Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 5. szám - Metaforák helyzetünkre - Katona Imre: Mi van ma, mi van ma…? (Fejlődés - válság - rendszerváltás és az ifjúsági mozgalmak)

felfedezni, utóbb már Nyugatra szökni. Az idősebbek színészi-színésznői, rendezői és énekesi sikerpályákról álmodoznak, a nem művészi hajlandóságúak pedig hasznos és jól jövedelmező foglalkozásokat (orvos, fodrász stb.) képzelnek maguknak. Megkeresik eszményképeiket: művészeket és sportolókat, kevésbé a feltalálókat, tudósokat. Sokáig tartós marad a fiúk értékrendjében a testi erő és ügyesség, a leányokéban a szépség, de ezek kiteljesítését már új és új módon (pl. harcos, sportoló, superman, ill. filmcsillag, énekes, szépségkirálynő, maneken, stewardess stb.) képzelik el. Amily mohók e vágyak, oly kevéssé adottak a külső-belső feltételek, következik a kiábrándulás és a csalódás.

A gyermekeket a válságok és a rendszerváltások inkább közvetve, áttételesen, mint közvetlenül érintik-érdeklik. Az előző időszakban a közéleti kérdések iránti érdeklődést erőtlen ifjúsági szervezetek és különféle körök próbálták felkelteni, ébren tartani. A „szép, új világ” hivatalosan sulykolt eszméje valamelyest azért gyermeki fejekben is lecsapódott, meglepően ahhoz hasonló módon, mint előző korok felnőtt társadalmában, vagyis folklór szinteken. Évezredek óta élt az elveszett és a jövőben (újra) elérendő földi paradicsom utópiája, melynek során az egyén és a társadalom minden közös gondját egyidejűleg és tökéletesen megoldanák, miként ezt tudományos-művészi feldolgozások is sugallták. A gyermekek azonban ezeket általában nem ismerik, a megkérdezettek inkább csak ráérez- tek a hasonló megoldásokra. Nagyon tanulságosak e szempontból az utóbbi évtizedekben a 10—14 évesekkel íratott dolgozatok közös vonásai: milyennek képzelik el az eszményi államot? Többségük ösztönösen is kikapcsolta a bennünket, magyarokat oly érzékenyen érintő határvitákat, nemzetiségi és társadalmi ellentéteket, ám rendszerint nem valamilyen jobb megoldást javasolva, hanem inkább a kérdést megkerülve. Visszatértek a mintegy mondabeli boldogok szigetéhez, melynek partjait, vagyis természetes határait, a tenger mossa, és ezen a természetadta kereten belül igazán nem nehéz nyugodtabban élni. Az elképzelt szigetállam polgárai az esetek többségében azonos nyelvűek, világnézetűek és vallásúak. Aki pedig mégis számolt egy több szempontból is vegyes összetételű népességgel, az dicséretes módon teljes jog- és esélyegyenlőséget adott minden csoportnak, így a gyermekek gondolatban megelőzték a felnőtteket. E meglepő nagyvonalúság mögött természetesen nemcsak az iskolában tanult „haladó” eszmék állnak, hanem a felnőttek társadalmában megmutatkozó fejlődési szintkülönbségek, az eltérő érdekek ütközései számukra még eléggé mellékes, esetleg általuk még nem is észlelt volta. így e kis álmodozók kiküszöbölik még az olyan sokszor hangoztatott osztály ellen téteket is: az általuk megtervezett jövőben ki-ki csakis munkája révén boldogulhat, melyet mennyiségi-minőségi mutatók alapján jól meg fognak fizetni, és így a többinél fokozottabb, jobb teljesítménnyel bárki akármikor az élre törhet. A gyermeki közgondolkozásra annyi hatása mégis volt a már felváltott rendszernek, hogy a vagyonképződéssel, a tőkével és a vállalkozással a legtöbben egyáltalán nem is számoltak. Ellenben az elképzelt jövőbeli társadalomban mindenki megszerezheti — feltéve, ha erre valóban képes — a legmagasabb képesítést is; a tudósok, feltalálók és művészek ún. kiemelt juttatásban részesülnének. Ha most e terveket meg is valósító ázsiai kis és nagy tigrisekre gondolunk, gyermekeink ismét közelebb kerültek a valósághoz, mint mi, felnőttek. Bár ebből a közelmúltat is tükröző képből majdnem teljesen hiányzott a most legtöbbet emlegetett vállalkozóé, mégis, ki nem mondva bár, de egy demokratikus, szabad, szociális és lényegében polgári társadalom ábrándját vetítették előre. Szép szivárvány ívelt át e megálmodott országok fölött, természeti és társadalmi csapások nélkül, és e képzeletbeli híd a közelmúltból átvezetett a jelenbe, vagy talán inkább a jövőbe.

A társadalmi elő- és utórezgéseket, valamint magát a földindulást is egészen másként élték meg a sem gyermek — sem felnőtt serdülök. E korosztály már nem csalóka délibábokat kergetett, hanem mohón élt a — főként a nyugati technikai civilizáció által fokozatosan felkínált — javakkal, átmenetileg megmaradt passzív befogadónak, de már nem fogadta el a felnőttek vezető szerepét, hanem szinte egy emberként követte a csak valamivel idősebb, de annál elszántabb ifjúságot. A századvég „forradalmai” nem annyira osztály-, mint inkább nemzedéki ellentétek formájában jelentkeztek, minél kevesebb volt a gyökere45