Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 4. szám - Legenda Kálnoky Lászlóról (Összegyűjtötte: Albert Zsuzsa)
molett, hogy ne mondjam, kövér volt. A sors úgy hozta magával, ezek az ő szavai természetesen, hogy sikerült magamévá tennem, és akkor egyszerre olyan sok lett belőle. Vagyis, hogy a Faustból is egyszerre olyan sok lett neki. Megírta ő ezt, hogy most komolyra fordítsam a szót, A műfordító halálában felpanaszolja, hogy a tehetségét, az élményeit, a saját nyelvi leleményeit hogy adta kölcsön méltó, vagy méltatlan költőknek, és még ha méltóknak adta is, akkor is sokszor úgy érezte, hogy a saját költői energiáját szívják el. Réz P.: így is volt. Lator L.: így is volt, de csak részben volt így, hadd tegyem hozzá az ellenkezőjét; Kálnoky Laci a fordításai közben rengeteg indíttatást kapott. Kálnoky Lászlóné: A legutolsó fordítását még ott a MÁV szanatóriumban kezdte el, a Stuart Máriát fordította le, aztán már nagyon ritka esetekben egy-egy verset, ha ostromolták, ha úgy mondhatom, érte, felhagyott ezzel, mert azt mondta, az ereje nem elegendő ahhoz, hogy két... ha ő fordított, nem tudott verset írni. Lator L.: Biztos, hogy nagyon hiú volt a költészetére, de ezt csak a legfesztelenebb pillanataiban mondta ki. Még ki is csúfolta magát, egyik kedvenc versem ez az Önhittség: És este bár a vásár még zsivajgott A tarkasapkás főpapok s a majmok rézcsörgőt rázva tódultak körém, Mézsört kínáltak, s gyömbéres befőttet, láttam, hogy egész leigázta őket . a lényemből kiáradó fölény. De az igazi hiúság nem költői hiúság volt benne, tudta ő, hiúság nélkül is, mekkora költő. Hanem csakugyan hiú volt az öltözködésére. Mindnyájan emlékeztek, hogy mindig nagyon pedánsan öltözködött, mint egy vidéki gavallér. Nyakkendő nélkül az ötvenes vagy a hatvanas években vendégségbe soha nem ment, vendéget úgy nem fogadott. Egy folt, de még egy pihe sem volt soha a ruháján. Csináltatott ruhákban járt, mert hiszen a műtét folytán Lacinak egy kicsit furcsa tartása volt, ezt valamiképpen el kellett tüntetni. Csak később volt az, hogy Laci már lazábban kezdett öltözni, még pulóverben is fogadott vendégeket, Marika hatására talán, de akkor is nagyon gondosan öltözött. És nagyon büszke is volt, ha sikerült neki egy-egy kivételes ruhadarabot szerezni. Egyszer, úgy emlékszem, egy kékes reflexekkel csillogó zöld cipőt vett magának Laci, Sziszi úgy emlékszik hogy kék volt. Iván, te tudod, mert a történetben te is szerepelsz. Szóval Laci bejött a kiadóba, büszkén mutatta az új cipőjét, és azt mondta, hogy ez az egyetlen példány van belőle egész Budapesten. Egy idő múlva kiderült, hogy Iván egy pontosan ugyanolyan cipőt vett. Amikor Laci ezt meglátta, elzöldült, és soha többet nem vette fel azt a kobaltkék cipőt. Réz P.: Hát ez Sophia Lorennel és Claudia Cardináléval esett meg később. Lator L.: Egyszer Nemes Nagy Ágneséknél voltunk, még a Kékgolyó utcában laktak, nagyon sokáig játszottunk valamit, ha jól emlékszem, szekretert. Egyébként ott találta ki Kálnoky Laci azt a bizonyos XIX. Henrik-et, amit viszont mindnyájan ismertek. Mindenféle léhasággal foglalkoztunk, a legsötétebb ötvenes években. Természetesen szóba se jöhetett, hogy Laci versei megjelenjenek, de fordított, és akkor talán éppen Shakespeare-t fordíthatott, és azt mondta, hogy ki lehetne tulajdonképpen találni olyan szavakat, amik nincsenek, de meg lehet érteni őket. Rám bökött, azt mondta: ha például azt mondanám neked, hogy te pöhös nyagóc, biztosan megsértődnél. Persze, mondtam, megsértődnék. És akkor hazament, és megírta azt a bizonyos XIX. Henrik-et. (Benne van a pöhös nyagóc is.) Hiszen emlékeztek rá, „Felség a franc föld külnyső párlatán elült a hadvasak zadorlata. Bék ül hevély-csomáló Mars helyén” stb. Réz Pál: Minden szava érthető. Lator L.: És ebben van az a remek közmondás-paródia, hogy „de csak kurtán s fonátosan, mert hosszú nótát a cölöpmadár, hajósok tartják, ritka nap pityog.” Egyszer 24
