Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 5. szám - Metaforák helyzetünkre - Balla D. Károly: Három vers az éjszakából
Van azonban még három sorunk: „ . . . pedig lehet, a tigrisek / erős karmain ringatózik” — olvassuk és megriadunk. Miféle merénylet ez a „pedig”, mit tételez fel ez az alattomos „lehet”? Hát mégsem a macskáról van szó? Misztikus veszélyt kezdünk sejteni, borsódzik a hátunk attól, hogy elhízott kandúrnak hittük azt, ami tigrisek karmain ringatózik. S ha félelmünk könnyítéséül azt hinnénk, csupán egy nagyobb rokonaival cimboráié háziállatról van szó, nagyot tévedünk, mert mellbevág az utolsó sor: „és ő is tigris, meglehet”. Nem, ez a „meglehet” már nem elbizonytalanít, mint a korábbi „lehet”, ez már maga a bizonyosság, a második nagy megdöbbenés: az éjszaka, amit macskának hittünk, valójában tigris, szörnyű fenevad. Semmivel sem szelídebb, mint Kovács Vilmos „szőrös pofájú” szörnyetege vagy Füzesi Magda „havat zabáló” ordasa. És felrémlik egy klasszikus példa is, amelyben éjszaka és tigris szintén egybejátszik: Tigris! Tigris! éjszakánk erdejében sárga láng, mely örök kéz szabta rád rettentő szimetriád? William Blake: A tigris — Szabó Lőrinc fordítása Ám míg Blake versében a fenevad már az első sorban megjelenik, Fintánál mindvégig csak lopakodik felénk, és csak utolsó kétségbeejtésként, mint valami ultima ratio helyett testet öltő ultima irratio surran tudatunkba. S innen a vers egésze áthangolódik. Az első szakasz második felében érzett mérsékelt szorongás hatalmas félelemmé terpeszkedik, és a szakasz végén ágaskodó „megint” mint valami totális déjá vu idézi fel minden korábbi éjszakánk hasonló emlékét. És — harmadik megdöbbenésként — az is megvilágosodik, hogy ezen az éjszakán, ebben az éjszakában minden macska valójában vérszomjas emberevő tigris. * * * Metaforát helyzetünkre? Igen: az éjszaka. Amelyben ránk liheg a szőrös pofájú Mindenség, amelyben ébredő kedvesünknek csendesen remeg a válla: az éjszaka, amelyben vonítva felröhög a havat zabáló toportyán, amelyben sikamlós jéggel palástolja gyilkos szándékát a fagy, amelyben az ítélet nélkül meghurcoltak segélykérését villogja minden tűzhely: az éjszaka, amelyben megint és újra és ismét és örökkön örökké tigris les ránk minden macskaszemből. Metaforát helyzetünkre? Igen: az éjszaka. Lehunyt csillagszemeivel, vijjogó kuvikjaival, és megannyi hímszagú állatával. Ez a helyzet. És mi az esély? Talán csak a Tűz. És az ibolyák. 1992. január 26. 43
