Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 4. szám - Európa arcáról álmodom - Vekerdi László: „Egy szükséges és lehetséges közép-kelet-európai tudat jegyében…”?
elválasztani a fennkölt szövegeket a politikai gyakorlattól, meg is teszik elegen, tán nem is egészen jogtalanul, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy az antidemokratikus nacionalizmus minden önimádata és idegengyűlölete, erőszakossága és magabiztossága, illúzió- kergetése és hiszékenysége meglelhető már a modern nemzetállam kialakulásánál, jól kifejlett formában. Legalábbis így látja ezt Robert Darnton a Forradalom kétszázadik évfordulójára írt esszéjében, ahol is meglepően hasonlóan írja le a francia értelmiség mentális struktúráit, és az intézményesülés torzulásait, mint ahogyan a csíkszeredaiak a struktúra önfenntartását a nemzetiségivel összetévesztő értelmiségiek illúzióit elemzik. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel persze, hogy az erdélyi magyar értelmiség szelíd és legfeljebb önmagának ártó ábrándjaival ellentétben a franciák majdhogynem világméretekben próbálhatták ki illúzióikat. Alejó Carpentier regénye, A fény százada éppen arról szól, hogy miként állották ki ezek az eszmék és illúziók a próbát. Esteban és Sofia az új tankok lelkes híveként Hazájuknak kívánják szentelni életüket. Esteban a Forradalom szülőhazájába siet, s aztán különböző minőségben megjárja az új eszmék ürügyén és aktív segítségével megnyitott poklok szinte mindenikét. Csak nagy nehezen sikerül visszavergődnie szülőhazájába, otthonukba. Itt zajlik le az a beszélgetés az elgyötört és kiábrándult Esteban, s a még hívő és reménykedő Sofia között, amelynek a befejezéséből bevezetésként idéztem; megszenvedett tapasztalatai és fájdalmas csalódásai birtokában mondja Esteban, hogy „ti csak azt tudjátok, mit gyűlöltök. S mivel csak ezt tudjátok, akármi másban megbíztok és reménykedtek. — Sofia megcsókolta, mint kisfiú korában, és elegyengette rajta a takarót a függőágyban: — Gondoljon ki-ki amit akar, és legyünk megint úgy, mint régen — mondta, az ajtóhoz lépve. Esteban, amint magára maradt, tudatára ébredt, hogy ez lehetetlen. Vannak korok, amelyek megtizedelik a nyájakat, összezavarják a nyelveket, és szétszórják a törzseket.” De a regény nem itt végződik, nem egyszerűen a kiábrándulásnak és az illúziók leleplezésének a regénye. A Haza szabadságát nem sikerül kivívni, a Karib-tenger térségében megszilárdul a spanyol elnyomás. Esteban — aki, hogy fedezze Sofia szökését, veszedelmes forradalmárnak adja ki magát — a ceutai fegyházba kerül. A karib-tengeri kis francia világba menekült Sofia is szembesül az új eszmék megvalósulásával, több-kevesebb kritikával tán el is fogadja, egészen addig, amíg Napóleon egy rendelete a tengerentúli francia birtokokon helyreállítja a rabszolgaságot. Ekkor Sofia Madridba költözik, és királyi kegyelmet eszközöl ki Estebannak. Visszavonultan és testvéri egyetértésben élnek egy elhagyott madridi palotában. Itt éri őket a felkelés Napóleon megszálló hadserege ellen: Madrid népe szinte puszta kézzel, a siker legkisebb reménye nélkül támadt a jól felszerelt franciákra, akik fegyelmezetten tüzeltek. „Hanem az előretörekvők nemhogy elijedtek volna a vér látásán, hanem még inkább szaporázták lépéseiket arra, amerről a kartácsok és tűzfegyverek ropogása az ütközet sűrűjét jelezte. Sofia ekkor visszafordult az ablakból: — Gyerünk le — kiáltotta, kardokat, tőröket szaggatva le a fegyverpaizsról. Esteban megpróbálta visszatartani: — Ne légy szamár: kartáccsal lőnek. Ezekkel az ócskavasakkal nem mégy semmire. — Te maradj, ha akarsz! Én megyek! — És kiért akarsz verekedni? — Azokért, akik odakint vannak az utcán — kiáltotta Sofia. — Tenni kell valamit! — Mit? — Valamit! — Még soha annyi erő és lelkesedés nem sugárzott belőle, mint amikor fél válláról lecsúszott ruhájában, egyik kezében szablyát emelve, indulattól lángolva ellépett Esteban előtt, ki a házból. — Várj meg — kiáltotta az. S felkapva egy vadászpuskát, rohan vást eredt utána a lépcsőn ...” Európát nemzeteinek (és sok tekintetben nemzetként funkcionáló városainak) a vetélkedése tette szabaddá, gazdaggá, naggyá; változatos geográfiájához mérhető társadalmi, gazdasági, kulturális sokszínűséggel ruházva fel a földrészt. De mérhetetlen szenvedések forrása is volt a nemzetek vetélkedése, és két iszonyatos világháborúban szó szerint a tönk szélére sodorta Európát. A modern nemzetállam, ahogyan a Francia Forradalomban létrejött, a nemzetnek ebben a mindig is meglévő kétarcúságában a hangsúlyt veszedelmesen a politikai-hatalmi vetélkedés irányába tolta el. Nem csak, sőt elsősorban nem a mi tájainkon. A gloire-nacionalizmus, a „right or wrong, my Country”-imperializmus, a 40 \ A-----------------------------------------------------
