Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 4. szám - Európa arcáról álmodom - Zelei Miklós: Mosdás holnapi hóban

a maga szűkösségében vagy leszűkítettségében a magyar hadsereg, az ún. Horthy-hadse- reg tisztikarának negatívumát terjeszti elő. Ott elmondtam, hogy én azért írtam meg ezt a művet, mert reméltem és remélem azt, hogy a 3500 Újvidéken kivégzett ártatlan embernek vagy nagyrészt ártatlan embernek a vére úgy száll vissza a gyilkosokra, hogy a következő 40—50—60 ezer magyar vére is visszaszállhat a gyilkosokra, akik ’44-ben, miután a vesztett háború után a partizánok visszatértek Bácskába, vagy bevonultak Bácskába, ott a 3500-nak tízszeresét, hússzorosát végezték ki. Én reméltem vagy remélem, mondtam akkor Belgrádban, hogy ennek a történetét egy szerb író írja meg. Erre csodálkozás következett, és valaki felállt, nevét már nem tudom, szerb író, elmondta, hogy nem tudja, hogy ők tudnak-e ezzel foglalkozni, mert számukra ez a szám, akkor is, ha 60 ezerig felmegyünk a kivégzett bácskai férfiak számát illetően, bagatell az egész jugoszláv emberveszteséghez képest...”

A regénybe, a filmbe nincs beleszőve a várakozás, hogy a másik ’tételt’, a negyvenezer magyart „odaát” kellene megírni. Mindkettőben egyetlen mondat az „utalás”: „Képzeljétek el, mi lesz itt, ha a szerbek bevonulnak ide a háború végén!” Ebből kellett volna bármit is megtudnom? (Olyasmit kérek számon, ami abban az időben elképzelhetetlen volt. Akkor inkább a hallgatás, a távozás? Márai Sándort, Szentkuthy Miklóst nem lehetett felhasználni. Viszont az értelmiség abban az időben örült, hogy beszélhet valamiről, ami már olyan, mintha történelem volna . .. Nem tudom eldönteni, hogy egy magas képzettségű felnőtt férfi, aki a „rendszer” — és ígéretei! — iránt elkötelezett volt, mennyire hihetett abban, hogy „odaát” egy másodikkal viszonozzák a mi kis első lépésünket?)

A KISZ sem írt ki pályázatot: Bácskai vérbosszú 25 éve — bácskai vérbosszú ma. Holott kiderülhetett volna, a vajdasági magyarok a lélekszámúk hét-nyolc százalékát megsemmisítő mészárlást úgy élték meg, ahogy a holocaustot a zsidóság. Ez az 1991 őszi menekült- áradaton igazán látszik. (Csak épp beszélni nem lehetett róla. A korszakos eszmék miatt sem. Az akciót egy „fasiszta” hadsereg katonái követték el. Ami „rendben” van . .. A mindent felülmúló reakciót viszont „szocialista” partizánok.)

Rám 1966-ban annyi tartozik, hogy szégyenkezzem magyarként, s az a dolgom, hogy „a múltat bevallva új embert kovácsoljak” magamból. Igyekszem is. De valami alapvetően nincs rendben. Még azokkal sem, akiket a legjobban szeretek, a szüleimmel: a puszta létért kell naponta többször is hazudniuk. Én őszinte akarok lenni. De mi a titok, hiszen nincs? Akkor mért hazudnak? Mégis kell, hogy titkok legyenek. A könyvek, amiknek az olvasását a titkos hittanórán tiltották el, más könyvek, amikről a tanárok, az úttörő meg KISZ-vezetők mondják, hogy nem szabad elolvasni, s megint mások, amiket otthon szednek el: „rosszaság”, „hanyag és egyenetlen iskolai munka”. De én jó akarok lenni.

56