Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3. szám - Herceg János: Hármas tükör (elbeszélések)
— Mért vitték el? Vétett talán valaki ellen? Erre már csak legyinteni lehetett, válaszolni minek. És erről jutott eszébe a vén cselédnek, ami különben egész nap izgatta: — Ez a nyavalyás cukrász meg most a fürdőszobát kéri. Azt mondja, jól megfizetné. Hozott is mindjárt két baklavát előlegbe, fene a dolgát egye meg! Mert ez is csak terjeszkedne! Előbb a két szobát az utcáról, mert a másik kettőbe a trafikosné hurcolkodott, mikor megkapta a lakáshivataltól, most meg a fürdőszobát akarja. Hát mit csináljak én akkor evvel a szegény öregasszonnyal, hát nem? — Idri Idrizi! — kiáltott fel a kisasszony, mint aki egy-egy átfutó tiszta pillanatában egészen jelentéktelen dolgokra is emlékszik, így mostan a cukrász nevére. — Különben nagyon finom ember. — Igen, mert kezet csókol a kisasszonynak! Csak én vagyok átok a szemében, mert nem hagyom, hogy egészen a fejemre nőjön a disznó! Azzal aztán el is tűnt a kis vonat kanyargós füstjével és piros bársony első osztályával, sőt János is nyugodtan alhatta örök álmát a külvárosi temetőben, mert a kisasszony most csak a cukrásszal tudott törődni. — Maris, főzzél egy kávét Idrizi úrnak! — hallatszott a parancsoló hang, ha Idri Idrizi az udvariasság minden ragyogásával megállt a szalon közepén, ha még meglett volna az a szalon. — Hagyja a fenébe azt a hülye cukrászt! — szólt rá már nem is haragos, hanem sírós hangon Maris — inkább kihozom a levelet, mert írt az Ilonka Münchenből, nem jól vannak avval a harmadik urával se. Nem bírtam végigolvasni, pedig föltettem azt az új ókulát, amit legutóbb karácsonyra hozott. Hogy a gyerekeivel mi lesz, ha ezt is otthagyja, nem tudom. A kisasszony azonban nem hagyta zavartatni magát. — Névnapom lesz, mein Namenstag — mondta, németül is megtoldva a közlést, mert albánul nem tudott, a cukrász meg nem tanult meg még magyarul — egy szép, nagy huszonnégy személyes tortát, qui parfait álá crém, csak aztán minél előbb készen legyen, mert megyen már a hajnalcsillag lefelé . . . Persze, nem ezt akarta mondani, ezt az óvodás gyerekektől tanulta, mert a kerítésen áthallatszott az énekük, s a kisasszony egy életen át hallhatta, mikor ők már többgyermekes boldog szülők lettek, s itt meg még mindig szólt a dal, János meg nem jutott eszébe, hogy kimenjen parádéskocsijával a vendégek elé, pedig Zsarkovácnál már fütyült a vonat. — Hogy nekem mennyi bajom van evvel a lánnyal! — roskadt le Maris az egyik székre, kezében a rózsaszínű levéllel, s a két csókolózó galambbal sarkában — az isten verje meg ezt a rohadt életet! Tíz éve, hogy itthagyta az első urát, azt a bosnyákot a gyárból, mellette volt a gépe, így kerültek össze, de nagyon ivott, meg verte is, hát otthagyta és kiment Németbe. Azóta már ott a két gyerek a másik urával, még jó, hogy ott van az a Kindersheim, be lehet adni őket reggel, mint a kabátot a ruhatárba, délután meg hazahozni. A cukrász a jelek szerint mindent megígért, a Croquenbouch-tortát is megcsinálja dupla habbal, hát hogyne tudná, inaskorában az asztal körül kergették Pristinában, ha nem tudta megcsinálni, úgyhogy most nyugodtan el is tűnhet a balfenéken, illetve a kisasszony tudatából, hogy átadja helyét a régi-régi emlékeknek. Köblöczky bandája már hangolta is hegedűket kinn a teraszon, hogy aztán majd Apa bejöjjön, illetve megálljon az ajtóban, amelynek mind a két szárnya 11
