Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3. szám - Pillich László: Régi és mai tordai hétköznapok. Sóbányák, szőlőhegyek
s indultak tovább Topánfalva, Jára, Abrudbánya, Verespatak felé, szerdán Gyéresre vagy Kolozsvárra, aztán Ludasra. Ahol szemben velünk, a cipőüzlet van, s még feljebb a vasasbolt, na azon a részen pakoltak ki a fazekasok. Sokan voltak, 10-15-en, s mindegyik kipakolt vagy ezer darabot is. Azután ott volt a tímárok társulati háza, s árulták a rengeteg bocskort. Torda városa, mivel fontos kereskedelmi utak mentén fekszik, kezdeteitől fogva vásároshely volt. Már 1075-ben királyi oklevél rendelkezik zabosló-vásárainak bevételéről. A hetivásár tartásának joga is régi, 1291-ből való. Ezek mellett tartották Ó-Tordában a hamvazószerda utáni szombati, a szeptember 8-ai és a Miklós-napi, Új-Tordában a György- és János-napi sokadalmakat, országos vásárokat. Nagy forgalmat bonyolítottak le egy-egy vasárnapon! A múlt század nyolcvanas éveinek adatai szerint, egy jó esztendőben nem kevesebb, mint 12-13 ezer marha, 7-900 ló, 4-5 ezer sertés, 400-500 juh is gazdát cserélt. S közben, ha nem is olyan mértékben, mert szinte mindig túlkínálat mutatkozott, azért fogytak a kézműipari készítmények is. Az egykori piactéren, a mai aszfalt alá süllyedt a régi, tengelyig is elérő sár, s a későbbi macskakő is, ma aszfalt. Várost átszelő autók száguldanak végig rajta, s körben, mint régen a szekerek, sorakoznak a helybéliek. A járdákon pedig mit sem sejtő utódok sétálnak ... — Szórakozás, az kérem, akkoriban is volt, talán még több is, mint manapság, mert akkor nem volt még az a napi hajsza, valahogy csendesebb, nyugodtabb volt az élet. Volt ugye, a Nagyberek, a későbbi sétálótér, voltak a kaszinók, aztán a múlt század végén épült meg a sétatéri fedett tánchelyiség, ott aztán jó bálok voltak. Akkoriban, bármire kellett adakozni, azt egy bál keretében adta oda minden polgár. Ilyen rendezvények alkalmával gyűlt össze a pénz arra, hogy mindkét városrészben „kisdedóvót” létesítsenek, melyekben több mint száz „leendő honpolgár és honpolgárnő” nevelését és felügyeletét végezték április—augusztus időszakban Rákosi Gizella és Udvari Kornélia nevelők, 1877 után. Ilyen fillérestélyeken gyűjtöttek a nőegylet tagjai a szegénysorsú gyerekek részére, vagy a város román fiataljai, szervezetük javára. A sajtó szorgalmasan közölte az adakozók névsorát. — A ligeti fedett helyiségben voltak aztán színielőadások, amelyeket kiváló színitársulatok vagy vándortruppok tartottak. Volt itt hagyománya, mert ahogy mondják, tordai volt, aki először kapott a császártól színielődások tartására szabadalmat. Felvinczy Györgynek hívták, s valamikor az ezerhétszázas évek elején történt. Nagyapám pedig, sose fogom elfelejteni, mindig egy Zoltán Gyula-féle truppot emlegetett. De játszottak, kérem, maguk a tordaiak is. A két háború között volt egy összeállt társulat, oda minden foglalkozású elmehetett. Az aztán játszott operettet, prózát, voltak verses estélyek. Volt itt egy borbély, és az írt, kérem, egy operettliberettót! Az biza! Egy Nagy Gyula nevű. Nagyszerű műkedvelő volt. Aztán jöttek a gyéresiek, olyan bonvivánjuk volt, hogy Kolozsvár is megirigyelhette! Mindig zsúfolt ház volt olyankor Gyéresen. És itt is! Aztán minden február elsején, akkor volt korcsolyaünnepély. Úgy mondták, hogy síkverseny és művészi verseny. Azt minden évben a tordai korcsolyázóegylet szervezte. így volt, kérem, így .. . * * * Az emlékezet szerint a régi tordai polgár, ha vendégségbe ment, kancsóban vagy üvegben vitt magával a saját borából. Nem ajándékba, hanem, mert mindenki a sajátját itta. A vendéglátó magának az otthoniból, vendégének pedig abból töltött, amit az hozott, így volt szokás . . . — Mindenki a sajátját tartotta a legjobbnak. Mert minden valamire való tordainak volt bár egy darabka szőlője, valamelyik hegyben. Ez hozzátartozott az itteni élethez. Akármi volt is a mestersége. Mint ahogy födje is volt egy darab, a ház szükségére legalább, s állatja is, tehén, disznó, efféle. Azt aztán rendezték, sok gyerek volt, nem úgy, mint most, hogy egy, vagy annyi se. S ha kellett, fogadtak napszámost. Volt egy piac, oda jöttek aztán 64
