Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 6. szám - Nyolcvan éve született Szabó Zoltán - Szabó Zoltán: Angol furcsaságok

neki azt tanácsolja, hogy igyon sört baja feledésére. Talán azért, mert ez az elmét tompává teszi. Talán azért mert Doktor Johnson asszonybarátjának sörgyára volt, az üzemet az ő tanácsait tették jövedelmezővé.

Az angol sörkultusz odáig ment, hogy a múlt század közepén egy angol követőt ilyen sorokra ihletett: „Ó sör, ó Hodgson, Ginness, Allsopp, Mann — Nevek amiket minden gyereknek tudni kell.” A versben felsorolt angol nevek a híresebb brit sörgyárak nevei. Rám úgy hatnak, mintha egy magyar versben a „Dreher” szóval találkoznék. Hilaire Belloc lírájában azonban egyes sörgyártó vidékek nevei — a „Washington- Sörcsarnokéval együtt — olyasféle hangsúllyal említődnek, mint nálunk a híresebb bortermelő hegyeké. Akárha magyarul azt mondanók: Somló, Tokaj, Badacsony.

A higgadt és ünnepélyes The Time többször szolgálta azzal a nemzeti és irodalmi hagyományt, hogy „A sör Nagy-Britanniában” címmel terjedelmes külön mellékletet adott ki. Elemezve a sörgyártás minőségi és mennyiségi helyeiét. Néha még Angliának egy merőben újszerű térképét is közölték. Ezen az egyes helységnevek mellett föl voltak tüntetve az illető helységben működő sörgyárak nevei. Ezeknek a száma olyan nagy, hogy a cégnevek Anglia lepedőnagyságú térképére nem fértek föl. S az észak-nyugati sörvidék, valamint a Birmingham-i sörvidék nevezetesebb gyárait külön keretben kellett felsorolni, földrajzi helyét szaggatott nyíl jelölte meg a szigetország sörgyárakkal túlzsúfolt területén.

S a nagyobb angol sördinasztiák alapítóinak arcképe is joggal igényelt helyet a Nemzeti Arcképtár falain. Bár a sörgyártó iparmágnások tündöklése aránylag újkeletű. Az iparosodás következménye. A sörgyártást Angliában, akár a kert- és szőlőkultúrát Európa szerte, szerzetesbarátok honosították meg. A középkorban. S akkor az ő monostoraik szolgáltak fogadóként az útrakelt nemesuraknak. A kolostorfogadók hírét-nevét, becsületét legtöb- ször a maga házikészítésű, hogy úgy mondjam, kisüsti sörének köszönhette. Olyasformán, ahogy a „Grande Chartreuse”-nek köszönhette az erre a névre hallgató likőrt Franciaország.

A barátok örökét a kolostorok feloszlatása után a serfőzők vették át. Az életrevalóbb serfőzők üzeme sörgyárrá fejlődött a múlt században. Ma több mint kétszázötven van belőlük. A kolostorok fogadó-szerepe viszont a kocsmákra szállt át. Ezekből hetvenezernél több van. Számuk az elmúlt negyedfélszázadban fokozódott folyamatosan: 1577-ben csak ezerhatszáz úgynevezett „public house” volt még. Ezek nemcsak a kocsma, hanem a fórum szerepét is betöltötték egy-egy helységben. Szállodának, postahivatalnak, a polgármester tanácstermének és törvényszéki tárgyalószobának egyaránt szolgáltak. A XVI. századi kocsmák és fogadók egy része megvan még ma is. Az egyikben, Délnyugat-Angliában, minden ugyanolyan most is, mint a mohácsi vész idején volt. Csupán a csapos eszközli már elektromos szivattyúval a friss csapolást, olyan hordóból, amely a boltives pincében gömbölyödik. Az angol kocsma, a „pub”, ma már nem tanácsterem és tárgyalóterem. De ma is a helybeliek találkozóhelye. Nem pusztán italmérés. Kávéház híján ez a társas élet hagyományos központja. A hely fontosságát és múltját a külsőségek is éreztetik. Például az, hogy a fogadóknak, íróknak nem cégtáblája van, hanem cégére. S ez címerformájú, régimódi, vasrúdon leng, fémzászló gyanánt. Az ivószobák bejáratai fölött. E címereknek megvan a maga heraldikája. A „Fehér Szarvas” például II. Richárdra utal. A „Hattyú” a Shakespeare-darabokból is ismert Lancaster családra. A „Bika”, a „Medve”, és a „Vadkan” a York családra céloz. Az „Agár” a Tudor dinasztiára. Természetesen se szeri, se száma az olyan kocsmáknak, amelyek egykori királyokat és királynőket festettek címerükre. A közelmúlt angol politikusai közül egyedül Churchillt érte az a megtiszteltetés, hogy arcmása cégér gyanánt kocsmabejárat fölé került. Holott borissza ember volt, s a borpárlat kedvelője. De hogy ivó fölé jutott a képe: megbízhatóbb jele a halhatatlanságnak, mint az, ha valakinek szobrot emelnek. Vannak olyan fogadók is, amelynek címere helyi hagyományra utal. Vagy valamely sportra, mesterére. Egy literátor-fogadós egy Sommerset Maugham-regény címét választotta cégérnek: „Hat penny és a holdvilág” — így hívják a kocsmát. A regény egy festőről szól, aki akár Gauguin, csapot-pubot feledve a Déltengeri szigetekre menekült a kulturált borissza és sörivó országokból. Hogy itt találja meg a

63