Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 4. szám - Pünkösti Árpád: Rákosi - A hatalomért, 1945-48

A Gazda „érzelmei” mellett vagy helyett fontosabb hatása volt nemcsak Magyaroro- szág, hanem az egész Kelet-Európa sorsára is, hogy miként értékelte a nemzetközi helyzetet, hogy melléfogott-e vagy sem, hogy ennek következtében miféle intézkedések zúgtak Moszkvától Berlinig, Vlagyivosztokig.

Ehhez képest lényegtelen mozzanat volt, hogy Sztálin morgolódott Rákosiék verekedésbe torkolló tüntetései, erőszakosságai miatt. így aztán R. M. majdhogynem önkritikát gyakorolt a korábbi „népmozgalom” túlkapásai fölött: „A nép nagyban és egészben fáradt, nyugalmat, békét akar.” Szokatlan ez a megértés attól, aki a fiatal hölgyek ruhájának megtépése árán is szerette permanens lázban tartani a tömegeket. Szokatlan, hogy szinte gondoskodón fordul a külvilág felé, hogy érzelmi húrokat penget két alkalommal is: fáradt a világ, fáradt a nép. Vajon nem a 67 esztendős Sztálin maga volt inkább fáradt, legalábbis óvatos?

Ha az első pillanattól kezdve számos jele volt is a személyi kultusznak, még a legádázabb kritikusok sem szokták azt mondani, hogy az már 1946-ban is tombolt. Ezen a májusi KV-ülésen történt egy apróság, ami segít megérteni e jelenség ébredését. Kossá R. M. szemére vetette, hogy a beszámoló nem szólt a klerikalizmus elleni harcról. Ez bizony kimaradt. Pedig Mindszenty József hercegprímás Rákosihoz eljuttatott 12 pontos sérelemgyűjteménye szerint lett volna mit említeni.12 (Pl.: „2. A katolicizmusnak megtagadták a napilapot, pedig előzőleg 10 napilapjuk volt. 4. Szent István támadása. 5. Az egyház tulajdonában lévő épületek lefoglalása főként ifjúsági célokra. 7. A pápai diplomácia megszüntetése. 8. Papok lefogása kivizsgálatlan vádak alapján.”) R. M. mégsem azt mondta, elnézést elvtársak, elfeledkeztünk róla vagy fontosabb ennél ez vagy az, hanem odavetette: „Nem lehet egyszerre több nyulat kergemi.” Szellemes. Csak épp nem igaz. Ő maga is mindig több nyulat hajkurászott: csupán a pártok közül például a kisgazdákat meg a szocdemeket.

És milyen sikeresen! Például a 23 alispáni állásból a munkáspártoknak jutott 16, a másfélszer annyi szavazatot szerző FKGP-nek kettő. A félszáznyi városi polgármesteri állásból mindössze 3 volt az ő kezükben. A minisztériumokban harmadannyi kisgazda volt kulcspozícióban, mint munkáspárti, a rendőrségeken pedig szinte egyetlen irányító pozíciójuk sem volt. Átiratban kérték hát külön-külön mindegyik párttól az ún. arányosítást, hogy 10 alispáni, 19 városi polgármesteri állást adjanak át nekik. Levelükre a Blokk közösen válaszolt: A gazdasági és pénzügyi stabilizáció, valamint a küszöbön álló béketárgyalások miatt fölöttébb aggályos oly kérdések bevetése politikai életünkbe, amelyek a demokratikus koalíció egységét és a kormányzat eredményes munkáját veszélyeztetnék.”

Ez R. M. érvelése! Elintézhetnénk azzal, hogy a legbriliánsabb elmének is vannak rövidzárlatai. Ám mégiscsak elképesztő, hogy effajta argumentációit nemcsak a saját pártja fogadta el, hanem a pártközi tárgyalásokon a szocdemek és a parasztpárti vezetők is aláírták jóformán minden esetben. Sőt érveltek vele, mintha a saját gondolatuk lenne. És többnyire a kisgazdák is beletörődtek, hogy ez van. Nem arról van szó, hogy mindig mellébeszélt; bár ettől sem riadt vissza. Eltérő volt a gondolatmenete, a kerekek másként kapcsolódtak a fejében. Gondolatai könnyedén szökkentek át minden szakadékon, és a hallgató csak a lépcsőházban vagy még ott sem jött rá, hogy valami nem egyezik. Kövessünk nyomon egy tipikus Rákosi-érvrendszer megformálását. Előbb kedvesen cseveg: „Ha kíméletlenül, vagy túl szigorúan vesszük, még akkor is lehet mondani, hogy a Kisgazdapártnak legalábbis a fele demokratikus. Ami százalékokban kifejezve és a demokratikus balszárnnyal egyesítve azt jelenti, hogy a magyar nép hetven százaléka demokratikus.” Majd szaltózik egyet: „A demokratikus erők többsége kétségkívül a Kisgazdapárton kívül álló pártokban van. Nekünk ezt szakadatlanul szem előtt kell tartanunk, és vigyáznunk kell rá, hogy ez a tény el ne mosódjék, mert különben a magyarság kétségkívül demokratikus többségére egy minden vitán felül álló kisebbség tudná ráerőszakolni az akaratát.” Ez már a célegyenes: „Ebből, hogy úgy mondjam optikai csalódásból következnek az olyan követelések, amelyek mondjuk az államhatalmat százalék szerűen úgy szeretnék felparcellázni, hogy 50 vagy 57 százalék szőröstől, bőröstől jusson a Kisgazdapártnak, és a maradék a baloldali

70