Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 6. szám - Nyolcvan éve született Szabó Zoltán - Szamizdat-dokumentumok: I. A Magyar Nemzet Szabó Zoltán-nekrológjáról (Nyílt levél a Magyar Nemzet olvasóihoz) - II. Kenedi János: Nem ugyanakkor, nem ugyanúgy és nem ugyanazért (Három dokumentum arról, hogyan mondott le Szabó Zoltán diplomáciai állásáról)

is viszontbiztosítást köt Károlyi lojalitásával, de Károlyinak a rezsimmel kötött szolidaritásával számolnia kellett a levél megfogalmazásának heteiben (február 2-a és március 5-e között) mindenképp, hónapokkal azután tehát, hogy a hazatérés reményével már leszámolt, és a poltikai szolidaritást a rezsimmel felmondta (ha apósára való tekintettel nem is hozta még nyilvánosságra).

Március 5-e és június 2-a között Károlyi magatartását az a törekvés hajtotta, hogy immáron elismert hűségének más formát találjon, mint a nagyköveti pozíció, mely egyre tarthatatlanabbnak bizonyult. Részben hivatalában, részben szabadságon kivárta a május 15-én lezajlott országgyűlési választásokat, majd a hónap végén jelentkezett Budapesten, Rajknál, kihallgatásra. Május 30-án a külügyminiszter még röviden fogadta a budapesti francia nagykövet társaságában, de a következő napra megbeszélt találkozójukon Rajk már nem jelenhetett meg. Ellenőrizve nemcsak Rajk, hanem a tudta és hozzájárulása nélkül hazarendelt első tanácsosa, Mód Péter letartóztatásáról szóló— június 1-én számára már bizonyosságá vált — tényeket, Rákosiig követte fölfelé a képmutatást a kommunista párt hierarchiájában. Arcátlanságok egész sora kényszerítette hát lemondára június 2-án, ám továbbra sem adta fel, hogy valamilyen modus vivendit találjon a lojalitás megőrzéséhez. Nagy személyes bátorsággal fölajánlotta, hogy védőtanúként megjelenik a Rajk-pörben; augusztus végén még egyszer Budapestre utazott, de itt Rákosi ajánlatára, hogy a tribünről szemlélje a pert, nemet felelt, s visszatért Párizsba — végleges hazatérését előkészítendő. „Mindenek ellenére elhatároztam, hazámban maradok, és régi hazámban fejezem be az életemet” — írja emlékiratában. „Elképzelhetetlen volt, hogy újra emigráns legyen belőlem. Ez annyit jelentett volna, hogy átállok az ellenség oldalára (...), képtelen döntésnek tűnt, hogy a kapitalista világban éljek.” (uo. 450—451. pp.). Elhatározását végül az keresztezte, hogy a Rákosi-rezsim mondta fel vele a szolidaritást, amikor a Rajk-pör ítéletének indoklásán fellelt egyik súlyos hazugság cáfolatát tartalmazó, október 13-án küldött távirata után nemcsak perújítási javaslat elől zárkózott el, de meg is fenyegette, s midőn Károlyi mégis nyilvánosságra hozta a táviratot Párizsban, a magyar kormány október 17-én így felelt: Károlyi „nyilatkozatával állást foglalt népi demokráciánk ellen, átlép a reakció, az imperializmus oldalára.”

Hogy ha nem is közvetlenül Károlyi magatartásáról, de a halogató taktikáját irányító poltikai reményekről Szabó Zoltán hogyan gondolkodott, arról olvasóink megbizonyosodhatnak a dokumentumokból, ám belőlük eléggé szembetűnő:

3. nem ugyanezért mondott le, mint Károlyi Mihály. A nagykövet diplomáciai poszton nem kívánta igazolni a kirakatpereket, hogy reménye szerinti hűséggel tovább szolgálhassa a szocializmus ügyét, még a magyar kormány szakítása után is, a nyugati világban. Szabó Zoltán viszont lelkiismereti okból mondott le, ami egyszerre személyesebb is, meg egyetemesebb lojalitás is, mint egy politikai mozgalom iránti hűség. A magánember és az író szempontjából — tegyük hozzá —, mert Károlyi elkötelezett politikusként cselekedett, Szabó Zoltán pedig egyszeri megbízatásra szóló szerződést bontott fel a külügyminisztériummal. Egyikük harminc évi emigráció után, másikuk több mit harminc évi emigráció előtt. Legföljebb különböző veszteségeik fölött érzett fájdalom kapcsolhatta hát össze a kultúrattasét és a nagykövetet, no meg a Budapestről irányított rágalmak, melyek nagyobb előszeretettel vették célba a családtagokat, mint a családfőt, mindjárt Károlyi kiátkozását követő naptól kezdődően, ahogy az akkor még stockholmi követ, Schöpflin Gyula idézi a külügyminisztérium október 18-i körtáviratát: „Károlyi veje, Szabó Zoltán az év elején Angliába szökött. Károlyiné diplomataútlevelét arra használta, hogy arisztokrata rokonainak vagyonát külföldre csempéssze.” („Szélkiáltó”, Párizs, 1983,1. U. S., 138—139. pp.)

* * *

Ide kívánkozik még egy-két szó a dokumentumok keletkezésének körülményeiről, de előbb még arról, hogy mellőzésükre vezethető vissza az a legendárium, amelyből a Magyar Nemzet nekrológja a legsötétebb inszinuációkat merítette Szabó Zoltán ellen, de halvány69