Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3. szám - Romsics Imre: „Nem jön velünk, tanító úr? Jut még magának is egy kapa.” (Beszélgetés a 60 éves Fehér Zoltánnal)

iskolában érezni a szennyes fehérnemű szagát. Akkor emiatt egyesek feszítsd meg-et kiáltottak rám. A tükörben néha másként látja magát a falu, mint amilyen a valóságban. De azután örülnek annak, ha a rádióban meghallották a bátyai gyermekdalokról szóló műsoromat, vagy a televíziós műsort a paprikáról. Utána úton-útfélen mondták: nagyon jó volt, köszönjük. Meg a meséskönyvek. Tudod, kapkodták itt, vették nyakra-főre.

— A fehérnemű ügyről jutott eszembe. Olvassák munkáidat itt a faluban, vagy egy értelmiségi hatásra háborodtak föl?

— Egyetlen-egy helyre járt a Gyermekünk című újság, s onnan terjedt el a fehérneműs hír. Ezt mindjárt úgy állították be, miszerint büdösek a tanítóknak a gyerekek. Ezen túl kell esni. Aki faluban él, természetszerűen minden mozdulatával kontroll alatt áll. Én sem élhetek másképp a faluban, mint a falusiak. Amikor itt nyáron, munkaidőben kiültem olvasni az árnyékba kezembe egy könyvvel, akkor ahány kocsi elment a kerítés mellett, mindenhonnan bekiabáltak: nem jön velünk tanító úr, jut még magának is egy kapa. Ez olyan finom célzás, munkaidőben nem illik olvasni. Én faluban élek és gazdálkodom is. Nem egyszer kapálás vagy ültetés közben tudok meg olyasmit, amit direkt módszerrel soha a büdös életben. Például a tündérről, erről a hiedelemalakról paprikaszedés közben értesültem. Valaki nagyapja mesélte, hogy a Csaitye-fokba tündérek szoktak fürdeni. Kimentek meglesni őket, hát fajszi menyecskék fürödtek ott meztelenül. Tulajdonképpen egy álhiedelemmonda kerekedett ki belőle, de mégis annak a jele ez, tudtak a tündérről mint hiedelemalakról és egész komolyan fogták föl.

— A nyelvtudás hiánya nem jelenti a kutatás eltolódását a magyar folklór felé? Vagy így is lehetett nyugodt szívvel gyűjteni?

— Én minden alkalommal felvettem a délszláv szövegeket is. Néha direkt biztattam az adatközlőt, most ezt mondja el rácul is, mondja el magyarul is. Tudniillik, ha rác szöveget felvettem, a feleségemmel mindig le tudtam azt fordíttatni, le tudtam írni. Kötött szövegeknél feltétlenül megkívántam. A ráolvasást, a népdalt csak azon a nyelven, ahogy mondják. De már egy kevésbé kötött szöveget, egy mesét, egy mondát mondhattak rácul, mondhattak magyarul.

— Sok olyan van, amit mindkét nyelven tudnak?

— Igen, van sok olyan. Például a Hold imádság: Mlád mesec mlád kraj. Mondják úgy is, Új hold, új király.

— Ilyen magyar folklór anyag megtalálható rácul is?

— Nagyon érdekes, erről is írok az Andrásfalvy-emlékkönyvben, hogyan tükröződik a kétnyelvűség a folklórban. Van egy ilyen dallam:

Bár mindig úgy volna Hogy vasárnap volna Szegény béres legénynek Jó dolga volna.

Tipikusan délszláv a dallama, ugyanakkor a szöveg egy közismert magyar béresnóta. Tehát nem egyszer a dallam magyar, a szöveg rác, vagy fordítva. Mit mondjak neked példákat? A kitrákotty mese például egy gyönyörűszép frig dallamon jelenik meg. Vagy dunántúli pentaton dallamokon megszólal rác szöveg. Dunántúli pentaton, nem is egyszerűen pentaton. Ilyesmit Bartók Béla a muraközi horvátoknál tapasztalt. A muraközi horvátok zenéje tipikusan magyar, több pentaton és kvintváltó dallam található náluk, mint feljebb a magyaroknál. Tehát egy ilyen reliktum helyzet ez, átveszi a magyarságtól és tovább őrzi, mivel a polgárosulás fáziskéséssel követi a magyar társadalmat, a magyar fejlődést. Ilyen szempontból is érdekes ez a falu, dehát 30-40 év kell ilyen általánosítások megállapításához.

— Mindig csak a néprajzi módszert alkalmaztad?

— Nemcsak a folklórral foglalkoztam. Kutattam a szállásokat, a kertes gazdálkodást, a megosztott település problémáját. Ezeket levéltári adatokkal is kiegészítettem. A kecske72