Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 5. szám - Metaforák helyzetünkre - Tandori Dezső: „Quasi una fantasia” - avagy - Meg más művei

tya-kora író tudtam lenni, egymástól merő sugárvonal-alakban szertefutó pályájú másokkal együtt, igazán nagy ellentétekkel, melyek „mögülünk” jöttek, melyek hullámaikra emeltek némelyeket, melyek ... de épp ezért nem mondom . . . engem még csak könyvtárnoki állásig sem segítettek az egyetem elvégzése után 1962-ben, hanem az Illatos útra portás-nevelőtanárnak, aztán vagy nyolc évre felnőttoktatónak — nyelv és irodalom — lendítettek, és merőben a kor melléklehetőségeiként, a morzsás konszolidáltság üdveként engedtek magam-útjára, ahol is a csuklóm hamarosan lebénulással fenyegethet, s akkor valóban még a prózafordítás helyett is csak — vicc! ócska trükk! — a közvetítés műfaja marad, de hát hogyan maradna, egy olyan világot szoktam és ismertem meg, amely egyáltalán nem ihletett engem a „világbani részvételre”, amely tehát a minél rosszabb, annál jobb „elve” helyett a „kerüld: kerül, amibe kerül!” gyakorlatát tette enyémmé, szóval, minél több cellamagányt elérendő élünk, minél kevesebb köz-szereplést tűrendő, de akkor ez évtizedszámtól független, s bármi „lényegi” váltás, változás függvényeként sem változó.

Mindazonáltal ezt itthon lapról lapra, tárgyra tárgy megbeszéljük — van hát öncenzúra? megmaradt? —, „mehet ez”? S azt mondom: boulevard Hausmann .. . hát mi volt, mennyi volt nekem a régi kor? P. E. N. pályázat díja a 60-as évek végén . . . Kassák-díj a Magyar Műhelytől... keserves idő-múlta kiutazás .. . egy találkozás — lásd Hausmann —, és ...? Ó, hányszor járom körbe Párizst, hányszor volt Evry-Enghien-Longchamp-Auteuil- Vincennes, és Maisons-Laffitte és Saint-Cloud... és ma ez hányszor forog körbe, és hányszor hallom ugyanazokat a hangokat, a személyzet is körbejár, a kisasszony ugyanazon a cing-ling hangon mondja, melyik ló visel szemellenzőt — „porté des oeilleurs”, és olyan kis vállrángatós linkóci édes jellege van az egésznek, holott ez csak a nyelv, egy másik világ ... és ez a másik világ zúdítja ki a rendőrrohamkocsijait is, de mire? Csak a hatalma, a saját hatalmasai védelmére. Az kínosan megy. Most akkor mit mondjak bármiről „itt és most”, ha: 1. az apám ’45 után azt mondta: hát ezeknek mondjak én rosszat amarról? 2. nem is folytatom. Rendszerek és satöbbi: azért mégiscsak egy nagy ismeretlen úrnak vendége voltam, vagyok, és vendégségben nem akarok „azokról” mit se mondani „ezeknek”, és „ezekről” se „azoknak”. Viszont az oksággal minden meg van mérgezve: lesznek, akiknek „az” okozza „ezt”, „ez” okozza „azt”, és egyáltalán nem lesz kíváncsi senki a bölcsességedre, a bölcsességedre, a bölcselmedre, a bölcs elmédre, hogy te ezt mennyire átlátod. Hol állsz? Na, igen, de „kiterítenek úgyis”, ha jó ortográfiával veszem, ennek az elve, ha elv, ha nem gyakorlat, ha nem ennek gyakorlása bármi, ez az elv nem szüli újra lényegét a líra, az irodalom bizonyos fajta és fokú halála dolgában „itt és most”, mire is ez jut a dolog-recenzens — aki itt alkalmilag vagyok! mielőtt Evryben vagy Enghienben eltűnnék megint, a valódi Igazság Pillanataira — eszébe: „Öngyilkos jelölt kérdése: Gyáván meghaljak? — Kérdezett válasza: Bátran meghalhatsz!” Ahol is a jelölt a líra, az irodalom, a szellemi továbbléphetés stb., itt és most. S miért is e közjátékom? Higiénia? Etika? Miért nem hagyom ki nyomban ezt a futamot, miért nem futamodom meg magam?

Mehet ez? Itt az öncenzúrázó házi kérdés, kérdezés. S — nem sikergyanúsan (undorítanak e divatkifejezések! „átvilágítani”, „valahol”, „helyzet van” etc.) — mondom Evryt, Enghient stb. És nem az, hogy „Ottlik, Nemes Nagy ...” Semmi olyan, amiféle hangok amúgy — !!! — egy undor-szó!!! — vannak: „elég egy Ottlik-idézet” etc., létjogosít „akármit”, nem, mondom: miként tudnék tisztán, a kortól függetlenül „írni”? S magam is vigyorgok már... a korra írnék, a kor dolgára válaszul, bele a szövedékbe ... tehát semmi külön többlet-értelme nincs a bármi csúcs-evidenciás szólásnak se, nem jutsz kívül, ha nem akarsz „kívül”, igen, mert „a nagyvilágon e kívül”, igen, mert ez VAN, nos, itt tessünk vitatkozni, min? ... a kortól függetlenül ugyan nem, mindenképp Isten dicsőségére, és nem Beckett Tamás dicsőségére. Hol jönnek ide a madaraid, kedves TD? A megholtak ott, hogy őket semmi baj már nem érheti, és nem tudok lelkek vándorlásáról, de arról igen, hogy ez is a „kor”: hogy szólnak hozzám — jaj, dehogy szólnak! jaj, dehogy hagymázos agyam rémszüleménye... csak valami kis összetevődés, hogy miközben az igazság pillanatának színterére igyekszel, megengedsz magafajtádnak ily „bohóságot”:

29