Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 6. szám - Tornai József: A menekülő (regényrészlet)

— Nézzétek — mondta szép tájszólásával vendéglátójuk —, mifölénk mindig két égbolt borult, ezé a kicsi Magyarországé meg valamelyik nagyhatalomé. Ebből induljatok ki. Mit lehet itt kezdeni? Nem szakíthatjuk magunkra a nagyobbik mennyboltot. Történelmünknek ez a tanulsága, és eleink Szent Istvántól kezdve nagyon is jól tudták ezt. Én se tarthatom magam máshoz.

— Aztán vigyázzatok ám magatokra! Csak semmi elhamarkodottság! — kiáltott még utánuk a kapuból, ahogy a kocsiba visszaültek.

Következett még a hegyi próféta, aztán a kommunista, mégis világhírű filozófus és a legnagyobb magyar szürrealista filmrendező. A filozófushoz E.-t akarták küldeni, de az közölte, hogy a kiváló elme ilyenkor délután mindig alszik, nem lehet fölkelteni. Este pedig már túl késő lenne. Le kellett mondaniuk róla. A hegyi próféta kivezette őket villája teraszára, ahonnan az egész várost, a Dunát beláthatták. Megittak vele egy liter vörösbort, az öreg tréfálkozott, ugratta őket, milyen barbárok. Amikor végre Cs. szóhoz jutott és elmondta, mi járatban vannak, először mindnyájuknak hosszan a szemébe nézett. Ezek után várhatták az isteni szózatot. El is hangzott.

— Uraim, ugye, mondanom sem kell, mennyire megtisztel, hogy bele akarnak vonni ebbe az action gratuite-be. Én azonban előbb húztam föl a csizmát, mint maguk. Nem akarok most itt holmi esszét rögtözöni — ravaszul és kedélyesen pillantott rájuk —, de annyit azért szerény ismereteim birtokában megvallhatok, hogy van némi tapasztalatom a csehekről. Tudják, még tizenkilencből! És ötvenhatból, amikor három vagon gumibotot küldtek Kádár megsegítésére. Azt is tudom, hogy internacionalistaként el kellene ítélnem, amit most velük a moszkvaiak csinálnak. De tudjátok — itt abbahagyta az ironikus hangot —, mi már éppen eleget szenvedtünk a történelemtől. Amikor mi véreztünk, ők gyarapították az országot.

— Ez most nem ugyanaz a helyzet — próbálkozott Cs. — Meg kell mutatnunk, hogy másként is lehet. Szolidaritás is van. Új történelmet kezdhetünk.

— Most akarja elkezdeni, 1968-ban?

— Ha most van rá alkalom. El tudom képzelni azt a másik pillanatot, amikor tiszta szívvel hivatkozhatunk majd arra, amit ma tudunk megtenni.

— Méltányolom a maga nagylelkűségét, de gondolja meg, ők mit tennének fordított helyzetben?

— Mi éppen a saját helyzetünket gondoltuk végig, ezért tartjuk egyetlen jó lépésnek a tüntetést — segített a barátjának Farádi Szabó. — Nekünk kell jelt adnunk arról, hogy együttérzünk velük. A hála vagy nem hála majd az ő dolguk lehet.

— Akkor most kérdezek valamit: tudjátok, mi volt a párizsi béketárgyalások során az asztalra tett „transfer program”? A csehszlovákiai magyarok bevagoníro- zása és visszaszállítása Ázsiába. Még szerencse, hogy a nyugati győztesek leszavazták. Nem, barátaim, egyszer ők is megkaphatják, amit megérdemelnek. Nagyon is örültek ők eddig az orosz testvérnek. Hát most itt vannak: fizessenek!

Meghökkenve álltak föl. Szinte fejbe verte őket a visszautasítás: valójában benne bíztak leginkább. A neve is a legtöbbet nyomott volna a latban. Cs. csalódása legalább akkora volt, mint Farádi Szabóé. E. keserűen ironizált, csak Gy. mentegette a nagy öreget. De ő se örült, hiszen ilyenformán befellegzett a tüntetésnek. Mindazonáltal elmentek a rendezőhöz is. Az egyetértett velük, a tüntetésben való részvételt is vállalta; kérte, hogy időben értesítsék. Ennyi volt

6