Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 6. szám - Tornai József: A menekülő (regényrészlet)

tető tréfálkozásnak. El kellett fogadni, annyi kedvességgel és őszinte azonosulással, sőt, értelmessége előtti meghajlással tudta ezt mondogatni.

— Szábusz! — köszöntötte olvadó mosollyal, acélfekete ciprushaját igazgatva, ha nagy sietve, többnyire késve berobbant a lakása előszobájába. A magas, szép, áthevült test minden ellenállást legyőzve suhant Farádi Szabó felé, nyújtotta csókra mohó, lepke-hamvas ajkait, s míg a férfi külön ízlelgette magában a játékos, idézetszerű tolnai kiejtést (mert Ilona egy tolnai kisvárosban született), máris elhangzott a kétértelmű, sokárnyalatú megszólítás a becéző hangnak olyan mély búgásával, amely szívéig fölremegett Pistában:

— Hát te már itt vagy, buddhafülű Tóbiás?

És Pista ilyenkor mindig érezte, látta, hogy a kisszobából az anyja elé siető Orsolya is kicsit zavarodottan hallja ezt a nevet, hiszen neki, a tizenkét éves lánynak ő csak a legkomolyabban, a sehogy másként nem szólítható István bácsi lehetett. Figyelmeztetnie kellett volna Ilonát, hogy legalább a lánya előtt ne használja a meghitt pillanatokban érvényes és valahogy azt a különös vegyértékű gyöngédséget eláruló kifejezést, amely kapcsolatukat aláhúzta, és az asszony jellemére is rámutatott. Erre azonban sose szánta rá magát: neheztelésre, félreértésre vezethetett volna ha megteszi. „És különben is — gondolta egyre gyakrabban —, ki tudná megváltoztatni Olga természetét?”

21