Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3. szám - Romsics Imre: „Nem jön velünk, tanító úr? Jut még magának is egy kapa.” (Beszélgetés a 60 éves Fehér Zoltánnal)

— Ezek után hogyan kerültél Bátyára?

— Megmutatták a térképen, hogy itt kell egy magyar—ének szakos tanár. Még Miskét választhattam volna, de Bátya közelebb feküdt a Dunához. Úgy gondoltam, ha eddig a Tisza mellett laktam, akkor most legyen a Duna. Idejöttem és itt maradtam. Itt nősültem meg, itt építettem házat, itt lakom már lassan 40 éve.

— Azért érdeklődtem a szülőfölded után, mert a néprajzosok „bátyakutató”-ként tartanak számon.

— Igen, mert a publikációim nagy része Bátyával foglalkozik. Azért gyűjtöttem Putno- kon és Veleméren is, ahol a szüleim laktak az államosítás utáni bolyongás idején. Azután gyűjtöttem Fajszon néphitet, amelyet Henkey Gyula megjelentetett a Népkutató Füzetekben. Részt vettem egypár gyűjtőkalákában is. Janó Ákos móricgáti és szanki kutatásainál együtt dolgoztam Hegyi Imrével, Juhász Tónival, Bárth Jancsival, Égető Melindával, Vorák Jóska bácsival. A nyelvész Végh Jóska mindig velem tartott, mert én sok szöveget vettem fel — a néphitet kutattam, s a népnyelvi kutatásához jó példa volt ez. Szóval nagyon szép anyagom gyűlt össze Móricgátról és Szánkról. Érdekes ez a vidék, tudod a Kiskunságnak a legközepe, homokvilág. Azt mondják, ott a szomszédba, s akkor gyalogolhatsz 2-3 kilométert, mire a szomszédba eljutsz. Közben kétszer le kell húzni a cipődet, mert telemegy homokkal vagy király dinnyével. Nagyon-nagyon érdekes anyag ez, de nem publikáltam sehol. Akkor ott a másik ilyen kollektív gyűjtés, a keceli. Annak az anyaga megjelent a Kecel-kötetben, ahol szintén a néphittel foglalkoztam. Jóformán mint néphit specialistát ismernek, pedig hát nem vagyok én képzett néprajzos. De miért is álltam rá a néphitre? Amikor ide kerültem Bátyára, el kellett kezdeni a néprajzi kutatást. Biztattam tanítványaimat, odahaza érdeklődjenek, dalok, nóták iránt. Sorra hoztak be anyagot. Meg tudnám neked mutatni a gyerekek akkori írásait rácul, magyarul. Magyamótákat, népdalokat vegyesen hoztak be. Ha valamelyiket érdekesnek tartottam, oda elmentem, elénekeltettem és fülhallás után lekottáztam a „Lóra csikós, lóra”, „Nem messze van ide Kismargita” és ehhez hasonló dalokat, a rácokat is. Én nem tudtam rácul, de leírtam a rác szöveget is, amelyeket a feleségem segített lejegyezni, lefordítani. Menet közben egyre inkább a hiedelmek és a szokások is érdekelni kezdtek. Már öt éve éltem itt, amikor 1957-ben beadtam első pályamunkámat, persze ilyen nagyszabású címmel, hogy Bátya monográfiája. Ennél alább egy kezdő nem adhatja. Abban aztán volt minden; falutörténet, település- történet, hiedelem, szokás, viselet és népdal. 60-70 népdalt is közöltem ebben az első füzetben. Néhány év múlva egy második füzetet is beadtam, ez már sokkal vékonyabb terjedelmű volt. Egyre inkább a hiedelmeket kezdtem gyűjteni, s azokat az évenkénti pályázatokra küldözgettem be. A 70-es évektől már a népi topográfia alapján gyűjtöttem. Közben itt járt Diószegi Vilmos, és nálunk is lakott pár napon keresztül. Kalauzoltam, nagyon tetszett neki a falu gazdag néphitanyaga, és láttam az ő lejegyzési, gyűjtési módszerét. Ő azzal kezdi, hogy gyógyítják az árpát, hogy gyógyítják a sárgaságot. Tehát népi gyógyászattal kezd, ebből kiderülhet, kit vertek meg szemmel, és akkor átmegyünk a boszorkányok világába. Ezen az alapon én is folytattam ezt a gyűjtést, és összeállt végül Bátya néphitmonográfiája, amit azután Hoppál Miska a Folklór Archívum 3. számában 1975-ben meg is jelentetett. Ez is terjesztette rólam azt a hírt, hogy én néphitszakértő vagyok, holott egyszerűen csak a kérdőíveket kérdeztem végig, s hasonló jellegű hiedelempublikációkat próbáltam megnézni.

— Mi irányított a folklór felé? Csak a magyar szakod vagy valami más is.

— Nyilván az irodalmi beállítottságom, a népi írók, mondjuk Kodolányinak a történelmi regényei. Minden fiatalt megfogja valami romantika, az ősi magyar történelemnek a romantikája. Nyilván ez is munkálkodott bennem, amikor ezt elkezdtem csinálni. És tudod, a néphit gyűjtése közben nem csak néphit anyag kerül elő, hanem sok minden más. Igaz történetek éppen úgy, mint népdal vagy népmese. Népmesékből megint összejött egy szép anyag, azokat is évenként beküldöztem, s ezekkel is elég sok első díjat nyertem. Azt hiszem, olyan köszörűkövön ülő majomnak tekintettek, érdekesnek találták, hogy egy falusi tanító képes ilyenekre. Ez a népmesegyűjteményem pár évvel ezelőtt jelent meg a

70