Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 6. szám - Nyolcvan éve született Szabó Zoltán - Szabó Zoltán: Angol furcsaságok

fénytörésében. Időről időre megjelenik benne maga Sztálin is, aki „Főnök” néven szerepel itt.

Először egy vallatószoba függönye mögül lép ki. A szobában a halott Tulajev sofőrjét vallatják. A sofőr kiabál: „Nem én lőttem! — Gazember!” — mondta a vizsgálóbíró, s reményét vesztve teljes erejével pofon ütötte. Az volt az érzése, hogy nem emberi lényre, hanem egy talapzatán ingó próbababára sújt. A vizsgálóbíró azonban hirtelen megdermedt: lefojtott hangokat hallott maga mögött. A vallatószobát mögöttes részeitől csak egy kifeszített függöny választotta el. Emögül világosan lehetett látni, hogy mi történik. Hátulról több személy jött a függöny elé, egyik a másik után, tisztelettudóan. A vezetőjük, maga a Főnök, néhány szót ejtett el: „Nos hát — mondotta —, nos hát nézzük azt az összeesküvést.” Hangjára a belügyi népbiztos tisztelettudó hangja felelt: „A vizsgálat eddig nem eredményezett figyelemreméltó leleplezéseket.” Ostoba formula! A Főnök csizmásán, hanyag, elegancia nélküli zubbonyában: alacsony homlok, zárt arc, tömött bajusz. Szomjasan szögezte éles szemeit a sofőr arcára; a sofőr szemeire, amelyek többé semmit sem láttak. Látnivaló volt, hogy a vallatást a háttérből végighallgatta. Mögötte a népbiztos kimerültén, de egyenes tartásban, kettőjük mögött közelebb a bejárathoz a teljes sötétségben több más személy, mellükön kitüntetések, maguk is némán, kővé váltan. A Főnök visszafordult a népbiztoshoz. Egész halkan mondta: „Hagyja már ezt a fölösleges tortúrát, láthatja, hogy ez az ember semmit nem tud,” Megfordultában az egyenruhák szétváltak előtte. A felvonó felé indult, magánosán, két állkapcsa összeszorítva, homloka ráncban; kíséretének az az egy tagja követte, akiben csakugyan megbízott, akit kedvelt. Keményen odaszólt a népbiztoshoz: „Maga ne jöjjön velem, maga foglalkozzék az összeesküvéssel”. A gyanakvásában sofőr kínvallatásának meghallgatásáig süllyedő diktátor később a Szovjetunió Bolsevik Pártjának Központi Bizottságában merül fel a regényben.

Ez is vallatás, de más körülmények között. A vádlott most már az a belügyi népbiztos, aki az imént még Sztálin kísérője volt: Ercsov. Ercsovot ugyanazzal vádolják, amivel a soffőrt, hogy részt vett a Tulajev meggyilkolására szervezett összeesküvésben. A gyanút az terelte Ercsovra, hogy az általa vezetett nyomozás nem járt eredménnyel. „A titkosrendőrség foglyai lassan belesüllyednek valamilyen végtelenbe nyúló ürességbe. Ha valami történik, ennek élménye számukra olyan intenzív, mint egy álomé. Ercsov azon vette észre magát, hogy a központi bizottság tágas irodáiban jár: ingatag léptekkel haladt egy féltucat személyiség felé. Ezek hatan egy asztal körül ülnek. Az asztalt vörös posztó borítja. Az utcazaj, különösen tagolva, torzultan feljut idáig. Ercsov egyetlen egy arcot sem ismer fel. Hat emberi ábrázat, mindegyikük elvont, személytelen; kék egyenruha . . . „Hová jutottam, félek, rettenetesen félek, mit mondjak nekik? Milyen lapra tegyek? Most mindent megtudok, hogy mit akarnak ... Ez borzalmas lesz, ki van zárva, hogy ne végezzenek ki. ..” Úgy rémlett neki, hogy egy tömör, széles ábrázat hajol föléje: egy holdképű arc, csöppet fényes, teljesen szőrtelen, apró fekete pontok tarkázzák, az orr kicsi és formátlan, száj kicsi és nevetséges. Ebből a szájból egy heréit hangja szólalt meg, amely majdnem barátságosan ezt mondja: „Ercsov, üljön le.” Ercsov engedelmeskedik. Az asztal mögött egy szék üres. Bíróság? Hat szempár vizsgálja végletes szigorúsággal. Tönkrementen, sápadtan, zubbonyában, amelyről lefejtették a kitüntetéseket, piszkosnak érezte magát. „Ercsov, Maga párttag volt ezen a helyen, értsünk szót, minden ellenállás céltalan. Beszéljen . . . valljon . . . valljon be nekünk mindent! Már tudunk mindent! . . . hajoljon meg a párt előtt...! ez segít Ercsov. Ha valami, hát ez az, ami segít... Talán .. . Hallgatjuk . . . Ercsov néhány másodpercig zavartan nézi őket, aztán feláll és rákezdi: „Elvtársak!” Ártatlanságát akarta a szemükbe kiabálni, de csak olyan szóáradatra telt tőle, amelyet siralmasan összefüggéstelennek érzett, miközben kimondta. „Hűségesen szolgáltam a pártomat és a Főnököt, higgyenek nekem elvtársak . .. egyedül a pártért élek . ..”

Azok hatan, anélkül, hogy tovább hallgattak volna rá, egyetlen ösztönös mozdulattal emelkedtek fel a helyükről. Ercsov ösztönszerűen vigyázzba állt. A Főnök jött be. Egy pillantást se vetett Ercsovra, hallgatag volt, egészen szürke, arca kemény és komor. A Főnök leült, ráhajolt egy papírlapra, figyelmesen olvasta. Azok hatan egyetlen mozdu51