Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 6. szám - Nyolcvan éve született Szabó Zoltán - Szamizdat-dokumentumok: I. A Magyar Nemzet Szabó Zoltán-nekrológjáról (Nyílt levél a Magyar Nemzet olvasóihoz) - II. Kenedi János: Nem ugyanakkor, nem ugyanúgy és nem ugyanazért (Három dokumentum arról, hogyan mondott le Szabó Zoltán diplomáciai állásáról)

bornak, a londoni magyar követség tanácsosának, ezzel a kísérőszöveggel „Mellékelten küldöm neked párisi posztjaimról szóló lemondólevelem eredetijét. Kérésem az, hogy ezidőszerinti fölöttesednek elküldeni szíveskedjél. Megküldeném közvetlenül, de nem tudom, ki az ügyvivő (értsd: Párizsban — K. J.), s aki ügyvivő ma, nem vizsgálati fogoly-e mire a levél megérkezik. Értesítelek egyben, hogy elhatározásomról Kállait szűkszavú táviratban egyidejűleg informáltam.”

2. Nem ugyanúgy mondott le Szabó Zoltán a diplomácai szolgálatról, mint Károlyi Mihály, főként azért nem, mert a hűségi kötelékek, melyek Magyarországhoz fűzték őket, más-más értékekhez kapcsolódtak, keresztkötődéseiket pedig tovább bonyolította, hogy 1948. augusztus 31-én Szabó Zoltán feleségül vette Károlyi egyik leányát, Judithot, s így a vőnek akkor is tekintetbe kellett volna vennie apósa politikai elhatározásait, ha világnézeti véleménykülönbségek nem feszítik a beosztott kultúrattasé és a nagykövet viszonyát. De feszítették.

1948. november 5-e és 16-a között Szabó Zoltán látogatást tett Magyarországon: tárgyalt Rajkkal és Gerővel, elkísérte Paul Éluardot Tardra, felkereste a barátait. Pesti tartózkodása idején ítélték halálra Csornoky Viktort, a Magyar Köztársaság kairói követét, aki újságíró kollegája volt, és az új demokrácia korpájával etetett koca-diplomata csakúgy, mint ő. Megtérve állomáshelyére, elkedzte fontolóra venni, hogy lemond állásáról, és nem tér vissza Magyarországra, tehát kb. egy hónappal a Mindszenty-per előtt (a bíborost december 23-án tartóztatják le.) „Hosszabb ideje, különösképp 1948 vége óta érzem felfogásommal összeférhetetlennek, hogy a magyarországi kormánnyal akár egy külföldi kulturális poszt ellátásának csekély mértéke szerint is, szolidárisnak mutatkozzanak” — írta 1949. nyarán, Angliába való településének engedélyezését kérő egyik folyamodványában. Legkésőbb 1949. február 2-ig megszilárdult elhatározásának hivatalos bejelentését Károlyi, 74. születésnapjára időzíti (március 4-e), mivel a nagykövet maga is ezt a dátumot látogatta, mint a csendes visszavonulás megfelelő óráját. „Éz jó alkalomnak látszott arra” — írja Hit, illúziók nélkül c. emlékiratában (Magvető, 1977, 438. p.) — „hogy benyújtsam lemondásomat. Egyelőre azonban ezt mégsem tehettem, mert Mindszenty bíborost államellenes tevékenység vádjával letartóztatták (...) Ha éppen ekkor mondok le, ezt úgy lehetett volna értelmezni, mint Mindszenty melletti demonstrációt.” Ez a halasztás késztette Szabó Zoltánt az 1. számú levél megírására, de lemondásuk módozatának különbségei leginkább azokból a meggondolásokból fakadtak, amelyek Károlyit a halogatásra indították, majd a kormánytól érkező bátorítások meg is erősítették bennük.

Károlyi szerette volna a magyar kormánynál kieszközölni, hogy Mindszentyt inkább utasítsák ki az országból, hogysem börtönbe vessék, s a rezsim jóhírének megóvása érdekében nemcsak fölajánlotta, hogy közvetít a Vatikánnál, de lemondási szándékát is az ügy kimeneteléhez igazította. Amennyiben a kormány nem kíván élni közvetítési hajlandóságával, írta Rajk külügyminiszternek, úgy „kérném, adjon már most háromhavi szabadságot, mivel úgy érzem, a Mindszety-ügyben, mely nyivánvalóan még hosszú ideig fogja igénybe venni a követség munkáját, nem tudnék feladatomnak a kívánt mértékben megfelelni. Azért választanám ezt a megoldást, mert így, bár nem vennék aktív részt az ügyek vezetésében, félreállásomat nem lehetne a kormány dezavuálásának értelmezni. (...) Ha ma egyszerűen lemondanék, még ha ez koromra vagy egészségi állapotomra hivatkozással történnék is, ártanék a népköztársaságnak — ezért gondolok háromhavi szabadságra. Akárhogy lesz is, Magyarországon kívánok élni, ezzel is kifejezésre juttatva, hogy a rezsimmel szolidárisnak érzem magamat.”

Rajk László február 27-én kelt levelében elhárította ugyan Károlyi közvetítési készségét a Mindszenty-ügyben, de kinyilvánította: „Károlyi a magyar népé. Az volt és az lesz, és holmi taktikai nézeteltérések miatt nem vonulhat nyugdíjba ...” — jóval többet Ígért hát annál, mint amennyivel Károlyi számolhatott, amikor lemondási szándékát háromhavi szabadság kérelmére változtatta. Nem tisztázható pillanatnyilag, hogy Rajk levele Károlyi születésnapja előtt vagy után érkezett-e Párizsba (sokkal valószínűbb, hogy előtte), ám az bizonyos, ha Szabó Zoltán nem is kalkulálhatta bele 1. számú levelébe, hogy a kormány

68