Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 5. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve (Csorba Győző: Szemközt vele; Tornai József: A szerelem szürrealizmusa; Bella István: Arccal a földnek; Utassy József: Keserves; Dobozi Eszter: Látó)

szikárabbá vált a versbeszéd is. Ezzel képes elérni a költő azt, hogy érzelmei ne váljanak még véletlenül se érzelgősséggé, sirámai siránkozássá. Pátoszmentes közlésmód sugall pátoszt: minden alkotó élet fenségességét. Átélve e kötet verseit, azonosulunk szinte a költő léthelyzetével, s vele együtt kérdezünk: „Szájam körül mélyebbé nőtt a ránc / még gyakrabban tűnődöm el: mi ez? / miért e tarka cécó és mihez?” (Magvető, 1991)

Tornai József: A szerelem szürrealizmusa

Véletlen az egybeesés, de Tornai József is nemzedékének megkésettjei közül való. Költőként „lemaradt” a fényes szelek koráról is, meg az 1953 utáni újabb hullámról is. Juhász Ferenc és Csoóri Sándor társa, ám csak 1959-ben jelent meg első kötete. Közben költői forradalmak is zajlottak, s talán ez is magyarázza, hogy viszonylag későn talált magára. Legutóbb, 1988-ban válogatott és új versei jelentek meg (Mezítláb, énekelve), s az új versek szerves folytatását jelentik a „legújabbak”.

A szerelem szürrealizmusa a múlt esztendő alighanem a legszebb verseskönyve. A papír minősége, a tipográfia gondossága, a kötés, a borítólap, s Gerzson Pál szépséges lágy és lírai rajzai harmonikus egységet alkotnak Tornai József költeményeivel. S így nemcsak szép ez a kötet, hanem jó is, abban az értelemben is, hogy a múlt esztendő javához tartozik, de abban is, hogy a költői pálya kiemelkedő állomása. Szerves folytatása a nyolcvanas évek eddigi lírájának, de ennyire egységes szemléletű is színvonalú kötete még nem volt a költőnek.

„Ellentétek keresztezési pontja / Ez az egész világ...” -— idézte jó negyven éve Vas István Nicolaus Cusanust. Hasonló szemléletű mottót talált most Tornai József kötetének élére Assisi Szent Ferenctől: „A mennyország a pokol kapujánál van.” Sokértelmű e tömör mondat, s a kötet költői világképe ki is aknázza e sokértelműséget. A szerelem több okból válik szürreálissá, de mind mögött az a felismerés rejtezik, hogy maga a szerelem: életmetafora, s mint ilyen, nemcsak lényege szerint örök és változatlan, hanem a halhatatlanság ígérete is. Mindaz az eszményi jelentés azonban, ami a szerelembe, a „mennyországba” belefér, a történő életben csak töredékesen, az elemző tudatban is csak részlegesen jelenhet meg, s a valóságos szerelem többnyire „meghal” egy idő után, s az ilyenféle halálok lehetséges sorozata a tudatot csak nyomatékosabban figyelmezteti a maga múlé- konyságára. Tornai József azonban mindegyre látja mindkét kaput (a mennyországét és a pokolét), s a sok-sok további kaput is, s bár sejti és tudja is a befejeződést, örök utazóként indul tovább: „Az Örök Kívánás Templomában / lehajtom a fejem, térdepelek / s várok valakit. / Nincs itt más, csak a csupasz falak, / mohos bazaltkő-oszlopok / és denevér sötétség. / / Szomjúságom éjjel-nappal / nagyokat rebben, fölszáll-leborul, / el nem alszik.” S ha eljön a vágyott, megtörténhet a csoda is: „Egyszer eldobod álcáidat és fölkapod a szigonyos / csáklyát, hogy eltaláld vele a halál vízalatti arcát, / te gyümölcsasszony!”

A primér élményköltészet soha nem volt idegen Tornaitól, de az élményeket mindig megszűrte és általánosította. Ő nem azt az utat választotta, amely az elementáris emberi élményeket és a hozzájuk kötődő alapértékeket mintegy függővé teszi valamilyen módszerrel: iróniával, groteszkkel, látványos elköltőietlenítéssel, filozófiai nihilizmussal, egyébbel, hanem arra vállalkozott, hogy ezeknek az értékeknek és megélhetőségüknek mai érvényességét mutassa fel. Ehhez két utat-módot is lelt. Költészete bizonyítja, hogy ezek az értékek ma is a legelementárisabb személyiségügyek, nélkülük nincs is személyiség. S ezt támasztja alá az is, hogy láttatja: nemcsak emberiség, de embertörténelem is van, azaz az emberi személyiségnek is van történelme, s ez azt tanúsítja, hogy az ember alig változik az évezredek során. Ami ősi, az egyetemes is. S hiába egyetemes, minden időben bárki által átélhető, mégis van benne mindenkor rejtélyszerűség is. Igazából ez A szerelem szürrealizmusa, mitikus jelentésköre. De ez a szerelem már nem csupán önmagát jelenti. Benne van minden alapellentét: szép és rút, öröm és bánat, győzelem és vereség, tisztesség és bukás,

85