Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 5. szám - Metaforák helyzetünkre - Tandori Dezső: „Quasi una fantasia” - avagy - Meg más művei

Valgad, Saint Malo, Stazo, Bicolino, Nobel Man, Opuscule, Val Andre, Petit Lustre, Valamoun, Picos König Lutz, Matahier... mondod, ha ez nem szép semmi se szép ... Alaska de Thaix, Cannaregio, Folie Pensél, Vie Hereuse, Baskari, Le Zingarello, Sykaro, Monsieur Moncourt, Soliburn, Queen of Normandy... mit kellene megfestenem ezen, ha ez szép, minden szép, mondod Halász Petárral a Hajnali háztetők-bői. .. Corsaire Royal, Tinopasa — lány ló! —, Baroco — a szeszélyes Kondrat viszi! —, Yojafi — micsoda név! —, Valmont, Saint Wandrille — megkedveled! —, Cindy Cad, Kadalko, Abila, Scabetti, Direction Sud, Regal Dancer ... na, ki nyer itt... hát a Scabettit és a Corsaire Royalt nagyon megleckézteti egy ló, az elkövetkező évad nagy lova, Kadalko . . . sejthető, de hogy ennyire? És újra érdeklődsz, te vagy a clochard, aki nem csupán emlékezetvesz- tettségéből, a régi „rend” rommezején felébredve kél s jár, nemcsak emlékezni nem bírván vagdalja ki a szakadozott képes folyóiratokból a szép ajándék ábrákat — lovak nevei!,

— nemcsak csalódást okoz szeretteinek, hogy az ő emlékeire nem emlékezik a fejsérülése okán... nem ... de a clochard, aki elmenekül mindebből, de meg lehet várni a telet, amikor hátha visszakényszerül... és a tél talán meghozza... a mit?... a mi hozza meg .. .? a bármit, talán.

De hát ne tudnád? Ott van — neked már; negyvenéves elmúltál, haha, ötvenen túl, halottaid, élőid egyre többen —, neked már ott van, hogy a magad legközvetlenebb rendjeinek, rendszereinek a változásait éled. Még a világban ellensúlyozható — valahogy

— „a könyvszakma szétesése” stb., a megfogyatkozó dotálás, honorárium —, vagyis még szervezheted, ötvennégy évesen, munkával az időd, ha munkához jutsz, s azért azt se mondhatod, hogy nem jutsz, hogy ne jutnál. Ezt még igen. Ám 1988-ban meghalt a szinte jelképes léteződ — a Szpéró — azóta — és előtte — az Éliás, a Vak Pipi Néni, a Samu, a Poszi minden ződi madarad, meghaltak ők, akik időd s tered tagolták, akiknek eltűnt élete miatt a meghalásra jobban tudsz gondolni. .. bár nem, nem azt a fulladást — minden halál fulladásos halál etc. —, vagy egyáltalán, messzebb keresed a kapcsolódás- t... illetve ragaszkodsz valakikhez-valamikhez, akik-amik megvannak még, élnek ... talán ennek most jön az évada. A világ is van olyan, mint a clochard — tehát nemcsak rend és rendszer-gyakorlat a világ, hanem érzékeny csavargó létemény, el-elriadó. Neked kell akkor utánamenned vagy neked kell vámod alig érzékelhető visszatértét. Komázni nem lehet vele. Nem tesz lekötelezettjévé, ám te sem kötelezheted „el őt”. Erről volt szó a „kedv-versben.” Az egy bizonyos hanyag hangulat, a kedv-szegte, igen; jogos-pontos, de átfogó-e, távlatos vajon? Hiszen a pót-világ, már ha bármi is pót így, arra rímel, ami benned alakult, vagy ami belőled hiányzik. Tudatosságod magyarázatot ad, ha ez kéretik, a szélső-messzi kilobogó jelenségekre, vagy arra, amit így befogadsz. Bécsben a krieaui pálya már nemcsak Szépró startautó-szárnyfehér-emléke, sőt, már nem is az csupán, hogy a legmókásabb-zseniálisabb háromdekás lény, az Éliás „nótája” szól-e, az a lassú, szomorú, mégis vicces szám ... s meghallod-e a Práter fái közül... nemcsak ismerősöket jelent egy-egy hely, nemcsak a magad múltját... de magának a világnak a meglétét, elmúlását, újulását. Mondtam-e, az Ántivilágban, mondjuk, a pár évvel korább még voltban, úgy éltünk igen sokan, mintha az Mystic Aristocrat nevű kitalált személyem jelszava vinne: „kerüld: kerül, amibe kerül”. Társzekérre való, amit magam kikerültem így; ha sok mindent nem akartam, nem tudtam is, nem vettem észre. De hát a nagyobb méretű világban is: Szpéró mellett döntöttünk itt, nem az „európai ösztöndíj” mellett, pedig onnét adták volna... és megannyi kihagyás, kikerülés mellett döntöttünk, hogy egy mégis lehetséges élet-mód és élet-tartalom valósulhasson. Ennek kifutói, még mindig nagyon eleven és zajos elcsitulásai: hogy még jó páran élnek ily valakik. Itt az Álíz, a Mokka, az lesi széncinege, az ellőtt szárnyú Tóni — mikor a lovak nevét sorolom, és kezdem átélni, hogy ezek a lovak, bármi sokan is ott, mind külön létezők, ó, folytathatnám Gida, Nyuszi, Csutora, Berci nevével, Rudival. Kik ők? Mi van velük még mindig meg? Leomlott a könyvkiadás jelentőse, le a Szpéróék jelentőse, kiderült, hogy a kikerült, kikerülgetett világ múlta sem a neked „vesd bele magad”-világot hozta. Másképp, másért, most se tudsz

33