Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 6. szám - Guelmino Sándor: Magánapokalipszisok (Részlet egy hosszabb poémából - vers)
nyomasztások alól bukkantunk fel s mintha kótyagosan ébredtünk volna rémálmok és lidércek buborékját pattogtatta ki a történelmi józanodás mintegy a végleges bizonyosság szigetei hajóztak el a tenyerünkből idegen és kalóz kincsesládák összezavarodott hullámokon bukdácsoltak rájukégetve forradalmi évszámok letűnt vezérek szignói na most már vajon észretérünk-e tudjuk-e kettős életünknek jobbik felét töltöttük-e álomban illetve ha őszinték akarunk lenni önmagunkhoz önmagunk iránt vagy önmagunkkal szemben akkor talán bevallhatnánk eszmélkedésünk elejétől fogva tudathasadásos állapot furcsa dimenzióiból faljárókként közlekedtünk egyik ideológiából észrevétlen a másikba anélkül hogy bennünk különösen megbomlott volna valami mert hiszen mit is jelent az öregedés napról napra gyanakvóbbá leszünk ámde mégis milliók élnek a legnagyobb megértésben önmagukkal holtbiztos degeneráció ez ugyanakkor megóvja és körülkeríti fürjtojásnyi öntörvényüségüket a roncsolódástól a világ tektonikus mozgásaitól ridegek egocentrikusak szenvedélytelenek maradnak és főleg kegyetlenek mint a vadászgató jegesmedvék mint vörös keringésekből kiszakadt tejfehérvérsejtek mint a gyalázkodásokban eldologiasodott Isten az idő pedig kinyitja rettenetes zsilipjeit s beleszirénázik feneketlen mélységekbe saját magunk kulisszái leszünk ha nem vigyázunk pártok pártok a differenciálódás húsdarálói nyomnak szét egykor-volt gondolkodókat lökődnek fölismer heteden hurkákban fröcsögnek és bugyborékolnak s egyszeriben
