Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 4. szám - Európa arcáról álmodom - Lőkös István: Miroslav Krleža Zászlói
Az Ady-élmény persze más formában és más helyeken is felbukkan a regényben. A „vér és arany” motívum kétszeri ismétlődése éppúgy figyelmet érdemlő elem, mint az, hogy Adyt a „magyar modernista költészet” jelességeként említi, egy jelenetben pedig Kamill — Annával a horvát és a magyar irodalom közötti elsőbbség kérdéseit vitatva — nem tudja partnerét — egy rosszul sikerült budapesti Ivó Vojnovic-bemutató után — érvekkel meggyőzni állítása igazáról, miszerint „ a délszláv népek irodalmában a költői ízlés már rég Walt Whitmanhoz és Verhaerenhez igazodott, s hogy az otthoni lírai impresszionizmushoz képest Ady voltaképpen elkésett párizsi hírnök ...” A regény ötödik könyvében (magyarul még nem jelent meg) Ady Krleza által már 1916-ban oly pontosan értelmezett Hunnia-szimbóluma is felbukkan, mint a pángermanizmus „kossuthi antitézise” — egyértelmű bizonyságaképp (az előbbi példákkal egyetemben) az Ady-élmény vonatkozásában megnyilvánuló krlezai szintézisteremtő szándéknak. Az említett Ady-motívumok ui. szerves alkotóelemei lesznek Kamill és Anna portréjának éppúgy, mint a regénybeli kelet- közép-európai szellemiségrajznak. S itt máris érinthetjük az Ady-élmény egy újabb, az eddigieknél talán hipotetikusabbnak tűnő elemét is, amelyet a pillanatnyilag felsorakoztatható érvek remélhetően megfelelő módon valószínűsítenek. Állítással kezdjük. Az Erdélyi professzor—Borongay Anna—Emericzy Kamill szerelmi háromszög modelljét az Ady—Léda—Diósy Ödön viszony kínálta. Krleza egy a Zászlók írása körüli időkből való, egészen pontosan 1958. március 4-én kelt naplójegyzetében a Léda—Ady viszonyt egy „megíratlan maradt” „elátkozott regényként” emlegeti. Teszi ezt Dénes Zsófia frissen olvasott Akkor a kársak épp szerettek . . . c. könyve kapcsán, egy olvasónapló-szerű reflexió formájában, amelynek teljes szövegét célszerű idézni: „Dénes Zsófia könyve Ady Endre »Lédájáról«, a költő halhatatlan szerelméről, akit egy anagramma tett ércnél maradandóbbá. Kislányos irigység több mint ötven esztendő után. Tekintet nélkül arra, hogy szerelmes gyűlölettel, egyúttal pubertásos imádattal telítetten íródott, tekintet nélkül arra, hogy a különböző részletek a kicsinyes fecsegésig fokozódnak, amelyek nem fordulnak át banális pletykába, tekintet nélkül arra, hogy ez a dekoratív pannó leverően hat, ez a könyv — noha asszonyosan kárörvendő — mégis egy tovatűnt korszak krónikája. Brüll Adél és Ady Endre költői életének elemei ma — Dénes Zsófia tanúságtétele szerint — együttérzését érdemlőek, és igaza volt Ady apjának, az öreg vidéki kancellistának, amikor rezignáltan legyintett kezével boldogtalan gyermekének puszta dicsőségére. A régi fényképeknek ez az albuma a meddő bágyadtság tehetetlen érzését váltja ki. A költő világába teendő kiránduláshoz ez a könyv mindezek ellenére jó kalauz. »Werden Dichter will verstehen« — bölcs ítélet, ebben a tekintetben Dénes Zsófia kárörvendő ismerője egy megíratlan maradt elátkozott regény kulisszatitkainak.” Nem lehet kétséges, hogy az Ady—Léda kapcsolatról Krlezának voltak régebbi információi is, jelek szerint már Bölöniné Itóka 1922-es Bécsi Magyar ÚjságbzW visszaemlékezéseit is olvasta Zágrábban (a bécsi emigrációnak voltak zágrábi kapcsolatai, Jászi maga is járt Zágrábban, Krleza pedig Illés Bélának küldött segélyt Zágrábból Bécsbe), amit egy mondatnyi, Bölöniné visszaemlékezéseiből vett idézettel is alátámaszthatunk. „Szép sötét fényű haja ... mely makacsul mindég visszahullott magas homlokáról a szemébe” — írja Itóka Adyról az említett visszaemlékezésben, s ez a mondat kísérteties hasonlósággal bukkan fel Krleza regényében: „ .. . lágy, sűrű hajának egy selymes fürtje a homlokára hullik ...” S hogy nem csupán fordítói leleményből fakad a szövegegyezés, álljon itt a mondat eredetije is: „ ... pada mu svilen pram mekane guste kose preko cela ...” És kezébe kerülhettek — már az ötvenes években, talán Sinkó Ervin révén — más, az Ady —Léda viszonyt tárgyaló művek is, Bölöninek Az igazi Ady ja éppúgy (ennek első 1934-es párizsi kiadását pl. kaphatta Sinkótól), mint Révész Béla vagy Ady Lajosné munkái. A friss olvasmányélményt, természetesen, Dénes Zsófia könyve jelentette 1958-ban, s a könyvről szóló, fentebb idézett „távolságtartó” és kritikus hangú reflexió sorainak összességéből kihallható az elismerés szava is. Míg Kamill alakjának megformálásakor Krleza jórészt saját élményeiből építkezett, addig Anna karakterét jórészt fiktív (részben pedig közvetett élményekből, információkból 59
