Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3. szám - Kerényi József: A Játékműhely és vidéke (Tízéves a kecskeméti Szórakaténusz)

Szép a Játékház?

Számomra ennek a háznak egyáltalán a megvalósulása volt az alapvető és legizgatóbb kérdés, feladat, hiszen ez a terv, mint említettem, egyetlen hivatalos „célnyilvántartásban” sem szerepelt.

Ezért a lehető legegyszerűbb, legnyitottabb teret terveztem, egy földszinti részt a játéknak, és egy tetőtéri emeletet a múzeumi kiállításnak. Úgy képzeltem, jósoltam, a gyerekek majd bebarangolhatják ingyen és bérmentve az egész házat, mentesülnek majd a csak a kiállítási teret látogató — és fizető — felnőttek okos tanácsaitól, irányításától. Ezért ma is jobban izgat minden szakmai, esztétikai kérdésnél, hogyan él, élhet ez a ház manapság.

Azt jó volt hallani, amikor egy íróember a televízió riporterének kérdésére, hogy tud-e szép házat említeni, a kecskeméti Játékházat nevezte meg. Mégis, ha pontosan, mellébeszélés nélkül akarok válaszolni: ez az egyszerű ház, a Játékház önmagában nem szép. De ha gyerekekkel telik meg a központi dühöngő-játéktér, vagy ha fantasztikus papírsárkány kiállításnak ad otthont, vagy csendben elmerülten alkotó gyerekekre csodálkozhatok rá, akkor megszépül, sőt ilyenkor még szép is ez a ház. Amikor igazi élet költözik bele, ez a ház is igazán él.

Ebben a házban is nyilvánvaló lett számomra — amikor a megvalósulás utáni években a posztmodern magyar építészet kezdetének minősítette az épületet néhány kritikus — hogy az építészet nem az építészekért van. Az emberekért, a gyerekekért.

Es gyárthatunk bármilyen építészetelméletet, hirdethetünk akármilyen okos gondolatokat, az emberek, és leginkább a gyerekek, a maguk érzékszerveik és benyomásaik, életük alapján fogadják be és érzékelik az építészetet. A Játékházat is.

79