Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 6. szám - Nyolcvan éve született Szabó Zoltán - András Sándor: A haza és a szeretet nehézségei (Szabó Zoltán: Szerelmes földrajz)
európainak-kereszténynek mondható kultúrában a szellem az apához kapcsolódik. A hagyományos szimbolika szerint aki az »anyanyelvén« valamit mond, apanyelven (is) szól. Az olvasó szinte észre sem veszi, holott éreznie kell, hogy a »szabadság nomádait« szerelmes viszony a tájhoz, mint »nőhöz«, csakis mint »szeretőhöz«, nem feleséghez fűzheti. A nomádok csak házzasságtól függetlenül lehetnek szabadok és szerelmesek. Érdemleges kalandokra vezető gondolkodást és öntusát kíván meg az olvasótól, ha felismeri, hogy a Szabó Zoltán sugallta-éreztette problematikát — magyarként elsősorban — Petőfi soraihoz kell kapcsolnia: »Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem. / Szerelmemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom / Szerelmemet.« Másodsorban József Attila soraihoz: »Ahol a szabadság a rend, / mindig érzem a végtelent.« A Petőfi-soroknál fel kell figyelni arra, hogy a »szerelmem« személyragos, tehát személyes, míg a »szabadság« és az »élet« egyaránt személytelen. Szabó Zoltánnál a »szabadság nomádjai« — és elmondhatjuk róluk, ők a szerelem nomádjai is — nem hajlandók a személyes és a személytelen különválasztására, ezért vállalják a bujdosást, a ház- és házasság nélküli életet. Gondoljuk meg: József Attila sem azt mondja, hogy ő mindenütt érzi a végtelent, és azt mondja, érzem, nem azt: tudom, még úgy sem, ahogy például, fedelet tud az ember a saját feje fölött. Aki viszont a személyest és a személytelent nem hajlandó egymástól elválasztani, az — a szűkös időben — nem hiheti, hogy egységüket állandósíthatja és »mindenüttesitheti«, intézményesítheti, vagyis azt, hogy egységük házában berendezkedhetik. A mindennapi és a rendkívüli különbségének védelmére kell felkészülnie, nem egyesítésükre. Ezt a különbséget pedig nem úgy kell gondolni, ahogy (Dürkheim óta) a profán és a (szakrális) szent különbségét szokás. Az alkimisták jutnak Szabó Zoltán eszébe: a bölcsek kövét ugyan nem találták meg, de megalapozták a kémia új tudományát. Hasonlóképpen a kuruc költők: »ők sem találták meg a szabadság aranyát. De rátaláltak a szülőföld szépségeire, a honvágy pillanataiban a Tisza vizének édességére, Rodostó mellett Zágon páratlanságára. A szabadságot nem hagyhatták örökül fiaikra, de ránk hagyták örökül a Magyarország-képet, mely csupa harc, csupa lőporfüst, csupa égő falu, és közben csupa báj, csupa kikelet, csupa játék.« (1964: 52) És vajon mi mást tesz Szabó Zoltán a Szerelmes foldrajz-zal, mely a »Magyarország felfedezése« sorozatban megjelent két szociográfikus-polémikus műve mellett a magyar haza, nem az ország, felfedezésére és ezzel — a meghirdetett Szellemi Honvédelem idején — védelmére ösztönzött. Szabó Zoltán magyar költői nem honfoglalók, hanem honvédők; a haza szeretői, nem urai/férjei és nem is gyámjai. Az ő költői birodalomellenesek, ahogy a kuruc költők is azok; nemcsak a »szabadság nomádjai«, de egyben »Úgy vannak a kurucok Magyarország földjével, mint a guerilla-harcosok. A hazai föld segíti-rejti-óvja őket. Cserébe kirajzolták az ország térképét, amúgy futtában. E térkép természetesen hadi térkép.« (1964: 49) Épp ilyen természetesen lesz a Szerelmes földrajz fejezeteiben az egykori hadi térkép egy szellemi honvédelem hadi térképe. »Verseik olvasása közben az az érzésem, hogy a városokat jelző kis piros pontokat az ő vérük festette a magyar mappára.« (1964: 52) Ezt a költői-retorikus festést persze Szabó Zoltán maga végzi olyan kuruc versek ecsetjeivel, melyeket az ő olvasója is forgathat, ha elmés képzeletének költői vénája megsegíti. Megsegíteni pedig csak akkor tudja igazán, ha a Szerelmes földrajzot olvasva nemcsak azt mondja, milyen szép és szívmelengető, hanem azt is, milyen igaz és vajon miféle igazság is ez. Nemcsak azt érzi, milyen hazafias, de kérdi is, töpreng is, hogyan hazafias, mi is a haza, ha nem ország és nem állam, olyan szűkös időben, amikor ezek szinte elsődlegesen adódnak. Elsődlegesen, hiszen országnak is van lakossága, államnak is vannak polgárai és legyenek is, amíg csak a színlelés és az öncsalás mondathatja, hogy ma lehetséges ország és állam nélkül is élni, s ha ma nem is, már tudjuk, holnap hogyan. Nem az öngyilkosságra is késztető »szerelmesség« szenvedélyére tanít a Szerelmes földrajz, hanem a felnőtt és a gyerek más-másként biztos érzelmeire, méghozzá azok hihetetlennek tűnő egységében. József Attila kifejezéseivel, a »meglett ember« Szabó 85
