Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 5. szám - Metaforák helyzetünkre - Kéri László: Hol tartunk?
Hazánk esetében ugyanis legalább egy évtizede folynak a piaci gazdálkodásra való áttérés — látható és kevésbé látható — feltételeinek meggyökereztetésére irányuló, meglehetősen sikeres kísérletek. Évtizedes múltja van annak a — igaz, a késő Kádár-korszakban tehetetlen engedmények és külső kényszerek nyomán elfogadott — gazdálkodói magatartás intézményesítésének, amelynek nyomán sok százezer embernek volt alkalma hozzászokni ahhoz a gondolathoz, hogy előbb-utóbb a saját teljesítménye nyomán alakulnak az életlehetőségei. (Gondoljunk csak a gmk-k, vgmk-k, a kisbolthálózat, éttermek és egyéb kevésbé stratégiai jelentőségű gazdálkodási egységek magánkézbe kerülésének hosszadalmas folyamatára, illetőleg mindezeknek az emberek mentalitására gyakorolt hatására.) S jól láthatóak azok az előnyök is, amelyek a magyar gazdaságban éppen az elmúlt egy évben kamatoztak sikeresen; mint az előző rendszer végóráinak sikeres átállási kísérletei. Értjük ez alatt azt, hogy Magyarország 7-8 évvel ezelőtt megkezdte a modernebb pénzügyi intézményi világ kiépítését, kezdve a többszintű bankrendszertől a tőzsde, a részvények, s más egyéb nélkülözhetetlen feltételeknek az újjáteremtéséig, illetőleg újrafelfedezéséig. Másfelől pedig éppen a gazdasági viszonyokat vizsgálva láthatunk nagyon is fenyegető és tragikus következményekkel riogató örökségeket. Az elmúlt éveknek a piaci viszonyokra való átrendeződési folyamataiban az előző rendszernek a két legnagyobb tömbje élte leginkább túl a változásokat. A képtelenül magas koncentrációt mutató szocialista nagyipar, illetőleg a magyarországi mezőgazdasági adottságokkal nem nagyon összeférő nagyüzemi mezőgazdaság az előző rendszer legmasszívabb, és milliók életét alapvetően behatároló két nagy gazdasági alapintézménye. A hatalomváltás utáni változások e két alapvető területet lényegbevágóan még nem számolták föl — legfeljebb csak új körülmények közé terelték működésüket. Az már világos, hogy egyikük sem tartható a maga tradicionális formái között, már csak azért sem, mert létük és funkcionálásuk erőteljesen a KGST-re fölfűzött nemzetközi gazdasági együttműködésre volt alapozva. Az új nemzetközi gazdasági körülmények, szabályozók, gazdaságpolitikai filozófiák és külkereskedelmi kihívások, a küszöbön levő privatizációs folyamatok között történő továbbélésük, illetőleg teljes szétesésük mértéke ma még nehezen látható. Rendkívül nehéz 1992 elején megmondani azt, hogy e nagyipari monstrumok és hatalmas mezőgazdasági egységek a maguk méreteit megőrizve átterelhetők-e új tulajdonosi struktúrákba és képesek lesznek-e merőben más — értsd nyugati — piaci igényekre is eredményesen termelni. Az elmúlt két év fejleményei inkább arra utalnak, hogy semmi sem akadályozhatja meg e két szféra gyors fölbomlását; de arra sincs ma még senki részéről elfogadható magyarázat, hogy miféle társadalmi, gazdasági, szociális árat leszünk kénytelenek fizetni ezek átalakulásáért... A társadalom szociológiai képe nem kevésbé tarka. A korábbi rendszer ideológiájának egyik alaptétele volt a társadalmi különbségek mesterséges eltakarása, illetőleg a strukturális folyamatokon belül az egységre, az egységesülésre utaló mozzanatoknak a preferálása. Ez persze annak idején sem jelentette azt, hogy e társadalom nem lett volna tagolt, hanem csak azt és annyit, hogy a tagoltságra ráépülő látszategység meglehetősen fontos politikai érdeknek minősült; ezért jó szívvel látták és vették minden olyan magyarázatnak a bizonyító erejét, melyek a különbségek növekedése helyett az egyenlőségnek, avagy az egységnek a bizonyítékait vélték fölfedezni. Az elmúlt két év azonban nagyon is nyilvánvalóvá tette azt, amit a gondolkodó emberek korábban is világosan láttak: hogy tudniillik a magyar társadalom hihetetlenül tagolt, s e tagoltságban egyidejűleg többféle alapvető tényező játszik meghatározó szerepet. A választások óta eltelt két év során nyilvánvalóvá váltak a társadalom széttartó folyamatai. Nagy vonalakban a következőket lehetne körvonalazni e téren. Mintegy 1 millióra tehető azon társadalmi csoportoknak a nagyságrendje, akik élni tudtak az újonnan kínálkozó alkalmakkal, akik egyrészt már korábban is fölkészültek a nagyobb gazdasági és tulajdonosi függetlenségből adódó előnyök kihasználására, illetőleg elsőkként tudták megragadni az újonnan kínálkozó nagyvállalkozói esélyeket. A társadalom másik pólusán pedig — a KSH legutóbb adatait alapul véve is — 1,3 millió ember 63
