Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 5. szám - Metaforák helyzetünkre - Varga Imre: Erüszikhthon visszatér?

ségletekböl indult ki, hanem saját önhittségéből. Bár csak a fizikális, vegyi összetevőkkel, adagolható vitaminokkal, fehérjékre, szénhidrátokra, zsírokra bontott tudással elveszítjük a legfontosabbat, az elevenséget — az ízlést. Álljunk meg itt egy kis időre, s gondoljuk el, hogy a táplálkozás ismeretszerzés, a tanulás egyik formája, az öntudatosodás útjának fontos serkentője, hisz minden lényeges bennefoglaltatik a kenyérben. De az evés vissza is húzhat. Amíg nem próbálkoztunk böjttel belső céljaink érdekében, nem lehet tapasztalatunk arról, hogy némelykor a hiány betöltőbb, átlelkesítőbb, mint a jóllakottság, elteltség. Koplalni sokszor öröm. De koplaltatni bárkit is kegyetlenség, szabadságunk megsértése.

* * *

A táplálékláncot nézve kicsoda az ember? A föld talaja, tápláléka a növényzetnek. A növények meg az állatvilágnak. A növényevő állatok egy részét megeszi az ember és a ragadozók. S ezzel bezárulna a kör? Az ember porból lett és porrá válik? Amit ehhez hozzátehetünk, hogy az ember táplálékává válhat annak az erőnek, forrásnak, amelyik a kristályt megformálja, a növényt élteti, a levél alakját megteremti, színét, gyógy erejét megadja, amelyik az állatokba érzést olt, s amelyik az embert képessé teszi a gondolkodásra, a másokkal való azonosulásra. Ez már láthatatlan célok felé rándul, a legláthatóbból indultam el. Meg kell tanulnunk a látást. A szankszritban a látni és tudni ugyanaz a szótő. Az indoeurópai nyelvek is örökölték ezt a tapasztalatot. Ezt a tudást. Akkor látunk jól, ha egyszerre belülről és kívülről benne vagyunk a képben. Ez az észnek képtelenség. Ha a nézettböl visszatapasztaljuk önmagunkat. Elnyerjük képességeinket, élni tudunk az ősképekből is, élni tudunk velük. Nincs kétféle teljesség, két végtelen. Az egészben egyek vagyunk.

78