Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3. szám - Kerényi József: A Játékműhely és vidéke (Tízéves a kecskeméti Szórakaténusz)
Ki a Játékház gazdája? Talán a kezdetre visszavezethetően sem a város, sem a megye nem volt édes gazdája ennek a Játékháznak. Változott, változik a világ, a régi megye (szinte) teljesen eltűnt, de attól tartok, a város új vezetése a megye támogatását igényelné, és talán nyűgnek is tartja mindenestül ezt a kecskeméti házat. Mégis mit kellene és mit lehet tenni? Tisztelt kecskeméti önkormányzat, Kecskemét városa, tisztelt közönsége és választott képviselőinek testületé! Tessék szeretni — nem a házat — azt az életet, amely ebben a házban megtelepedett! Tessék tisztelni és megbecsülni azokat az embereket, akik ebben a házban dolgoznak megszállottan, és újra meg újra életet csiholnak lehetetlenülő körülményeik közepette. Tessék arra gondolni, hogy miközben Európa után akarunk kapaszkodni, ez a ház, amely a mai szegénységben is képes élni, már maga Európa! Tessék fölfogni, hogy ennek a háznak az életét, Kecskemétet utánozzák ma már az áhított Európában — ismételten hála a Játékházban dolgozó szakembereknek és a gyerekeknek —, amikor a sokadik, ilyen kecskeméti elven épülő saját játékházat építik, legutóbb F r anciaor szágban. Tudom, nem lehetünk olyan „igazán isteni” tehetségűek, mint a gyerekek, de közös felelősség, hogy tehetetlenségünkkel ne irigyeljük el és ne akadályozzuk a már meglévő életlehetőségüket. Megváltozott a világ, nincs vagy kevés a „megyei” támogatás, szegény az önkormányzat? Tessék nyugodtan pénzt kérni, követelni a magyarországi, a kecskeméti bankoktól. Segítésül tudunk majd egy olyan falfelületet találni a házban, ahová felírhatjuk azok nevét, akik vállalják a segítséget — de azokét is, akik a segítséget elutasítják. Tanulságos, itthon és külföldön is számon tartott lista volna ez az itteni és idelátogató magyarnak, külföldinek. Végezetül minden illetékest kérek, tessék visszautasítani fölszólalásomat, ha tévedtem volna, ha a Játékház, óvoda melletti utcácska fésűs beépítésű kis házai közül egy vagy kettő, bontás helyett már a Játékház és a Naiv Múzeum raktározási problémáját, fejlesztését megoldotta, ha a Játékházban dolgozó szakembereket minimálisan tisztességesen honorálják, ha a Játékház rendszeresen többnyelvű kiadványaiban tájékoztathat bennünket és Európát munkájáról, ha a szükséges pénz már megvan a hazai és nemzetközi szakmai és tudományos kapcsolatok megtartásához, kiállítások, rendezvények színvonalas rendezéséhez, a gyűjtemény tudatos bővítéséhez, a régi és új szerzemények folyamatos és rendszeres bemutatásához. És mindez természetesen úgy, hogy a gyerekeknek soha ne kelljen belépődíjat fizetniük, mert ők mindig legyenek otthon ebben a házban. írásom végén játékot ajánlok a tisztelt Olvasónak. Strommer László kollégámmal megrajzoltuk a Játékház központi centrális terének vázlatát egy, a kupolán benéző madárka és egy „látó” vakondok nézőpontjából. Ha a rajz vonalai tér-képpé rendeződnek agyunkban, örülhetünk fejlett térlátásunknak. És gondoljunk arra minden Játékházat érintő döntés előtt, hogy a Játékház és szellemi vidéke hány soha nem ismert képet, teret, tudást halmozott és halmozhat föl gyerekeinknek, utódainknak. Az egész világot! 80
