Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3. szám - Herceg János: Hármas tükör (elbeszélések)
rülésig: Sejhaj, Lina! — Nem látszik meg rajtam, hogy én folyton csak az uramra gondolok? Pedig tudom jól, hogy ő ezért még nem lesz okvetlenül hűséges hozzám. Ha kikötnek majd, mondjuk Ada Kaleh szigetén, ahol csipkefátyol alól szemeznek a szép török nők! Mert akkor még az a sziget is megvolt a Vaskapunál. Senkinek sem jutott eszébe erőművet építeni a haladás nevében. így már ezért is folytatnia kellett a hajósnénak a maga panaszát: — De nehéz lett volna otthon maradnom ezen a vidám estén, mint akit többé az Isten világán senki sem szeret. Odakinn még a fák is szomorúak, és amíg a kocsma ajtaján kihallatszik a zeneszó, a kutyák nem győzik az ugatást a teliholdra. Hát miért legyek akkor én magamban, amikor a gyerekekre a mama is vigyázhat, s én olyan fölösleges vagyok ezen a világon, hogy jobb volna talán, ha nem is lennék már . . . — Jaj, dehogy, édes Erzsiké — mondta a borbély és máris átfogta izzadt tenyerével a bánatos hölgy vékony derekát, aki úgy elszomorodott a saját szavaitól, hogy a bricó nem győzte vigasztalni, vallomását forrón a fülébe súgva, hosszú gúnárnyakát behúzva a hajhullám alatt —, éppen máma délután gondoltam magára, eszküszöm, pedig sok munkám volt, nyolc hajvágást kellett eszközölnöm, mert Milos tanító kijelentette az iskolában, hogy nem akar többé hosszú hajú fiúkat látni az iskolában, mondom, éppen délután gondoltam arra, hogy nincs még egy ilyen stramm nő az egész környéken, mint maga . . . Kinn ezalatt hangosak voltak a kuglizók, mivel éppen sikerült valakinek kiütni a királynőt, s a kocsmárosné máris siethetett újabb szállímányt hozni abból a forralt borból az asztalra, a borbély meg így folytatta: — És ha maga tudná, hogy van itt valaki, aki magába oly kitartóan szerelmes még messziről is, isten az atyám, eszébe se jutna búsulni és szomorkodni azon, hogy magára hagyták. Mert csak egy szót kell szólnia, s én máris ott vagyok magánál. . . — Jaj, Józsi, nem is akarom elhinni, amit mond, ne haragudjon. Mert maga tele van nőkkel, múlt héten is láttam kijönni magától Danicát, az írnok feleségét, akiről mindenki tudja, hogy egy jó firma . . . — Ohó, tévedés habbal! — kiáltotta Figaró utóda. — Isten az atyám, hogy csupán egy tartós hullámért jött és én magát. . . Amit mondott, most már igazán súgva mondta, viszont a mészáros fáradhatatlan volt, túlrikoltott volna minden vallomást, ahogy azt a vékony kis hangját teli torokból kiengedte: — Sejhaj, Lina! A kocsmáros meg éppen telerakta kinyújtott karját a piros halkocsonya tányérjaival, hogy majd letegyen mindenki elé egyet az asztalra, amikor kinyílt az ajtó az utcáról, s belépett vastag vörös bajuszával, s mutatóujját magasra emelve csendet intett Snájder Szepi bácsi. Pedig hát tulajdonképpen ki volt ő, hogy csak ilyen egyszerűen leintse az egész társaságot, hogy csend legyen? Éjjeliőr volt a kendergyárban, érdekes! És mégis egyszerre csend lett, és ebben a csendben azt mondta halkan és szomorúan, még a fejét is lehajtva hozzá: — Kiss Jani máma délután a fészerben fölakasztotta magát! — Jézus Mária! — kiáltotta a kövér asztalosné, még mindig kipirultan, pihegve a mostanig tartó tánctól, s vastag karját a magasba lökve összecsapta a kezét, 13
