Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 6. szám - Nyolcvan éve született Szabó Zoltán - Szamizdat-dokumentumok: I. A Magyar Nemzet Szabó Zoltán-nekrológjáról (Nyílt levél a Magyar Nemzet olvasóihoz) - II. Kenedi János: Nem ugyanakkor, nem ugyanúgy és nem ugyanazért (Három dokumentum arról, hogyan mondott le Szabó Zoltán diplomáciai állásáról)
ugyanekkor feleségemnek és fiamnak nem jövőjét, csak a holnapját biztosítom. Ilyenformán ezek a magánjellegű megfontolások is arra kényszerítenek, hogy más módját, szerényebb és szilárdabb módját keressem az ő jövőjük biztosításának. Ezért, mint ezt már régebben bejelentettem, régóta él bennem az az elhatározás, hogy a jövőben kenyeremet az uralkodó világnézeti harcoktól függetlenül kívánom megkeresni. Ez számomra alkalmasint több munkát, kevesebb jövedelmet, de egyidejűleg kevesebb önemésztést, kevesebb megtagadását önmagámnak fog hozni. Mindezekből két következtetést kellett levonjak ezekben a napokban. Az egyik ez: Elnök Úr lemondása után, elhatározásom követését tovább halogatni nem tudom. A másik ez: ha ez így van, legokosabb, ha Angliába kért szabadságomról a párisi magyar követségre a célból, hogy ottani állásomat, akár annak ottani fölmondása végett is, újra, elfoglaljam, vissza nem térek. Hangsúlyozom, hogy elhatározásaim oka nem politikai, hanem morális és lelkiismereti. Nem arról van szó, hogy egy politikai tábort cserbenhagyok, és egy másikhoz csatlakozom. Nem erről van szó azért, mert annak a poltikai tábornak, amely Magyarország sorsát ma és így intézi, tagja nem voltam, tehát nem hagyhatom cserben. S nem erről van szó, azért, mert a jövőben Magyarország körüli politikai tevékenységet vállalni semmiképpen nem kívánok. Pontosan ezért teljesen kilátástalan, hogy engem elhatározásom megváltoztatására bárki is rábírjon bármiféle politikai érveléssel. Szolgálatomat nem azért akarom otthagyni, mert azt képzelem, hogy háború lesz, mert Magyarországról azt hiszem, hogy egy állam csatlósa helyett, egy másiké lesz stb. Ezek a megfontolások bármilyen sajátságos, nemigen szerepelnek azokban a közel féléves tűnődésekben és vívódásokban, amelyekben gondolataimat magunkról tisztáztam. Ezért sem népfronterők győzelme keleten, sem détente-ok lehetősége nyugaton nem érinti következtetéseimet. Állásomat nem azért nem tudom megtartani, mert azt gondolom, hogy a kommunista kormányok harcukat a világ többi részével szemben elvesztik. Hanem azért, mert nem is harcolnak engedményekkel sem az olyan természetű emberek bizalmáért, amilyen én vagyok, azért mert a jelenlegi állapotban a magunk helyzetét már végleg tarthatatlannak érzem, nem gyakorlatilag, hanem erkölcsileg. Ezért semmi értelmét nem látom, hogy rábeszélések történjenek a következő célokkal: 1. Egy esedékes enyhülés után térjek vissza Magyarországra. Magyarországra visszatérésemnek csak akkor lett volna értelme, ha ott magamat eredeti hivatásomnak, az irodalomnak tudtam volna szentelni. Nincs értelme, hogy vázoljam újra, ez mennyire lehetetlen a jelenlegi állapotok között. Senki sincs, aki azt állítaná, hogy olyanfajta ember, mint én Magyarországon ma irodalmat művelhet, ezt még Havas sem gondolja. Visszatérésemnek értelme sem az ottani atmoszférában, sem magánkörülményekben nincs adva. Ez utóbbiakban annyiban nem, hogy feleségemet tökéletesen alkalmatlannak érzem arra, hogy úgy szocialista társadalomban éljen, ahogy ezt otthon jelenleg felfogják , erre sem neveltsége, sem ismeretei nem teszik alkalmassá. Engem hajlamom, temperamentumom nem tesz alkalmassá erre, következésképpen előbb-utóbb veszélybe kerülnék, ha máris nem vagyok abban, következésképpen ha Magyarországra visszamennénk, magamat veszélynek tenném ki, s feleségemet ezáltal annak, hogy olyan országban éljen velem, amelyben ha velem bármi történnék, mozdulni sem tud, mert nyelvét, szokásait, törvényeit nem ismeri, a benne kialakuló emberi társaságba nem illik. 2. Ugyancsak értelmetlen bizonyítani, hogy párisi állomásomat „még legalább egy évig nyugodtan megtarthatom”. Az ember nem képvisel külföldön egy rendszert, amelynek uralma alatt otthon élni önmagát alkalmatlannak látja. Hogy állásomat a március 4-e és június 4-e közötti időkben már föl nem mondhattam, arra egyetlen mentségem van: mivel reményem volt arra, hogy Elnök Úr sem kívánja követi posztját megőrizni, e magánjellegű okból megtarthattam egy posztot, amelynek távolibb értelmében nem hittem már, addig, amíg Elnök Úr a maga hivatalát betölti. Elnök Úr lemondása után teljesen immorális volna állomásomat megtartani fent kifejtett nézeteim állandó meghazudtolásával. 3. Oktalannak látnám azt, hogy elhatározásom közlésére vagy megvitatására Párisba 77