Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3. szám - Pillich László: Régi és mai tordai hétköznapok. Sóbányák, szőlőhegyek
mai korszerű gyáróriások őssejtjeként kezdte meg termelését akkor, a századelőn. Sok akkori gyárépület élte túl az elmúlt hetven-nyolcvan esztendő viszontagságait, s ott áll ma is, meghúzódva a nagy csarnokok között. * * * A nagyipar lassan háttérbe szorította a céhes kisipart. — Mi még úgy szabadultunk, a régi szokás szerint, valamelyik öreg mesternél. Pedig már nagy gyárak voltak Tordában. Huszonnyolc—huszonkilencben is az volt azért a szokás, hogy a fazekaslegény járt városról városra, hogy tanuljon. Én is voltam kolozsvári fazekasoknál, aztán a porcelángyárban, a székelyudvarhelyi szakiskolában is megfordultam, Szászsebesen, Korondon, ott mindenütt dolgoztam. Aztán visszajöttem Tordára, de ipart már sohasem váltottam. Itt voltak már azok a Tompáék, tudja a csuda, hogy honnan jöttek, de már javában szervezték a gyárat, úgyhogy sokan oda álltunk be a fiatal fazekasok közül. Nehéz volt vele lépést tartani egy magánosnak! A leányiskola mellett, ahol a cserépgyár van, ott volt a Tompa Misa műhelye, lent Új-Tordában, ahogy jüvünk befelé Kolozsvár felől, ma is megvan, szépen rendbehozták, az volt a Farkas-féle műhely. Én dolgoztam mind a kettőben. Volt ott borbélyinas is, más is, de legtöbb fazekassegéd . . . Tompáék a Kisküküllő mentéről jöttek, s az udvarhelyi agyagipari szakiskolában szerezték ismereteiket. 1921-ben, alaptőke nélkül alakult Tordán Tompa és Farkas első tordai Műanyagipari és Edénygyára. Később Némethy József tordai bútorgyáros támogatta őket anyagilag. S alig két év alatt egész gyártelep alakult, az akkori Kövecsi utcában. 1925 őszén már 140 munkással dolgozott. — Lement ott, kérem, vagy 150 vagon áru, még a Balkánra is szállítottunk. 1924 szeptember 12-én, a kolozsvári mintavásáron oklevelet nyertünk, de szép is volt a portéka! Huszonötben pedig, soha nem fogom elfelejteni, hogy mentünk a Tirgul misiilor-ra, így hívták, oda vittük kiállítani a holmit, s a Tompa—Farkas kerámiagyár az ezüstérmet nyerte el. így volt, kérem, de a fazekasmesterek nagyon nem szerették ezeket a Tompáé- kat, mert ezek, kérem, lassan megölték őket. .. — így volt ez a fazekasokkal, de így valamennyi kismesterség művelőivel az iparosodó Tordán. Miközben a harmincas évek végére már a húszezret is meghaladta a tordaiak száma, a kisiparosok egyre fogytak. * * * — Az nem számított, kérem, hogy lassan gyárváros lettünk, azért a piac, s a vásár mindig is nagy esemény maradt itt, Tordán. A főtéren körös-körül tele volt üzletekkel akkor is, minden házat név szerint emlegettünk. Az Aranyos felől jövet, a kis híd után, jobbról a sarokház, az volt a Szenkovics-féle, egy ügyvédé, aztán következett a Téglás-ház, majd a Velitséké, s az Erzsébet Szálló, amelyiknek kapualján át most a veteményespiacra lehet bemenni. Mellette volt a Benkő-bazár, a postakocsi-beálló, a Fodorok háza, majd a Polonyi-, a Fodorházi-féle kereskedések, az Ámirás-ház a Steppel-cukrászdával, az úri kaszinó, mellette a Dancsilla-ház, és a postaépület, s a városháza ... Az Erdélyi Bank, a Flóra-féle fűszerbolt. Az üzletek előtt pedig, ahogy még ma is sokan emlegetik, ha a régi Torda szóba kerül, ott sorakoztak hagyományos rendben az árusok sátrai. — Szombaton volt a vásár, a hetipiac, aztán havonta egyszer nagyvásár. Mindenkinek megvolt a saját helye. A református templomon túlról, hosszan fel, ott mind csizmadiák árultak. Utánuk a híres tordai pecsenyések következtek, ezután pedig a pogácsások, díszes, csukott sátrakban. Továbbhaladva, ott árultak a tótok. Nagy szekerekkel hozták a „tekstil- lét”, már pénteken megjöttek. Sátrat húztak, ott is aludtak, volt egymás mellett háromnégy szekér is. A Kubászer család, például híres tordai tót család volt. Gyönyörű faragott szekerekkel jártak, s nagy, muraközi lovakkal. Ötig-hatig tartott a vásár, akkor pakoltak, 63
