Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 5. szám - Metaforák helyzetünkre - Heleszta Sándor: „More fata” (anagramma)

Olvastam volt azután, hogy a kínai univerzalista bölcselet szerint az ember az égi és a földi egyesüléséből lesz: előtte nem volt, s utána nem van — noha a test halála után a lélek még egy ideig létezik. Egy ideig! — ezért még az ősök oly fontos tisztelete is csak a közvetlen megelőző generációkra vonatkozik; idővel a régebbi ősökre emlékeztető táblákat is megsemmisítik — ami már abszolúte nincs, az praktikusan is adja át helyét a még valahogy létezőnek. A lelkek tehát — miként a testek, csak más „ütem” szerint — szüntelenül megsemmisülnek, és mindig keletkeznek. (Nem erről jut eszembe, de itt említeném: tudom, hogy az univerzum kutatóinak körében egyesek a steady-state hipotézis mellett kardoskodnak, vagyis hogy az anyag folyamatosan keletkezik a táguló világegyetemben. Ez a „folyamatos teremtés” fizikai elmélete.) Olvastam továbbá azt is, hogy a személyes, mindenható isteneszményt valló (teocentrikus) vallások szerint — ahol a perzsa mazdaiz- mus fő tételeit vették át a zsidók, akiknek világképét vette át a kereszténység, amelynek főangyala, Gábriel mondta el a kiválasztott Mohamednek az isteni könyv részeit: ez lett a Korán! — az akaró isten műve a teremtés, a mindössze rövid ideig létező embervilág. Hillél rabbi szerint a teremtés napja i. e. 3761. október 7-e volt; Panodórosz szerint Ádám i. e. 5493. augusztus 29-én teremtődött; Luther úgy számolta, hogy a világ i. e. 3960-ban kezdődött, s fennállásának 6000 évéből (1540-ben!) még 5 évszázad van hátra — ha csak „a végítélet örvendetes napját” bűneink miatt az Úr előbbre nem hozza. Ebben a rövid történetben a keresztény „traducionisták” szerint testével együtt a lelkét is a szüleitől kapja a gyermek: végső soron minden lélek az első ember leikéből származik; a „kreácionisták” szerint az isten minden egyes lelket külön alkot meg a semmiből, s ezután egyesíti a szülők által létrehozott testtel. Az iszlám dogma azt vallja, hogy Allah megteremtette Ádámot, majd Ádám gerincéből az egész emberiséget, s azóta a lelkek készen várják trónusának egyik rekeszében, hogy a földi életbe küldéskor összekapcsolja őket a számukra kijelölt testtel.

Kinek-kinek hite szerint. Én azonban nem igénylem a jogot, hogy bárkit is fejbe vághassak azért, mert a feltett kérdésre más választ fogad el, mint én. Előírni sem akarom senkinek, hogy a tárgyban mit tekintsen érvényesnek. A magam részére azonban nem tartom elfelejthetőnek, hogy a legkésőbb megfogalmazódott világvallás univerzumképe is az i. sz. VII. században kanonizálódott: közel 900 évvel régebben, hogysem a Földet körülhajózták, mintegy 1300 évvel azelőtt, hogysem leszálltak a Holdra, s megfejtették a DNS titkát. S nem kis iróniával szemlélem, hogy a hetedik mennyország hurijaival kecsegtető ajatollah a fejét vetetné annak a katonának, aki az ezernyi kilométerekre kilövendő rakéta lőelemeit nem a Föld gömbölyűségére és forgására tekintettel számolná ki, s így — mondjuk — Tel-Aviv helyett Mekkát találná telibe, vagy viszont; ítéletét pedig hangszórók hirdetnék, a kivégzést közvetítené a televízió. Mi történne, ha egyszer olyan törvényt hoznának, hogy minden tant csak azokon a médiumokon keresztül lehet terjeszteni, s csak azokkal a fegyverekkel védeni, amelyek a tan keletkezésekor léteztek? Mindenesetre — ezt meg irónia nélkül mondom! — nagyfokú következetességre vall némely szekták álláspontja, melyek nem engedik tagjaikat villanyt használni, moziba járni, televíziót nézni stb., merthogy ezek nem szerepelnek a szent könyvekben. S részemről akár törvénnyé is tehető Haldor Laxness véleménye: „Szilárd meggyőződésem, hogy senkinek sincs joga több embert megölni, mint ahányat meg tud enni!”

Azt tudom, hogy a modern, rendszerelméletileg alapozott evolúcióelmélet a reálisan létező, messzemenően autonóm, magukat regeneráló (egy nagyjából meghatározott ideig fenntartó) és reprodukáló (önmagukhoz hasonló utódokat létrehozó) rendszerek 5 típusát különbözteti meg, amelyek hierarchikus szinteket jelentenek: a molekulákat (élettelen anyagok bizonyos fajtáit, például a disszipatív struktúrákat), a sejteket, a szervezeteket (ide sorolja a kultúrák és a társadalmak organizmusait is), az ökológiai rendszereket, és a globális rendszert. Egyetlen élő sejt képes a környezetéből felvett elemek beépítésével tartós identitást biztosítani magának, és hasonló utód létrehozásával képes láncolatban fenntartani a fajtáját. A hierarchikusan magasabbrendű rendszer azonban módosítja a maga elemei és alrendszerei működését, más szinten teremt identitást és biztosít fajfenn54