Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 6. szám - Nyolcvan éve született Szabó Zoltán - András Sándor: A haza és a szeretet nehézségei (Szabó Zoltán: Szerelmes földrajz)

Zoltán számára is az, akit »játszani is engednek«, aki maga-magát játszani is engedi. Józan és odaadó, komoly és játékos, kockázatokról tudó és gyanútlan.

Lesz, akit zavar, hogy a haza és a táj szeretetét a »szerelmes földrajz« összefüggésében és szövegének út-mutatása szerint a nő és az anya, s a nő tekintetében a szerető, nem a feleség viszonylatában kell említeni. Ám hadd zavarja ezeket az olvasókat az is, hogy a XX. század magyar költészetének legmegragadóbb és egyúttal leginkább elgondolkoztató »szerelmes verseit« szinte kivétel nélkül szeretőkhöz, nem feleségekhez írta Ady, József Attila, Szabó Lőrinc, Pilinszky János, s a kevés feleséghez írott vers legnagyobbjait embertárshoz írta »világok pusztulásán ősi vad, kit rettenet űz« (Ady), ahogy az is, aki azt vallja: »Megszoktalak, akár a levegőt, bármerre nézek, mindenütt te vagy« (Kosztolányi).

Szabó Zoltán arra akar éppen egy szellemi honvédelem nevében figyelmeztetni, arra akar éreztetni, hogy a valós helyzetet se nem letagadva, se nem tapasztalatlan lelkesüléssel félreismerve szeressük. Szeress anyát is, nőt is (ha férfiak vagyunk), és tudva, érezve és elismerve, hogy az anya is nő, a nő is lehet anya, s a kettő épp olyan elkerülhetetlen és egymással felcserélhetetlenül egy, amilyen elkerülhetetlen, hogy ez az egy kettőződő-kétes és ezért megkettőzött figyelmet kíván: szüntelen végzendő, szüntelen kezdődő feladat.

A felnőtt és a gyerek együttes »szerelmére« figyelmeztethet, hogy a »nő«, mint szerető, Szabó Zoltánnál kuruckori. A »kurucok Magyarországa« azonban nála nem a labancok, hanem a késő barokk és rokokó kora. Olyan kor, melyben a szerelmes vonzalom a pragmatikus ahogy lehet tanácsát, nem az erkölcsös ahogy legyen parancsát követte. Ennek XX. századi megfelelője csakis egzisztencialista lehet, ha keresztény, ha nem; ha szeretőre vonatkozik, ha feleségre. A házasságon kívüli együttes jelzésére — és a korábbi »vadházasság« kifejezés elkerülésére — használt »élettárs« új szava egy parancsuralommal nem elkerülhető változás és probléma jele.

A szabadság negatív és pozitív eszménye (Isaiah Berlin), a valamitől és a valamire szabadságé, vonatkoztatható az egyének közötti magánszférára is, ott viszont egyetlen viszonylat két összetevője. Pozitív a szeretet, amit az »én«-nel szóló a »te«-vel szólított iránt érez, negatív pedig az, amellyel azt szólni és lenni hagyja. A szabadság ugyanis csak úgy kapcsolódhat a szeretethez, ha a szeretett lény nem tárgyként, hanem társként ismert, akkor viszont épp olyan szabadként, mint a bókoló szerető. A bókoló szerető nem korlátozhatja szeretetével a szeretett másikat, annak éppen a határtalant adja, ahogy attól is azt kapja.

A szabadság pozitív és negatív eszményének megfelelő viszonylatok konkrét egybeesése politikai — azaz társadalmi és közösségi — összefüggésben eddig és közismerten utópisztikus maradt; egybeerőltetésük diktatórikus és totalitáriánus lett, az erőltetett eredmény pedig teljességgel pervertálódott. Nem volt — se pozitív, se negatív értelemben — szabadság és ezért szeretet/szerelem sem volt. A nászi ágyból harctér lett mezőkön, utcákon, börtönök kivégző terepén, ahol a viszály úgy vérzett el csatákon, hogy vele vérzett el mindaz, amiért viszálykodni és veselkedni érdemes.

Az individuális egyetlen »én«-nel szóló ember törvényesen megszabott, időtlenített szerelme/szeretete is utópisztikus maradt. Strindberg Haláltánc-a — előtte már Meredith Modern Love című versciklusa — ma is azt jelzi, amit 100 évvel ezelőtt, és Hölderlin Diotima-élményében/tapasztalatában már 1800 körül, hogy ugyanis a szerelem és a házasság kizárják egymást. Házasságon belül csakis ellenében lehet szerelem, egyébként ma minden házasság érdekházasság.

Heidegger szerint a nyelv »a lét háza« és, Hölderlin szavaival: »A maradandót költők alapítják«. Szabó Zoltán nem feszegette a nyugat-európai meglét — s így a keresztény gondolkodás — alapjait, nem írt például úgy, hogy a nő »férfi«-hez — s mindkettőjüknek az »apához« illeszkedő — kötődő viszonyát is egyben jelezte volna. A maga lehatárolt összefüggésében tűnik el nála a (magyarul csak férfi—női viszony szerint értett) »házas«, a férfiből a férj. Annak a lehatárolt összefüggésnek megfelelően azonban nála is a nyelv a haza háza, s a szív számára maradandót nála is költők alapítják: »A költészet szerelmes földrajzának körülbelül úgy van köze a geográfiához, ahogy a szerelemnek a biológiához.

86