Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 5. szám - Metaforák helyzetünkre - Katona Imre: Mi van ma, mi van ma…? (Fejlődés - válság - rendszerváltás és az ifjúsági mozgalmak)

elmagányosodás, elidegenedés, az értékrendnek első helyén maradt a haszonelvűség. A nyugati államhatárok részben már spiritualizálódtak, egyre inkább átjárhatókká válnak, Európa nyugati, északi és déli fele több lépcsőfok megtételével fokozatosan, minden szempontból egyesül. Akadálytalan az utazás, gyakori az áttelepülés is, a szabad pálya- és párválasztás is közelebb hozza egymáshoz az embereket. A felgyorsult fejlődés azonban egyenetlen: nemcsak Nyugat—Kelet, hanem Észak—Dél között is szélesedő szakadék tátong, egy-egy államterületen belül pedig nő a vagyoni-társadalmi különbség, továbbra is „bőven” vannak gazdagok és egyre többen szegények. Nehezen tűnnek el a fejlődési szintkülönbséggel is terhelt faji ellentétek, a rendszerváltással éleződik a nemzedékek közötti ellentét is. A két nem feltétlenül közeledik egymáshoz mind munkaköri, mind társadalmi szerepkörében, ám a kiegyenlítődés inkább a nők férfiasodásában mutatkozik meg, mint a méltányosabb és magasabb szintű munkamegosztásban. Az örök béke még mindig valahol a szemhatáron túl lappang, a legmodernebb eszközök éppenhogy a hadászatot szolgálják, beleértve magát az űrkutatást is. Csak napjainkban bízhatunk globális fordulatokban. Az energiaéhség, az iparosítás és a közlekedés hovatovább az egész légkört, a Föld növény- és állatvilágát, közvetve-közvetlenül az emberiséget veszélyezteti. Bizonytalanná vált a jövő, globális megoldás szükséges, melyben elsőrendűen az ifjúság érdekelt.

Az ifjúság összetett: társadalmi-politikai-kulturális mozgalmai az USA-ból, pontosabban San Franciscóból indultak ki először az egyetemi hallgatóság köréből; néhány év alatt széles körben elterjedtek, átcsaptak Angliára és más országokra is, és némi késéssel bekapcsolódtak a munkásfiatalok. E mozgalmak sokféle színárnyalata idővel mindjobban radikalizálódott, Párizsban már-már szélsőséges formát öltött, majd kissé lecsendesedtek, s néhány évtized múltán látszólag minden erejüket elvesztették: az egykori forradalmárok visszatértek atyáik íróasztalaihoz és munkapadjaihoz. E Világot átfogó mozgalom azonban nem múlhatott el minden utóhatás nélkül! Egyébként e földrengés utóhullámai máig tartanak azokban az országokban, ahova bizonyos késéssel érkeztek. Mindenütt a fennállott társadalmi rend tagadásával kezdődtek, folytak az útkeresések, és egyben az útveszté- sek is. Ha nem is zajlottak le „igazi” forradalmak, senki nem tagadja az elért eredményeket: jobban megértjük a másságot, a faji, vallási, nyelvi és egyéb eltéréseket, még annak ellenére is, hogy az idegenek által elárasztott európai államokban újra fellángoltak e különféle ellentétek. Eltűnőben vannak a két nem közötti társadalmi-gazdasági korlátok. Mindenütt előtérbe került az egyéni-közösségi művészi önkifejezés, a rokon eszmeiséget is kifejező nemzetközi divat, a háborúskodások teljes tagadása, a zárt tudományok határainak lazítása, a természethez, természetes élethez való mind tömegesebb visszatérés, a hagyományos gyógymódok felfedezése, új, főként keleti vallások és filozófiák befogadása stb. Általános és tartós maradt a világlátás igénye, a zenerajongás. Kudarccal végződött viszont a társadalomból való kivonulás és a szexuális szabadosság, vagyis „forradalom”.

Ami az egyes szakaszokat, stílusáramlatokat, s főként zenei formában megnyilatkozó mozgalmakat illeti, igazából csak árnyalati különbségek vannak közöttük: a beat-, rock- és popzenei rétegekben egymásra épül a hagyományos angol népzene, a „vadnyugati” új népzenei stílus, a négeres dzsessz, s ez utóbbi révén az ütemesség uralma a dallamosság felett, a harsányabb ütős, fúvós és mindenféle modern hangszer nyomatékosabb szerepe, az említett technikai feltételek bővítése, az ének-zerle-tánc együttes jelentkezése, az előadók és hallgatóságuk közvetlen kapcsolata, és sok minden más is. A szelídebb vagy a radikálisabb programok sem sokban különböznek, ezekben is több a közös, mint az eltérő vonás: a pénzhajhászás elutasítása, a hátrányos helyzetűekkel való rokonszenvezés, az előítéletek nélküli kapcsolatteremtés, békevágy, természetközelség és hasonlók. A szelídebb ún. beatnikeknél kétségkívül radikálisabbak a hippik és az utóbb mellékvágányra csúszott különféle punkok, skin headek és társaik. Dehát ifjúsági mozgalmat még kevésbé lehet elképzelni szélsőségek és külsőségek nélkül, mint a felnőttekét. Ugyanakkor közeledtek az ún. zöldek mozgalmához, s itt igazán szép eredményeket értek el, nálunk elegendő a bős—nagymarosi duzzasztó építésének meggátlására utalnunk. Hódít a biokertészet, a

50