Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 6. szám - Guelmino Sándor: Magánapokalipszisok (Részlet egy hosszabb poémából - vers)
Guelmino Sándor Magánapokalipszisok Részlet egy hosszabb poémából . . . sajnos az erdőket nem lehet áttelepíteni gondold meg van-e álhatatosabb az erdőnél gyantás mély álmait helyben lélegzi be önmagából él és önmagából fakad de mi elhajózunk — kénytelen argonauták — minket szárnyaira vesz a boldogtalanság s talán elpernyézünk kéklö panorámák felé — ki tudja — s itt marad az öreg erdő felper zselésre várva Sütő nagyon régen elmondta helyettünk s igaza volt az ember nem káposztalepke hogy törvényszerüleg feledni tudná a bábot amelyből szárnyára kélt na igen a szomorúság a hontalanság szárnyára ezért is volna méltányos a kívánalom legyünk képesek mindenféle talajból kicsírázni ámbár genetikailag szemlélve nagy esélyünk van az elkorcsosulásra mint a kínai fenyőnek a mandarinfának megváltozott éghajlaton persze ha magunkra köthetnénk a szülőhelyünket mint a vietnami asszonyok a gyerekeiket vagy ha csecsemőölünkben elférne az egész világmindenség s ha az elfáradás tünetei nélkül naponta újraszülethetnénk a megrokkant anyákat szétgyöngyöző rengetegeket akkor talán illetve még akkor sem hiszen a napok mind leszakadt grádicsok belehorgonyoztak a kétségbeesésbe s minden pillanatban megvirradhat egy újabb sötétség hitte-e valaki hogy rákényszerülünk majd egészen más félelmeink lüktettek a halántékon egészen más
