Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 5. szám - Metaforák helyzetünkre - Heleszta Sándor: „More fata” (anagramma)

ta, hogy egy negyedkor csúcsaira szerkesztett körrész területe azonos a negyedkor határoló sugarai által meghatározott egyenlőszárú háromszög területével („Hippokratesz holdacs- kája”). Ennél tovább azonban Lindemannig nem jutott a geometria; ő azután 1822-ben kimutatta, hogy ait — transzcendens szám, azaz a kör négyszögesíthetetlen: noha a feladat megoldása tetszés szerinti pontosságig közelíthető, nem létezik olyan kör, amelynek területe abszolút mértékben megfelelne valamely négyzet területének.

Olvasom az Alkotmánybíróság állásfoglalását abortuszügyben. (És hallgatom a Pacem in utero elnökét, aki nem győzi ostorozni az elmúlt negyven év diktatúráját a magyarországi művi vetélések nagy számáért. Még csak nem is feltételezem róla, hogy ne tudná: távolról sem bolsevizmus volt nálunk még, amikor egész országrészek „egykézése” fogyasztotta öngyilkos módra a magyarságot, „szülé”-k tucatjai pusztították a magzatokat, s gyakran az anyákat is. Talán a rendszerváltozás divatszlogenjei között sem kellene ennyire megfeledkezni a tényekről! Andrásfalvy Bertalan — igaz, még nem miniszterként, csak a tényekre figyelő társadalomkutatóként — elég pontosan leírta azt a mentalitásbeli, a vagyonörökítés szokásában, a piacorientáltságban, a képzésre irányuló szakmaorientáltságban testet öltő különbséget, amely egyazon gazdasági-természeti feltételek mellett önpusztítóvá tette a magyar etnikumot, s népesedővé a betelepült németeket.) Olvasom tehát az Alkotmánybíróság állásfoglalását; s ha jól értem a szöveget, minden az adott tárgyban hatályos rendelkezés érvénytelen, mert nincs olyan törvény, ami meghatározná: mely pillanattól tekintendő teljes jogú személyiségnek a magzat. Hozzon tehát a parlament erre vonatkozóan törvényt, s ebből majd alkotmányosan érvényes törvényt lehet levezetni az abortuszt illetően is. Nincs kétségem: a honatyák — s kisebb számban: honanyák — megszavaznak majd egy törvényt, amelynek alapján szankcionálható lesz (a mentesített kivételekkel, esetleg a fogamzástól eltelő idő meghatározásával) a művi abortuszt végző orvos, az azt végeztető nő (és a más állapotot előidéző férfi is?). Mert törvény kell legyen! De hadd kérdezzem meg csendesen: miről is kívánnak dönteni a törvényhozók? Arról-e, hogy a határokon csak útlevéllel szabad átkelni, vagy arról, hogy a Föld korong avagy gömb alakú-e, avagy arról, hogy an — mégsem transzcendes?

Leszögezem: gyermekpárti vagyok. Gyermekpárti vagyok, egy sok évtizede fogyó lélekszámú társadalomban, ahol a közvélemény jelentős része sem, a törvények többségének szelleme sem gyermekpárti. Gyermekpárti vagyok, amit talán eléggé bizonyít 5 egészséges, felnőtt gyermekem is; — noha voltam tettestárs elvetélt és elvett magzatok fogamzásában is. S ha már szükséges, úgy azt tartom kívánatosnak, hogy a nemkívánt gyermekeknek a megelőzött fogamzás állja útját, s ne a magzati fejlődés megszakítása. De kérdezem — még egyszer: tudatában lesznek-e a törvényhozók, hogy miről is kell dönteniük, s hogy nem lehet mindenki számára érvényes válaszuk?

Túlságosan korlátozottak az ismereteim; keveset tudok a dogmatikák történetéből, az érvényes dogmákból és bizonyításaikból, a skolasztikusok elmefuttatásaiból. Keveset — de nem semmit! Olvastam volt, hogy számos természeti nép akkortól számítja az új élet létrejöttét, midőn az először mozdul az anya méhében, s a fogamzást is azon fa, állat stb. szellemének tulajdonítja, melynek közelében a jeladás megtörtént. Babonás tudatlanok — hallom a megjegyzést. S mi mióta vagyunk tudók és babonátlanok? „Mindannyian valahonnan, innen-onnan jött parasztok vagyunk, s cipeljük magunkkal a babonáinkat, a hiedelmeinket és a legendáinkat” — mondja egy francia szállóige, s figyelmünkbe ajánlanám! Olvastam volt, hogy Szent Ágoston szerint a magzat a harmadik hónapban „lelkesül”. Olvastam azt is, hogy a hinduizmus egyik ága szerint az egyéni lelkek olyan végső realitások, amelyek öröktől fogva léteznek, és örökké létezni fognak, csak mindig vándorolva az élőlények legkülönbözőbb formáiba öltözötten jelennek meg, miközben létük előző formáira nem emlékeznek; a hinduizmus másik ága szerint nem is léteznek individuális szellem-monádok, csak a világszellem a realitás, és ami az egyéni személyiségek sokaságának látszik, az csak megsokszorozódó visszatükrözés, mint a nap képe a tavakban és a tovafutó folyóvizekben. A bölcs hinduk — meggyőzni nem tudván egymást — úgy gondolták: ki-ki döntse el a maga felelősségére, hogy melyik elképzeléshez tartja magát.

53