Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 4. szám - Európa arcáról álmodom - Lőkös István: Miroslav Krleža Zászlói
származó) elemekből kellett konstruálnia, ám oly módon, hogy az az írói eszközökkel vallatóra fogott monarchiabeli és ezenbelül a magyar valóságban is gyökerezzék. A nyilvánvaló fikció Kamill és Anna viszonya, illetve Annának, mint Adyval egyenrangú magyar poetesszának ábrázolása. De e fikciót megfelelő valóságelemekkel kellett hitelessé, a korban gyökerezővé formálnia, s ezt — mint írói gyakorlatában máskor is tapasztaljuk, pl. a Temetés Terézvárott c. elbeszélésben — már megfelelő tényanyag transzpozíciójával kellett véghezvinnie. A regény konstrukciója, valóságanyagának jelentős rétege, szereplői egy részének megválasztása-megrajzolása (pl. Erdélyi Ottokáré, akit jórészt Jászi Oszkárról mintázott) eleve Lesznai Anna alakját kínálta modellül (erről más helyen bővebben írunk), ám e szuverén regényvilág személyiségrajza olyan elemek recepcióját is megkívánta, amelyek révén az ábrázolt hős általánosabb érvényű tulajdonságok hordozójává is válhat, s el is szakad ezáltal a valóságban létező modelljétől. A költői portréba és a nagyvilági gyötrelmeket hordozó szerelmi viszony rajzába építhető motívumként szinte kínálkozott Ady és Léda szerelmének históriája, amely egyúttal Anna költői alakrajzának árnyaltabbá és valószerűbbé tételét is szolgálhatta. De nézzük a tényszerűen is felfogható egyezéseket. Miként Brüll Adél, Borongay Anna is a körülmények szorításában vállalja a nyugodt, anyagi gondok nélküli létformát ígérő érdekházasságot, amelyben mindkét fél egyfajta szabadságot remél és kap is. Némiképp rokoníthatók az említett „körülmények” is: Brüll Adél apjának, a gazdag, de könnyelmű zsidó polgárnak kezén már „szétfolyt a vagyon, Adél csupán a „nagyanyai örökségből” származó „szerény, de tisztes hozománnyal” kezdhet az őt részben e hozományért feleségül kérő Diósy Ödön oldalán új életet. Borongay Anna más társadalmi közegből érkezett (apja elszegényedett, deklasszálódott jegyző volt, akit polititkai felfogása miatt „ . . . egyik állásból a másikba, majd a harmadikba s végül az utcára dobtak”), mondhatnánk ama középosztálynak tudott réteg képviselőjeként, aki a Brüll Adélénál viharosabb előélettel lépett az Erdélyi professzorral kötött házasságba. Ez a szerelmi előélet is tartalmaz motívumbeli hasonlóságokat: Brüll Adélnak huszártiszt udvarlója volt házassága előtt Ordódy Pál személyében, Annának egy huszártiszttől született házasságon kívüli leánya, Tamara. Mindkét gavallér nagyjából azonos huszártiszti nagyvonalúsággal tűnik el a kötelezettség vállalása elől. Rokon némiképp Diósy és Erdélyi házasságbeli szerepe is: mindkettő engedékeny, „jó” férj (némelykori türelmetlenkedéseik ellenére is): Diósy Adyt tűri el asszonya házibarátja, udvarlójaként, amit „bizonyos sznob hiúság is diktált” (Kovalovszky Miklós), Erdélyi pedig „nagyon örvend”, hogy a Balatonon Anna Kamill társaságában „ragyogóan érezte magát”, s folyóiratában, a Huszadik Század Zászlóiban a házibarát írásainak közlését is vállalja. A két asszony életvitelében egyaránt fontos lételem az utazás. Krleza Dénes Zsófia könyvében olvasott frissen arról, hogy Léda „Párizs, Drezda, München, Róma, Firenze, Berlin minden látnivalóját felkereste.” Anna a szanatóriumokat járja a Tátrától Davosig, de úticéljai között — művészi ambíciók okán — Bayreuth, Baden-Baden és Párizs egyaránt szerepel — mint a nagyvilági létforma keretei. Ami a sajátosan értelmezett „asszonyi hűséget” illeti, abban is azonosak. Az Ady-irodalom egyetért abban, hogy Léda „kínos és meghurcoló csalódása ellenére . . . elszántan kitart bajba jutott férje mellett. . .” (Kovalovszky Miklós), amikor az Szófiából kétes bonyodalmak miatt menekülni kényszerül, s házasságuk későbbi szakaszában is inkább a Diósy mellett maradás tudata erősebb benne, semmint a válásé. Annánál is hasonló ragaszkodást tapasztalunk, Kamill válást sürgető leveleire, megnyilatkozásaira már kapcsolatuk kezdeti szakaszától elutasítóan reagál, s a végső találkozásukkor megvont mérleg — több vonatkozásban — ismét csak a Léda—Diósy viszony históriájának parafrázisaként hat: „Nem, kedves, Ottokár kérdésében maga az első naptól fogva igazságtalan és önző volt! Maga jól tudja, hogy ez az ember az életemben, mint férj, soha semmiféle szerepet sem játszott, a szónak banális értelmében. Találkozásunk első napjától kezdve testileg tökéletesen, csodálatosan közömbös volt számomra, helyesebben: teljesen idegen, viszont hosszú éveken keresztül ugyanilyen csodálatosan odaadó, állandóan hűséges, következetesen fegyelmezett volt, és soha, de sohasem tekintette, hogy bármiféle, még a legkisebb joga is lett volna testi rekompenzációra, habár azt, hogy élek, s egyáltalán, hogy 60
