Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 5. szám - Metaforák helyzetünkre - Tandori Dezső: „Quasi una fantasia” - avagy - Meg más művei

rá, csak.. . olyan mindegy volt, vizet iszom, semmit sem iszom, aztán elaludtam, ma reggel el kellett mennem valahová, mindenből kizökkentett, ezt a dolgozatot kezdem délután háromkor, örülök, ha holnap hajnalban végezni tudok vele. Ha már kizökkentenek . . . De ezt Graham Greene idézetében olvastam, a múlt századi angol költőtől, hogy „nem szeretem, ha megindítanak”... igen, hogy a tett mesterkélt dolog, ilyesmiért aggódom, szorongok... a mi kötelesség-fogalmainkkal mi már csak ilyenek vagyunk. Mit kérhetek számon bármi-fajta rendben bárkitől, ha magamról, magamon ezeket tudom, felmérni? Hanem hát mi a „mérés”. Ahol nincs mérés: hogy hirtelen egy kiállítási kártyán olyanokkal vagyok együtt, mint Korniss Dezső, Veszelszky Béla ... vagy Tót Endre ... mások, nem kevesebbek ... megérkeztem az örök csillag-kikötőbe ... ó, ugyan, „képzőművészként” — én??? De Szpéró is az örök-csillag-kikötőben van, tehát ez a kártya ugyannyit ér, mintha valaki megvette volna nekem a kis fanyelűt, és olyan fáradt lettem volna, olyan ... nem tudom milyen, hogy .. . De hát nem! Maisons-Laffitte és Enghien, a kis Glaieul és Ubu III, Subotica és Esprit du Vent, Alexane és Verdict Gédé épp elég kell, hogy legyen, hogy bármire ellenjáték . . . hogy semmi „ellen”... de az egész azt kell, hogy mondja, hogy mihez, én mihez merhetnék hozzászólni ezzel, ahová — valaki, aki él ezen a földön itt, s mindegy, hogy „errefelé, nem errefelé” — jutottam. Mellettem mennyi párhuzamos, más jegyű cselekvés, akár ma este is. Nem jogom és nem kötelességem, hogy franciásan mondjam, semmi végletesség. Ám valakit megkérdek, s azt feleli, kérdésemre, mely nemzet szelleme-logikája szerint van ez — angol, mondja. Nem lehet oly könnyen dönteni, megkülönböztetni, ítélni.

Boldog vagyok, hogy témámtól elkötődöm, elúszom. Persze, hogy a nagyobb rendek a maguk méretarányában határozzák meg a folytatást. De az emberiét csodálatos szabadságai között ott van ez az egy is: eloldozódunk. S így én: Szpéró halála, a két fehér szárny összecsukódása... Nemes Nagy Ágnes szava a lovakról és angyalokról. . . nem csak ebben az egyenes vonalú egyértelműségben érvényes. Nemcsak, hogy a fehér startautó fehér fémszárnya kinyílik a robogásra kész mezőny előtt. Hogy akkor „rajt...” — de nekem kérdéses, rajtol-e valami, célba ér-e ... épp Szpéró halála okán. Lásd ok. Nem ilyen egyenes vonalú és egyértelmű. Auteuil pályájára igyekezvén Monet-világa fehér hajócskát is látok megannyiszor, szigetre visz át utasokat; látok modellvitorlásokat háromszögpálya bónyái körül. .. melyik attól fogva már az én rendszerem . ..? Hogy a magam padon-ülő, akár versenyenyre-készülő legszűkebbjéből kikerültem? „Minél fogva” húztam ki, emeltem ki magam rendszeremből? Nagyon primitív rendszerelmélet — „elmélet”? egy rendszer, az elmúlt, silány gyakorlatával meghatározott katyvasz: az oppozíció még semmire se diploma! az elleniség még semmire se életlevél! —, nagyon kevés az, hogy valami untig sekélyes, túlélten hazug ... stb. A magad fölvett, a magad élhetővé tett, a magad számára élhetőnek bizonyult rendszerek között kell választanod! s nagyjából mindegy, ha köztörvényességet a múltad nem hord, miféle múltra következik ez ... a túlélés elemi törvényszerűsége hajt, ezt el nem vehetik tőled .. . állhatsz a kis vitorlásokat nézve úgy, hogy neked ez röhej lett volna, hát most te vagy röhej, hogy nézed, állhatsz, mint aki motorokat szállít már ezekbe/ből, holott az olvasztárok táncestjeit szervezted addig Pest- bürgendén ... mindegy . . . állhatsz ott, hitellel, nézve e hajókat — például! ha már ...! —, Szpéró is csak a dolog” arisztok-szereposztásának emlékezetébe kell... Ezzel azért kifejezted gőgödet is ... ami nem „gőg” . . . csak aztán . .. kezdeteid: ahogy a könyvek ... ahogy amire ezek viszik . .. valósan, mívelten, óhatatlanul... ahogy a meg nem valósulható ténylegességre rárakódni érzed a csalást, a mit-tegyünköt, ahogy ez az egész úgy válik önmaga hordozójává és mérőjévé, hogy te már inkább csak bemégy azon a kapun, kicsit leülsz a gesztenyefáid alatt — nem „hűvös és tiszta rendszer” ez... nem „az igazság

pillanatsora ...”-----------mégis, valami valós. Felkínálod, vegyék el tőled. Megpróbálsz

érdeklődést kelteni iránta — hadd legyen az az életrendszer az élményed, amelyikben efféle közeledés, közelítés eleve képtelenség, lehetetlen. Nem játszasz erre rá. Azzal az igyekezettel, amelyre — hogy nevetséges! — figyelmeztettek, a Csoda Milánóban — ?? — „bon giomo, bon giornó”-zó alakja. .. mondod ezzel is a „bon giornó”-t... hogy

32