Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 6. szám - Nyolcvan éve született Szabó Zoltán - Szabó Zoltán: Angol furcsaságok
az ötéves kisfiú „öregemnek” a négyévest, 61 éves pincérlány „fiamnak” a pohár borra betérő hatvanéves utcaseprőt. Érdekli, hogy vajon milyen okból vált szót két termetes asszonyság pongyolában és papucsban a rue Búdé sarkán ilyenformán: „Hogy vagy szépségem?” „Megvagyok, gyönyörűm!” Az angol hölgy rájön arra, hogy a francia udvariasság teljesen tartalmatlan: nem kell komolyan venni. Az is eszébe jut, hogy voltak, akik ezt nehezményezték. Egy amerikai például megjegyezte Fochnak, hogy a francia udvariasságot ő üresnek, tartalmatlannak tartja. A marsall így vágott vissza: „Lehet. Az udvariasság üres . . .üres, akár az autógumi. A célnak azért mindkettő megfelel. Az autógumi azt szolgálja, hogy kényelmesebben haladjon az ember az országúton. Az üres udvariasság is azt, hogy kellemesebben haladjon az ember az élet útjain.” * * * A Hyde Park nyugati szögletében szemügyre veszem a néhai királynő egykori férjének gótikus emlékművét. Viktória királynő özvegyi rajongásának London számos középületet köszönhet; nem a legszebbeket, de a legtágasabbakat. A város legnagyobb múzeuma „Victoria és Albert” névre hallgat, a legnagyobb hangversenyterem, a maga nyolcezer férőhelyével, Albert-Hall néven ismeretes. Mindkét épület csúf és imponáló, mint minden, ami a múlt század második felében épült. Azon a gótikus emlékművön, amelyet Viktória Albermek emeltetett, a herceg szoboralakja gótikus csúcsba futó boltozat alatt ül. Igen magosán, jólfésült bronzóriás bronz karosszékben. Kezében nyitott könyv, amelyről a londoniak többsége azt hiszi, hogy a Szentírás, holott a herceg a királynő hitvese, műértő szenvedélyének megfelelően kiállítási katalógust lapozgat. így néz szembe, bronzban, az örökkévalósággal. A talapzat négy sarkán négy bronzba öntött állatszobor őrködik, mindegyik egy-egy földrészt jelképez. Európát egy bika, Ázsiát egy elefánt. A talapzat falaira a szobrász 169 arcmást vésett, Anglia különféle nagyjairól. Ez London legcsúnyább emlékműve. Körül azonban a Hyde Park fái nyújtóznak fölfelé, üdítő és természetes rendetlenségben. Közöttük földes út vonul, ezen férfiak és nők ügetnek bérelt lovakon, a ködben, kora reggel. Az egész kép: szelíd. A fény nem füröszti, csak simogatja a lombokat; a szél nem fújja, csak cirógatja a leveleket. Mérsékelt égöv jut az eszembe. Semmi sem olyan megnyugtató, mint ez a park, kora reggel, májusban vagy szeptemberben. Messziről idehallik az autókerekek halk surrogása a ligetben, hol nem az Albert-emlékmű, hanem a természet növényi békéje uralkodik. A csend uralma ezen a reggelen nem zavartalan. Hirtelenül, mondhatnám vezényszóra, hangzavar támad, valahol jobbfelé, a fák mögött. Dobok ropognak, kereplők regimentje recseg. Mintha elromlott rádiók harsognának. A harsány és dühödt kakofóniába egy skót duda visító hangja is beleszól, a levegőbe vad füttyök hasítanak. Lábdobogás, padlódöngetés, taps. Egy afrikai törzs londoni tagjai bonyolítják le itt hagyományos tavaszi ünnepélyüket? Elindulok a hangzavar irányába, a szél elhozza, majd eltereli a kereplők, sípok, dudák, rikoltások, tapsok, dobogások sajátos egyvelegét. A felderítő út a hang irányába, egy tisztásra visz. A tisztáson kefélt szőrű lovakon, ezüstpáncélban testőrök ügetnek. Egy tiszt mellvértjén a napsütés korcsolyázik, megáll egy keménykalapos, csöppet zömök úriember előtt, tiszteleg. Körbejár, oldallépéseket gyakorol, újra tiszteleg, majd visszavágtat a helyére. Testőrvizsga? A lovasok mögött különös, földszintes barakképületet látok. Fala fából, teteje ponyva. Látnivalóan fülkékre van osztva, különbejáratú istállóajtók. Az ajtófélfákon felírás: „DANTE”, „FÜSTÖS”, „FICKÓ”, „JÓBARÁT”, „ŐSZI VIHAR”, „VERGILIUS”. Ezek a lovak névkártyái. „Vergilius” a szállását jelző kártya alól okos tekintettel vizsgálódik, szemében szomorúság. Elszomorodva hallgatja azt az őrült macskazenét, amelyet kétlábúak vernek szerszámaikkal. A sarkon túl kétszáz méter hosszan kitaposott széles földesút, két oldalán vagy harmincöt katona. Tábori, földbarna egyenruhában állnak itt, rajvonalban. Többségük fából készült kereplőt tart a kezében. Odébb egypáran kék, sárga és piros zászlókat lobogtatnak. Fejük fölött, póznákon hang55
