Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3. szám - Herceg János: Hármas tükör (elbeszélések)

Herceg János

Hármas tükör

Névnap

AL r -Aikor este lett, hűvösen őszi este és sötétség, mivel a csillagok is elbújtak fázósan a fekete felhők mögé, kigyulladt a fény Hanna kisasszony házának mind a nyolc ablakában. S jöhettek volna a vendégek, mint valamikor régen, sárga homokfutón a pusztaiak, a kastélyok lakói, meg a városból vonaton, a vicinális első osztályán, amely csak egyetlen fülke volt, de azt aztán piros bársonyba öltöztették tetőtől talpig, hogy majd hajnalban Verbásznál megforduljon az a vonat és haza vigye a megyei urakat. Jöhettek volna most is, jöhettek volna, de nem jött senki.

— János! — kiáltott hátra Hanna kisasszony reszketeg hangon, miután ezüstfo- gantyús botjára támaszkodva az udvarra nyíló ablakhoz tipegett, hogy a kocsisnak szóljon, mert Zsarkovácnál már fütyült a vonat, ki lehetett menni a vendégek elé az állomásra. De a kocsis se válaszolt régen, jóllehet a kisasszony minden évben megismételte kiáltását a névnapján, s a kivilágosítással sem takarékoskodott a vendégeket várva. Mindenekelőtt Szabovlyevits Dusánt, az alispánt, akit a megye négyesfogatán hozott pántlikás kalapjában feszesen ülve a bakon a doroszlói parádéskocsis.

— Mit kiabál már megint! — mordult rá Maris, miután rányitotta az ajtót. — Az ember a szemét se tudja már lehunyni, ha este lesz, mert rájön a bolondórája és fölrázza a házat!

A kisasszony megfordult az ablaknál, még jobban összetöpörödött és csak annyit tudott kinyögni:

— Nem jött senki . . .

— Mért, hát ki a francnak köllött volna jönni? — dörmögött tovább Maris, azzal már fordult is volna vissza a konyhába tovább aludni.

Mert ő se volt már réges-rég szobalány, szív alakú fehér kötényben és pártával, a simára fésült haján, akinek pirospozsgás arcába belecsíptek a huncut urak, amíg lesegítette róluk a kabátjukat az előszobában, éppen csak „a Maris” maradt és hosszú sóhajokat eregetett öregen, ha a kisasszonyra leszálltak némely este az emlékek, mint a köd és a vonatot várta, a négyesfogatot meg a vendégeket.

— Hol van az én brilliáns fülbevalóm? — kérdezte némelykor, mint máma is, úgyhogy Maris kénytelen volt összecsapni a kezét:

— Ajjaj, Szűzmáriám! Az már akkor se volt meg, amikor bejöttek a magyarok és szegény Jánost elvitték Voronyezsbe!

— Voronyezsbe? — nézett nagyot a kisasszony, mintha most hallotta volna először, pedig János már húsz éve meg is halt, s Maris azóta is feketében jár.

10