Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 5. szám - Áprily Lajos: Károly úr és a kolostorrablás; Péter úr tengeri utazása; A kis hajós; Kis Kata, Szép Anna; A két királyleány; A hárfa hatalma (balladafordítások)
tartalmilag nyilván még többet jelentenek, mint az ún. „átlagolvasónak”. Népballadáknak egyébként csak jókora fenntartással nevezhetők, mert a svéd balladákat erősen befolyásolta a nyugat-európai (főleg francia) udvari és egyházi hagyomány. Több lefordított ballada formailag eltér az eredetitől. Megemlítendő az is, hogy a „Szép Anna” töredék: egy tragikus kimenetelű ballada kezdete, itt közzé- adott formájában inkább (nép)dalra emlékeztet. A kereszténység előtti és utáni képzeletvilág keveredése talán szembetűnőbb ezekben a balladákban, mint a magyarokban —, „Kis Kata” történetébe például a svéd irodalmárok Alexandriai Szent Katalin legendáját olvassák bele. A középkori fantázia és képiség olyan tolmácsolása azonban, amelyre csak Áprily volt képes, remélhetőleg minden irodalomkedvelőnek élvezetet fog nyújtani. „Futott a vetéllő, a szál sietett”: az ő életéből is csak két esztendő maradt hátra, mire ezeket a fordításokat befejezte. A balladák refrénjét csak az első versszak tünteti fel álló betűs szedéssel, más versszakokban csak a szöveg megváltozása esetén jelenik meg. Bisztray György Károly úr és a kolostorrablás Anyjához megy Károly király s elmondja, hogy mi a vágya: megkérdi, hogyan lehetne övé a kolostor szép leánya. A király magában alszik. „Tetesdfiam, holttá magadat, feküdj fel ravatalra, de csak apródok tudják, hogy ott nem vagy, fiam, te halva.” Felöltöznek apródjai aranyos, díszes ruhába. „Kisasszony, jöjjön el oda, hol betegen fekszik királya.” Felöltöznek apródjai szép ünneplőbe, veresbe. „Nem jönne velünk, kisasszony, oda hol holtan fekszik a teste?” Felöltöznek apródjai parádés kék ruhába. „Nem jönne, kisasszony, velünk oda, ahol kiterítve várja?” A kisasszony az anyjához megyen tanácsért: „Arra vágyom, hogy lássam, anyám, az ifjú királyt szomorú halotti ágyon.” „Sem igent nem mondok, sem nemet, de fogadd meg jó tanácsom: az ifjú királytól óvakodj, nehogy maga mellé rántson.” S belép a terembe a szép leány, nap nem ragyogóbb az égen. Az ifjú király hamis szive mosolyog, mosolyog örömében. S közelebb lépett, hogy kis keze a halott kezéhez érjen. „Bár élne még Károly király, csak ö lehetne a férjem.” S közelebb lépett hozzá s kezét a halott mellére tette: „Bár élne még Károly király, vigaszom most ő lehetne.” 21
