Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3. szám - Pillich László: Régi és mai tordai hétköznapok. Sóbányák, szőlőhegyek

kinek mibe. S ez így ment hétről hétre . . . Az akkor ment tönkre, amikor a 30-as években robbantani kellett, mert kanalizálni akarták a Bányafürdőt. Akkor elment a víz ...

A sós víz nemcsak ilyen formában vált hasznossá a tordaiak számára. Az idők folyamán felhagyott aknák rendre vízzel teltek meg és Torda határában sós tavak sora alakult ki. Az öt számontartott nagyobb tó között van a Dörgő is, mely a hagyomány szerint az 1600-as évek végén keletkezett, amiután a Bécs alá tartó tatárok a várossal szinte egy időben a Dörgő-aknát is felgyújtották és lerombolták. Bizonyára sokan megmártóztak a gyógyító sós vizekben a tordaiak közül előbb is, a rendezett fürdőhely kialakítása azonban a múlt században kezdődött.

Több mint száznegyven esztendeje annak, hogy az akkori „tordamegyei rendes főorvos”, dr. Hankó József kezdeményezéséből „két feredőszobákat” létesítettek, „tengeri feredők mintájára”. Az 1841-et követő években aztán további „kerített szabad úszó-fere- dőket, három kádbani és nyolc üveges szobát födél alatt, három szabad ég alatti szobákat” alakítottak ki. A múlt század végén fenyőerdőket is telepítettek. A cél az volt, hogy Erdély-szerte híres fürdőhellyé varázsolják elődeink a gyógyvizek környékét. A századfordulót követő állapotokra azonban már egészen másként emlékeznek azok, akik megérték.

— Két fürdő volt akkoriban, a Bánya és az Akna. A Bánya a városé volt, tán örökbérben, a másikat magánbérlők bérelték. Mondták azt Tulogdi-fürdőnek is, attól függően, hogy épp kinek a kezén volt. Később aztán az is város lett. A Bányához a labirintusi úton kellett felmenni, végig a cigánysoron, kikerülve a hóhér telke felé, majd az Okol nevű helynél beereszkedni a sósvölgybe. Az Aknának erősebb a vize, sósabb, s az odavezető út is kellemesebb. De az épületek, azok egyformán komisz állapotban voltak. Még gyermek voltam, sokszor kiment a család, s ha eső volt, éppen úgy megáztunk benn is, mint kinn. S a fakabinok is jó korhadtak. Aztán rendre javult a helyzet, most az unokáim és a két dédunokám jár néha ki oda, de sokszor panasszal jönnek haza, úgyhogy ma sem lehet egészen tökéletes . .. Na és, ugye, voltak a szabadfürdők, a szabadtavak, de oda csak a bátrabb ment mindig . . .

A helyi lapok mindig nagy lelkesedéssel fogadták, ha egy-egy „idegen”, legtöbbször kolozsvári, több napra érkezett a tordai fürdők valamelyikébe. Túl sokan és túl gyakran biztosan nem érkeztek . . .

Fillér-estélyek, „pusztító fenevadak”

Torda nemcsak a só, de a mesterségek városa is volt mindig, zaklatott történelme folyamán. A^ 1400-as évek végén egy három- és egy egyköves aranyosi malmot érintett a határjárás a ma is ilyen néven ismert szőlőhely, a Chokasmarth (Csokás-mart) aljában. Már a legrégibb idők óta vámmentesen kereskedhettek készítményeikkel a tordaiak, s így a mesterségek sokasága fejlődött a városban. A legrégebbi regesztrumokban szerepelnek Csizmadia, Szabó, Seres, Kádár, Nemezgyártó, s más foglalkozást jelző nevű tordaiak, 1665-ből például rendelet szabályozza a mészárszék állítását, az eladandó hús mennyiségét, s néhány évvel később azt is, hogy a kivágandó állatokat megvizsgáló két „húslátó” minden marha után 2-2 font húst, az iskolabeli diákok pedig szombatonként minden mészárostól 1-1 font húst kapjanak. Három mészégető vámját szedik a XII. század elejétől a Torda-hasadéknál, s a Tímárok utcája, Fazekas utca, Sóvágó utca, Varga utca, Barom utca megléte is egy-egy foglalkozás súlyát jelzi az egykori városban. A céhes élet olyan szervezeti keretet biztosított a mesterek számára, melynek maradványai még a két világháború között Tordán is megmaradtak, az egyre nagyobb méretű iparosodás árnyékában.

— Kartellek voltak még a harmincas években is, amelyek a piacokat osztották fel maguk között. Volt a szitásoknak, csizmadiáknak, fazekasoknak, tímároknak, pogácsásoknak, pecsenyesütőknek, kádároknak . . .

És ma is élnek a különböző mesterségek e századi emlékei az öregebbek emlékezetében.

— Az ótordai templommal szemben, egy 15-18 méter hosszú épület volt, a csizmadia60