Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 5. szám - Szenti Tibor: Egy nagytáj tanyavilága (Juhász Antal: A szegedi táj tanyái)

népesség 18—20. századi kirajzását, elvándorlásának nyomait és hatását kereste. Legyen szabad itt csupán egyetlen példát említeni. A vásárhelyi Puszta szélén, a Károlyiak által telepített Sámson (ma Békéssámson) kertészközséget az itt fölbukkanó néhány szegedi családnév alapján a nagyre- liktumhoz sorolta, ugyanakkor tudjuk, hogy a lakosság zöme Makóról és Vásárhelyről származik.

Juhász Antal mértéktartó területvizsgálatot végzett, amelybe a történelmi „Győ—mindszenti uradalomból” a tiszántúli Mindszentet sem vette bele, és hasonló meggondolásból maradt ki Tömörkény vagy a Péteri puszta.

A szegedi tanyakialakulás 18. századi korszakát Bálint Sándor és Juhász Antal másként ítéli meg. Juhász sokkal részletesebb levéltári kutatómunkával, különösen a régi mappák elemzésével bizonyítja igazát, és a szegedi tanyásodás időszakát évtizedekkel korábbra teszi a város történelmében. Az ő munkájában a szőlőhegyek terjedése és a tanyafejlődés összefüggése szakszerűen bizonyított. Valószínű, hogy a Szegedi szállások egy része átvészelte a hódoltságot és nem pusztult el a felszabadító háborúk során, mint ahogyan a szomszédos város, Vásárhely határában ez bekövetkezett. Az viszont épp Juhász Antal kutatása alapján vált ismertté, hogy a Szeged határában már a 18. század legelején kialakult termelési övrendszeren belül, az ún. kaszálóövezetben létesültek szállások. A Dél-Alföldről ilyen korai szállásmegjelenésről más forrást nem is ismerünk.

Ismét érdemes párhuzamot vonnunk és rámutatni arra, hogy Vásárhelyen csak 1743 után, vagyis a Puszta elkülönözését követően indult el az állandó szállási épületek emelése, de ezeket Szegeddel ellentétben, a kaszálóövezetben szigorúan tiltották, és csak az ún. tuguriális területen létesülhettek. Vásárhelyen az öves termelési rendszer is ezt követően, a 18. sz. második felében alakult ki.

Juhász Antal gyakorlatilag az 1715—1950 közötti közel két és fél száz évet, vagyis a szegedi nagytájban szinte egész újkori történelmünk tanyafejlődését fogta át. Könyvének értékére az is rávilágít, ha bemutatjuk keletkezési körülményeit. Az 1960-as évektől fölgyorsult a települések igénye, hogy múltjukat föltárják és megismerjék. Juhász Antal elsők között vállalt részt ebben a munkában. Szeged járás területén a fentebb már említett községeket tanulmányozta. A legtöbb esetben a történelmi kutatás előzmények nélkül zajlott, hiszen fiatal falvakról volt szó, amelyeket átfogóan még senki sem vizsgált. Juhász Antal ezek településtörténeti, néprajzi anyagát gyűjtötte, olykor az egész kötetet is maga szerkesztette. Kutatásainak részeredményeit monográfiákban,

különböző helytörténeti kiadványokban és szak- folyóiratokban folyamatosan közölte. Kandidátusi dolgozatának egyik témája is a Szeged környéki tanyák településnéprajza volt. így munkáját véleményükkel mindig az ország e témában legjártasabb szakemberei segítették a könyvvé érlelésig.

Juhász Antal kötetének néhány fejezetét külön is ki kell emelnünk. A kertészségek, szántóföldi tanyák és a Bél Mátyás által is említett, már a 18. század elején kibontakozó majorsági gazdálkodás részletezését. Mivel a dohány jól jövedelmezett, szerte az Alföldön, mind a helyi önkormányzatok, mind a földesurak már a 18. század első felében meghonosították a dohánykertészkedést. Szegeden a szőlőtermelő gazdák termésüket szabadon értékesíthették. Aki (pénzért!) polgárjogot kapott, az saját borkimérést is tarthatott. Vásárhelyen a borkereskedelem, egyedi fejleményként, szintén monopolizált. A tanyalakó parasztságnak a saját részére történő termelést a földesúr tiltotta, és pl. a 19. század első felében a tanyai tőkék kivágásával fenyegetőztek. Amíg az adminisztratív intézkedés a kívánt eredményt nem hozta meg, az 1845-ös tiszai áradás, majd a terjedő filoxera a tiszántúli szántóföldeken megakasztotta a szőlőkertészkedést, ugyanakkor a szegedi nagytáj homokvidékén, különösen a 19. század második felében fölvirágzott.

A kertészkedés és a szőlőtelepítés mellett kibontakozó, Szegednek újabb hírnevet szerző paprikatermesztést a meginduló migráció éltette. Amíg a Tiszántúlon a 19. század végére hatalmas agrárszegény tömeg alakult ki, amely az ipari forradalom, a befejeződő folyamszabályozási munkák stb. következtében súlyos létbizonytalanságba került, addig Szeged szegény rétege gyakran batyuval a hátán vágott neki a homokhátságoknak, és népesítette be a pusztákat. Ami megint a különbségeket felszínre hozza, hogy a Tiszántúlon a reménytelenség, a földtelenség zendülésekhez vezetett, ugyanakkor Szegeden a reménykedés jövőképe újabb tanyásodást indított el.

A földbérletekkel foglalkozó fejezetben Juhász Antal kiemelte a bérleti területeken kibontakozó tanyásodás folyamatát és jelentőségét. Ez a sajátosság nemcsak Szeged határában volt fontos és meghatározó, hanem a Kecskeméthez tartozó Felső-Pusztaszeren és az uradalmi birtokon is. Ezeken ugyanis több száz tanya épült. A 19. század közepétől a földbérletek tették lehetővé a szegedi tájon a szegényparasztoknak, kisparasz- tok leszármazóinak, hogy önálló tanyás gazdaságot létesítsenek, és a maguk lábára álljanak.

Juhász Antal a szakirodalomban ritka szug- gesztivitással, idős adatközlők gyakran drámai jellegű szavaival is érzékelteti ezt a folyamatot.

92