Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 6. szám - Nyolcvan éve született Szabó Zoltán - Szamizdat-dokumentumok: I. A Magyar Nemzet Szabó Zoltán-nekrológjáról (Nyílt levél a Magyar Nemzet olvasóihoz) - II. Kenedi János: Nem ugyanakkor, nem ugyanúgy és nem ugyanazért (Három dokumentum arról, hogyan mondott le Szabó Zoltán diplomáciai állásáról)
2. Károlyi Mihálynak Magyar Követség Paris (1949. június 7.) Kedves Elnök Úr! Úgy lehet emlékszik még arra a rövid összefoglalásra, amit márciusi születésnapi beszéde után egy nappal, budapesti utazása előtt bemutattam. Ebben kifejtettem, hogy miben nem értek egyet az újabb magyarországi fejleményekkel, s magamat ettől a naptól úgy tekintem, mint aki a párisi kulturális attaché kötelezettségeit még ellátja ugyan, de magát úgy tekinti, mint aki állását fölmondotta. Annak idején nézeteimet összefoglaltam és kifejeztem azért, hogy Elnök Urat korrekt módon értesítsem, hogy állásomat és feladatomat csupán magánjellegű okokból, s Elnök Úrra való tekintetből látom el, nem akarván eltérő véleményeimmel bár kisméretű, de fölösleges zavarokat okozni. Annak idején kifejeztem azt is, hogy bármikor előfordulhat, hogy állásomat megfelelő időben és helyen felmondom. Az, hogy Elnök Úr visszatérte, majd az én angliai szabadságom után ezekről említést nem tettem, természetesen nem jelenti azt, hogy nézeteim közben változtak volna. Ez csak annyit jelentett, hogy ezeket nem akartam állandó témaként felszínen tartani. Világos volt azonban előttem az, hogy a legutolsó időpont, ameddig ezt a funkciómat meg tudom tartani anélkül, hogy önmagam előtt képmutató színébe keveredjek, Elnök Úr lemondásának publikálása volt. Nézeteim a közben eltelt időben nem változtak, inkább elmélyültek és igazolódtak. Teljesen lehetetlennek látom, hogy a magyarországi kormány következő követét Párizsban, belátásom ellenére, jelenlétemmel és munkámmal támogassam: Lehetetlennek látom ezt általános morális és politikai okokból, és lehetetlennek látom magánjellegű okokból is. Az általános okok ezek: a magyarországi kormány politikájával közel fél éve képtelennek érzem, hogy egyetértsek. A bíboros pőrét és elítéltetését, mint keresztény, véteknek, mint magyar bűnnek, mint értelmes ember kardinális hibának éreztem. Amióta egy választás Magyarországon tökéletesen megsemmisítette az ez irányú véleménynyilvánítás lehetőségének utolsó látszatait és az általam szorgalmasan olvasott munkáspárti (kommunista) politikai irodalom nem tűr félreértést abban, hogy ők jövőjüket az oroszországi állapotokhoz való hasonulásban, a népi demokrácia proletárdiktatúraszerű értelmezésében keresik. Sem az egyiket, sem a másikat úgy keresztülvihetőnek nem érzem, hogy Magyarország népe semmibe ne vétessék, vele a rendszer meghasonlásba ne kerüljön és a pays réel, a pays légale-tól a Horthy-rendszerre emlékeztető eltávolodása más vonatkozásban vissza ne térjen. E rendszer eszközeihez, bár nagyobb eszmék jegyében a lezajlott és a városokban is nyíltnak tekinthető választásokkal visszatértünk. Ugyanekkor oly immensis mennyiségű megsértését látom mindannak, amit egy talán kiöregedett, de valóságos civilizációból, egy új társadalmi rendbe át kellett volna menteni, amennyit az én lelkiismeretemmel összeegyeztetni nem tudok. A szocialista-kapitalista ellentétpárnak keleti-nyugati ellentétpárrá változása számomra végzetesnek tűnik fel, s hogy mindebben gyökeres változás történjék, az teljesen valószinűtlennek látszik. A magánjellegű ok ez: megérvén immoralizálódását azoknak az eszméknek, amiknek, ha nem is híve, de értékelője voltam, életem megmaradt központi gondja feleségem lett. Tekintve, hogy az én helyzetem — a magyarországi kormánnyal szemben — örökös prolongációkban fejeződik ki a tartósság minden reménye nélkül, a tapasztaltak értelmében, s tekintve, hogy az ő helyzete családjával szemben — ugyancsak a tapasztaltak értelmében — inkább a velem szemben támasztott igényekben, mint a neki adott lehetőségekben konkretizálódott, egyre kínosabban uralkodott el rajtam az az érzés, hogy az eddigi helyzet megőrzésével nézeteimet meghazudtolom, lelkiismeretemet megtagadom, s 76
