Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 4. szám - Európa arcáról álmodom - Borislav Pekić: Hogyan veszejtsük el a vámpírt? (regényrészlet) - Fordította: Szilágyi Károly
kát, hogy minél többet elmélkedjenek ilyeneken. Rendezzen túszkivégzéseket is, ha kell! Igazit vagy megjátszottat, mindegy. A hatás ugyanaz. Ne hagyja, hogy fedezékbe vonuljanak holmi pazar általánosítások mögé vagy hogy vakondokként beássák magukat az absztrakció meleg alagútjaiba! Telepítse ki őket a fantomvilágukból, ahol nincsenek élők, fájók és szenvedők, éteri légváraikból, ahol a forradalmi eszmék inkubátorsugarainak jótékony melegében mindenki boldog, jóllakott és egészséges! Rángassa le őket a személyes felelősség sarába! Hozza őket olyan helyzetbe, hogy ahelyett, hogy egy fiktív világ sorsa felől döntenének, barátaik, testvéreik, gyermekeik, apjuk, egyszóval emberek valós sorsa múljon vallomásukon, s fogadok, hogy előbb megtörnek, mint a kínzóeszközöktől. És hamarosan három az egyhez lesz a kapitulációs átlaga, és nem egy a háromhoz. Ennél többet nem is várunk el. Nem volna hivatásunkhoz méltó. Ésszerű keretek közt megvan a létjogosultságuk a kudarcoknak is, különben elvesztenénk önbecsülésünket. Jó vastag szőnyegeket téríttessen mindenhová! Majd háncspapucsot adunk az emberek lábára. Akár a Moabitba. Ami egyébként a központ ritka jó ötleteinek egyike. És majd kérje meg Rotkopf kapitányt, hogy ne üvöltözzön, mint egy őrült. Nem elmebajos nyomorultak menhelye ez! Azt akarom, hogy valamennyien úgy érezzük itt magunkat, mint egy közös sírboltban. Tömegsírban. Magányosoknak és egymásra utáltaknak. A fizikai kényszert a minimumra csökkenteni! És elkerülni, hogy ezt a minimumot Rotkopf határozza meg! Az ő számára az a minimum, ha agyonverik az embert. És ha már nála tartunk, kérem, készítse elő a dossziéját. Megnézem, nem tudnánk-e tőle valahogy megszabadulni. Rotkopf formátumú címeres gazembernek kell lenni tehát ahhoz, hogy némi esélyed legyen az áthelyezésre. De hogy ilyen reputációra tegyél szert, előtte mindent meg kell tenni, ami eleve kizárja, hogy az áthelyezés lelkiismeret-könnyítésnek hasson. — Addig is lépjen érintkezésbe a városatyákkal! Kérjen kimerítő helyzetjelentést! Ne érje be a szokásos szöveggel, hogy „itt nálunk, uraim, hál’ istennek, nem történik semmi”! Dehogynem történik, hál’ istennek. Kérjen betekintést az államellenes elemek háború előtti listáiba! Ha azt mondják, hogy a háborús előírások értelmében megsemmisítették őket, ne higgyen nekik. A községi vezetők többségének esze ágában sem volt betartani az irattárak elégetésére vonatkozó törvényt. Balkáni trehányság, de nekünk most jól jön ennek a mozgolódó, szervezkedő, pártoskodó cigány bandának a felszámolásában. Tartózkodjék minden előzetes intézkedéstől. Ismeri Schmidt őrnagyot? Nem ismeri? Nos, róla járja az anekdota: alig vonultunk be Őreibe, előzetes intézkedésként felköttetett néhány embert. Az elsőket, akik az útjába akadtak. Utóbb kiderült, hogy az ukrán szeparatisták tisztelgő deputációjának a tagjai voltak. Semmi kedvem anekdotahősnek lenni, ért engem, Rutkowski?! — Értem, ezredes úr. Elhozni a községházáról a gyanúsak névsorát! És nem felköttetni az ukrán tisztelgő deputációt! Steinbrecher ezredes elneveti magát. Fölenged a feszültség. — Találkozunk a vacsorán, von Klatern tábornoknál. Ott, a terített asztalnál, biztosan megnyerjük a háborút. így végződött az első körsétánk ebben, az ezredes által oly találóan sírboltnak nevezett épületben. Hogy mennyiben volt igaza, a következő levélből még nem derül ki. Ehelyett egy tiszti banketten veszünk majd részt, és feltűnik a színen Adam Trpkovié is. Vegyes érzelmekkel nézve a nevezetes esemény — első találkozásunk — elé, szeretettel üdvözöl KONRAD Szilágyi Károly fordítása 33
