Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 7. szám - Buda Ferenc: Arcok (vers)

Hát ez vagyunk — se hitvány, se hős,

csak igen ismerős:

Istennel küszködő, pörlekedő, ördöggel incselkedő, kölyöksátánt kisdedként dédelgető.

Maholnap reánkszakadsz-é, türelmes égi tető?

Hát ez vagyunk: bajszos, szikár, tömör arcot mutat a tükör, ám belül a csont ropog, csigolya csikorog.

A jövő ránkvicsorog.

Alszik a vén, álmából fölriad.

Álmaink

égbe nyerítő lovak.

Fonnyad a fu, a gyökér elrohad.

Kereszten függ fölöttünk a kivégzett Emberfia.

Ki kellett bírnia,

csak így lehetett föltámadnia.

Ki kell nekünk is bírni, mert ez vagyunk, s tán az leszünk.

A nehezén majd végül túlleszünk.

Te szikkadt föld, sivár homok, vizet vagy vért iszol?

Ó jaj,

„Ez a föld, melyen annyiszor...”

2