Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3. szám - Pillich László: Régi és mai tordai hétköznapok. Sóbányák, szőlőhegyek
család, a Barát-templommal szemben. Szabó Ferinek mindig volt vásári áruja, tükrös szív, meg ilyesmi is . . . Szinte mindenik mesterről, mindenik mesterségről maradt fenn egy-egy kis történet. Egy Gegesi nevű polgárról mesélik, hogy abban az időben, amikor a törökök a turbánt elhagyták, összeállt az ugyancsak tordai Auslender nevű kalapkereskedővel, s útnak indítottak egy hajórakomány kalapot, a jó üzlet reményében. Hónapokon át izgalomban élt az egész város, a végül félresikerült kalapvállalkozás volt a központi beszédtéma . .. A múlt század utolsó évtizedében 271 csizmadia, 80 mészáros, 86 tímár, 23 fazekas, 46 szűcs, 24 asztalos, 15 kalapos, 25 szabó, 19 ács, 13 kötélverő, 18 szíjgyártó élt egy iparkamarai kimutatás szerint, az iparcikkek rohamos térhódítása azonban már akkoriban megindította soraikban a leszegényedést. Az adót rendszeresen fizetők mellett legalább száz olyan iparost tartottak számon, akitől szegénysége miatt behajthatatlan volt a járandóság, mellettük pedig még igen sok volt a „zsellérkedő”. Kik „fel nincsenek véve, vagy más mesternél dolgoznak, vagy napszámosságból élnek, ezek száma 618-nál többre megyen”, írta 1891. március 1-jei számában Torda-Aranyos vármegye lapja, az Aranyosvidék. E leszegényedő, másokhoz munkára szegődő iparosság alakította ki nem sokkal később a megszülető tordai gyári munkásság alaprétegét. * * * Tordán a mesterséget űzők egy részének elszegényedésével párhuzamosan alakult ki a gyáripar. A változást nem csak abban lehet lemérni, hogy az 1877-es évben még mintegy kilencezer lakosú város alig harminc év alatt több mint tizenháromezresre duzzadt. Csak az 1881 és 1891 közötti tíz év alatt nem kevesebb, mint 1649 lélekkel gyarapodott. De nőtt az itt előállított termékek mennyisége is, nőtt a város gazdasági rangja. Az itteni bőr szinte minden országrészbe eljutott, „fazekas-gyártmányokat” még Poroszországba is szállítottak, 1877-ben, amikor a város az aranyosgyérési fővonalba torkolló vasúti pálya megépítéséért küzdött, a tordai vásárokból évi 200 000 hektoliter gabona, 45 ezer szarvasmarha, 40 ezer apróbb állat, 200 tonna bőr, 500 tonna gyapjú indult úrnak más vidékek felé, miközben a tordai kereskedők, iparosok és más magánszemélyek is jelentős mennyiségű portékát hoztak, hozattak városukba. Megépült aztán a vasút, s nyomában megkezdődött a huszadik századi ipari fejlődés alapjainak lerakása. „A tordai Keresztes mezőn egy új gyár van épülőben, a Cellulose gyár, mely amint az első süvöltését hallatja, azt fogja az Aranyos vidékének megkiáltani, hogy új idő kezdődik, mely sok ma létező állapotot meg fog szüntetni, s még több újat teremteni” — lelkendezett a századvég hírlapírója az Aranyosvidék hasábjain. A gyárépítés földmunkáit végzők zöme elszegényedett mesterember volt, szegény újtordai vagy kisutcai „marhásgazda”, de volt közöttük szőlőmunkához értő „surcos ember” is elég. A lelkesedéssel üdvözölt cellulózgyár végül alig néhány évnyi üzemelés után porig égett, a folyamat azonban, melyet megindított, újabb vállalkozásokat hívott életre, s a városképen is egyre többet alakított. 1891-ben még az volt a gondja a városi tanácsnak, hogyan is kéne megszervezni a „piac járdájának lapos kövekkel való kirakását”, e század tízes éveiben viszont már aszfaltozták Torda belvárosának „gyalogjáróit”. A gyerekek még kifutkostak a kapukba a főút mentén, ha egy-egy lassan döcögő automobil zaját, burrogását meghallották. Ez idő tájt épült fel az új iskolaépület, a közkórház és sebészeti intézmény, egyre több körzetben villany világított, s 1913—14-ben, a Tordai Földgáz Rt. vállalkozásának eredményeként bevezették a kissármási gázt. Kiépült Torda vízvezetékhálózata, s körvonalazódni kezdett a tordai ipartelep. Helyi bankok — a „nemes Torda város Kisegítő Pénztáregyletéből” kinőtt Népbank, a románság Ariesana pénzintézete és mások —, országos bankok fiókjai nyújtották a pénzt a vállalkozásokhoz, s beindultak a 100-200 munkással dolgoztató vállalatok; mint amilyenek az Agyagipar Rt., a Tordai Gipsz- és Műtrágyagyár Rt., a Solvay-féle szódagyár, a tordai téglagyár, az 1756-ban épült serfőző és szeszgyár hagyományaira alapozó Mendel Sörfőzde, vagy a „Lunkai quarz andezit kőbánya” voltak. Valamennyi a 62
