Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3. szám - Tüskés Tibor: „Élet, még most sem untatsz” (Szász Imre: Megyek, ha elbocsátasz)
ségével fejtette meg Álmos fejedelem sorsát. (Álmos fejedelem, mint köztudott, Árpád apja volt, s a krónikák szerint Erdélyben ölték meg a honfoglalás első szakaszában; Freud a Totem és tabuban elemezte, miért törvényszerű törzsi társadalmakban a szeretett, tisztelt és rettegett törzsi vezérek, királyok, fejedelmek feláldozása egy- egy nagy vállalkozás előtt. Róheim Géza, a neves magyar etnopszichoanalitikus első, a Totem és tabu hatása alatt született írása, az 1918-ban megjelent A kazár nagyfejedelem és a turulmonda is Álmos halálával és nemzetközi párhuzamaival foglalkozott.) Ferdinandy főleg Jung és Szondi elméletét igyekezett alkalmazni a történettudományban. V. Károlyról szóló könyvét eredetileg előadások formájában ismertette a svájci Jung- intézetben, s ott Jacobi Jolán ösztönözte: foglalja össze a mondandóját kötet formájában. Inkább hűvösen nyilatkozott a mélylélektanról Kosáry Domokos. Kosáry megjegyezte, hogy az ő nemzedéke — tehát a tízes évben születettek — számára a freudizmusnak igen nagy, majdnem világnézeti jelentősége volt, ő is érdekesnek és fontosnak találta, de személy szerint nem vonzotta. Úgy vélte, hogy ebben kivételnek számított, mert nála nem vált belőle valamilyen világnézeti meghatározó tényező. Szabó Árpád ókorkutató és matematikatörténész pedig egyenesen kijelentette, hogy a pszichoanalízis azért áltudomány, mert mindenre látszólag cáfolhatatlan magyarázatot kínál. Á másik oldalon: ha valaha felsorolják a pszi- chohistória magyarországi előzményeit, minden bizonnyal meg fogják említeni Bibó István műveit. Bibó persze inkább politika-, mint történettudós, fejtegetéseinek azonban szükségszerűen igen sok a történeti vonatkozása. Amikor Bibó a német politikai hisztériáról, a kelet-európai kisállamok nyomorúságáról, Franciaország félelméről, az olasz öntudat betegségéről beszél, pszichológiai vagy — mint a hisztéria esetében — pszichopatológiai fogalmakat vesz igénybe a társadalmi folyamatok elemzésére. Wesselényi Miklós 1935-ben a harmadik birodalom keletkezéséről megjelentetett könyvében a pszichoanalízis segítségével vette górcső alá a hitlerizmust. Sok lélektani vonatkozása van Hanák Péter A Kert és a Műhely című, monarchiatörténeti kötetének. A mind tudósként, mind pedig homo politicus- ként félresiklott — de eredetileg többre érdemes — Fekete Sándor A vívódó költő című Petőfi- tanulmányában jutott figyelemre méltó pszichológiai felismerésekhez. Pszichológiai szempontból pedig egyenesen kiemelkedő jelentőségű és színvonalú Hankiss Ágnes több tanulmánya, mindenekelőtt Martinovics-esszéje. A magyar történészek közül azonban kétségkívül Klaniczay Gábor, jelesül A civilizáció peremén című kitűnő könyve áll a legközelebb a pszi- chohistóriához. Attól azonban ódzkodnék, hogy Klaniczayt ezért már pszichohistorikusnak nevezzem: ehhez interdiszciplináris, bármily mesteri virtuozitással alkalmazott módszerén belül nem elég jelentős a lélektan súlya. Az első magyar pszichohistorikus ciméért vívandó versenyfutás még nem kezdődött el. Aligha kétséges, hogy a pszichohistória magyarországi megismerését és recepcióját a korszerű történetírást tőle telhető erővel akadályozó, a „történelmi materialista” módszert erőltető szovjet típusú társadalom gátolta meg. Emmanuel Le Roy Ladurie, a neves francia történész az 1956-os szovjet invázió napján adta vissza tagkönyvét a Francia Kommunista Pártnak. „Egyszerre minden megnyílt előttem”, mondta, „Proust, a pszichoanalízis, Kantorowicz, a nem feltétlenül marxista filozófia, a szabad választások, még a kereszténység is, hirtelen minden lehetségessé vált.” Le Roy Ladurie — aki jelenleg a Bibliothéque nationale igazgatója — pártkilépése után tíz év múlva bocsátotta közre a Languedoc parasztjai című nagyszabású munkáját, amely tükrözi a pszichoanalízis eredményeinek ismeretét is. Lehet, hogy a magyar történetírásnak is körülbelül tíz évre lesz majd szüksége, amíg így vagy úgy, talán kritikusan, de kellő színvonalon magához hasonltja a modern lélektan eredményeit? Ha így lesz: Botond Ágnes érdekes, figyelemfelhívó munkája remélhetőleg komoly szerepet fog játszani a kibontakozó érdeklődésben. Ebből a szempontból a tanulmány a lehető legszerencsésebb időpontban jelent meg. A Svédországban élő szerző átfogó tudásanyag alapján írta rövid összefoglalását — a gazdag bibliográfia, a sokfelé mutató utalások egyengetik minden szakmabeli útját arra, amerre menni szeretne. Már amennyiben menni szeretne. (Tankönyvkiadó, 1991) Harmat Pál „Élet, még most sem untatsz” Szász Imre: Megyek, ha elbocsátasz „Ez a regény a Ménesi út folytatása” — mondja az író a könyv előszavában, s ezt ígéri a kiadó is a kötet borítólapján, kissé üzleti ízű megfogalmazásban: „A nagy sikerű Ménesi út folytatása.” Valóban az? Ha a főhős és néhány szereplő azonosságára gondolunk, kétségkívül „folytatás”. 88
