Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 5. szám - Metaforák helyzetünkre - Balla D. Károly: Három vers az éjszakából
Téli éjszakán A süket falra mártír-fahasábok Mór se-jelekkel titkot fénylenek. Jajgat a lélek, dörömböl hiányod. Éjfél rikoltoz a világ felett. Most balzsamozzák a megkínzott fákat a vijjogó, vajákos vén fagyok, ítélet nem volt. Kegyelmet sem várhat, ki vére hulltán daccal hallgatott. Az őrült csend most megfojtja a tájat. Havat zabái, vonítva felröhög. Hová rejtsem a sápadt ibolyákat, ha álom-ágyon csonttá görbülök? Füzesi Magda A cím József Attila-i. Ám intelem („Légy fegyelmezett”) és külső kép helyett Füzesi Magda enteriőrrel nyit. A szobabelső képe azonban nem a kellemesen meleg, fűtött helyiség intimitását jeleníti meg, hanem a zord időjárás belső párhuzamául szolgál. A képváltást a szakasz utolsó sora előlegezi meg (a szobába is behallatszik a világ felett rikoltozó éjfél-kuvik hangja). A második és harmadik szakasz felépítése azonos: az első két sor mindkettőben „időjárási látomás”, a második kettő pedig morális síkra emeli a költeményt. A verset záró két sor, amellett, hogy erkölcsi tartalmat implikál, újra „behozza a képet” a szobába, amelyben — ezt csak a vers végén tudjuk meg — ott tartózkodik a lírai én, „álom-ágyon” töprengve, kétségbeesve. Megfigyelhető, hogy mint Kovács Vilmos versében, itt is megjelennek az éjszakában a már ismert szimbólumok: a tűz (lásd „fahasábok”), az állat („havat zabái”), sőt az ágy is. Valamint a két személy: a lírai hős és második személyű (ezúttal valószínűleg férfi-) társa: „dörömböl hiányod”. A közömbös („süket”) falra rávetül a fel-fellobbanó tűz fénye („Morse-jelek”), miközben a tűzifahasábok áldozatul esnek. Mártírhaláluknak előképe is van a versben: a kinti fák szenvednek, megkínzottak. A lírai hős ágyáról figyeli a fényjeleket, (egyelőre) nem érti őket („titkot fénylenek”). A jajgató lélekről nemigen tudni, hogy a lírai én lelke-e, vagy a távollévő kedvesé, netán valami „általános, kollektív lélek” vészkiáltása, segélykérése sejlik a Morse-jelekben. A ház fölött rikoltozó éjfél mindenesetre semmi jót nem ígér, sem a népmesék vasorrú bábájára emlékeztető, alliteráló három jelzővel ellátott fagy. Ez a vijjogó, vajákos vén fagy amúgy is kétes szerepű, hisz aligha lehet kétségünk afelől, hogy éppen „ő” kínozta meg a fákat, deres-zúzmarás-jeges balzsama tehát nem igazi gyógyír, főleg ha tudjuk, hogy a fahasáboknak is a fagy miatt kell mártírhalált halniuk. A fagy tehát — ebben az éjszakában! — a magát Jónak feltüntető Rossz szimbóluma. (Nem úgy, mint a „magát adó”, alább megjelenő állat.) Pontosan a vers közepén vált át a költemény morális síkba. E vers keletkezésekor és megjelenésekor még senki sem gondolta, hogy ilyen rejtett, metaforikus utalásnál több lesz mondható a nagy kárpátaljai éjszaka áldozatairól: az 1944 őszén a szovjet hatóságok parancsára deportált magyarok tízezreiről, akiket mindenféle ítélet nélkül („ítélet nem volt”) hurcoltak a gulagokra. A téma egészen a nyolcvanas évek végéig szigorú tabu alá 41
