Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 6. szám - Legenda Czibor Jánosról (Összegyűjtötte: Alben Zsuzsa)

Csukás I.: Volt egy angyali része is neki, de volt egy ördögi része is.

Vas I.: Ha már itt tartunk, szögezzük le előre, velejéig romlott ember volt, mégis mindenki szerette, kivéve aki nem, de ezek aránylag kevesen voltak. Úgy tudtam, hogy hat gimnáziuma volt, ma csak két gimnáziumot jelent, közben befogadta ez a sznob borzasztó akadémikus társaság, tankönyveket Íratott vele. Hát ezek a borzasztó tankönyvek, amiket megcsinált Bókának!

Réz P.: Mentségére ennek a romlottságának, ha egy tulajdonságát kellene mondanom, akkor azt mondanám, játékos volt, Jánosnak minden játék volt, és ilyen módon máshogy nézte a dolgok morális hátterét. A nagyon játékos ember számára a morál egy kicsit máshogy jelentkezik, mint a nem játékosnak. Az irodalmat is egy kicsit így nézte. Például amikor már nagyon untuk egymást és magunkat is, ültünk a kávéházban, és már lement a lehúzás és lement az ország-világ, pen tation és minden lement, akkor János az egyik játékot a másik után találta ki. Mondjon mindenki egy olyan verssort, ami a legközelebb áll hozzá, és utána megmagyarázta, hogy miért. Ő rögtön azt mondta, hogy „Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!”. Nekem mi a legkedvesebb sorod, kérdezte. Emlékszem, 1952 őszén volt. Mondtam, hogy „Ébren maga van csak az egy szerelem”. Nahát erre nagy röhögés volt, mert 1952 őszén én nagyon szerelmes voltam. Ezt nem volt olyan nehéz kielemezni, de mindenkinél azonnal jött egy analízis. Ha ezt is eluntuk, jött egy másik játék. Elkezdett motyogni egy versformát, egy verszenét, és ki kellett találni, hogy az a sor. Ami elvileg képtelenség, mert hiszen ha mond egy hexametert motyogva, akkor ezer hexamater van rá, de valahogy úgy tudta mondani, vagy olyat választott, aminek különleges zenéje volt és az ember rájött, hogy micsoda. Például emlékszem, az volt a nagy hőstettem, úgy hogy most én dicsekszem, hogy elkezdett motyogni egy Erdélyi-sor volt, a Farkasverembe hullt cigány hegedülj, hegedülj című versből. Erdélyit nagyon szerette és ismerte. „A Fűz Katát keresem, szóljon aki látta. Egyebe sincs jelesen tulipiros vagy tulipántos láda.” Nem tudom már, hogy van. Nagyon szép négy sor. Ezt ő elmotyogta, és az ember kitaláltak, de hogy miért találta ki ... Ez a János vagy gondolatátvitellel, vagy olyan muzsikát tudott, amit az ember . . .

Szántó P.: Nem tudjátok, hogy a zenével hogy volt, mert nektek nem zenélt, hanem furulyázott.

Réz P.: Furulyázott.

Szántó P.: Nemcsak furulyázott, úgy énekelt, mint egy angyal. Miután tudta, hogy én a világon a legjobban az emberi hangot szeretem, zenében, csodálatosan énekelt, nem is akarom mondani még csak recitative sem, hogy „Veres az ég tova felé ...”

Réz P.: Tőle hallottam először a Lovamat kötöttemet például.

Csukás I.: Érdekes, én inkább úgy emlékszem rá, hogy ebben a tekintetben talán férfiak között szemérmesebb volt. Azt hiszem, alig hallottuk énekelni. Inni például nem ivott soha egy kortyot sem, egy fél pohárral legfeljebb, illetve utoljára azt a deci konyakot a Dorlotinnal, akkor is a fél üveg ott volt potyára . . . De hogy nagyon muzikális volt, ezt azért tudom, mert én akkor még frissen jöttem föl a zeneiskolából, borzasztó muzikális volt, de úgy vettem észre, hogy egyébként semmiben nem volt gátlása, abszolúte gátlástalan volt. Ébben viszont, az önmagamutogatásban, vagy az éneklésben igen. Én nagy kártyapartikra emlékszem, ahol kibiceltem hajnalokig meg másnapokig, ahol mindenféle blődli meg hülyeség volt, meg ének, Abody áriázott, a többiek szavaltak, a János ott csak egy-egy sorig engedte el a hangját. Amit a Pista mondott, ez a furcsa romlottság, azért tenném hozzá ezt a jelzőt, mert végül is nem zsebtolvaj volt, vagy nem tudom mi, de ezt nem is kell magyarázni; ugyanakkor én ezzel együtt olyan furcsa szemérmességeket különös gátlásosságokat fedeztem fel benne, de ezt nagyon ritkán. Semmiféle skru- pulusa semmivel szemben nem volt, tehát se irodalommal szemben, se pénzzel, nőkkel, semmivel. Politikával sem. Ez nekem mint 18 évesnek nagy iskola volt. Az ember feljött, mint a borjú, Tarhosról, és belecsöppent valami olyan közegbe, hogy máig nem heverem ki. Tarhost sem nagyon hevertem ki, az ember ezeket nehezen heveri ki. A gye36