Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3. szám - Dobozi Eszter: Határ (vers)

Dobozi Eszter

Határ

félálomba —félhalálba ütötten, kábán és már-már hitetlen vártam. Vártam a határt.

Verődött homlokom

a füstös ablaküvegnek, ahogy

kattogtak-zökögtek:

egy roncsolt szerelvény

s a bomlott vagonok

döglött váltókon, berozsdált

sínfonadékokon át — s kúszva szinte,

lomhán a félelem alagútjaiban,

mint lassún araszolgatva mászik

egy fej nélküli kígyó,

megszabdalt giliszta,

romlott páncélú bogár —

e félig álomból néztem,

s csak szemem sarkából, a hátra maradót:

odalent nyögött, szirénahangjaival

szüntelen dolgozott,

s mint visszahanyatló időm,

elhamvadt lassan

Kelet minden mocskával egy város és kopár-szürkében ázva egy kivénhedt ipari táj; mögém szorult végre, mi múlt, csőrengetegeivel, kőomlásaival és fehéren izzó kemencéivel — s ahogy a tekintet megtapadt, hasadékon, sziklaormokon, a völgyek s a hegyközök fölött ingó-lengö köd- és páralombokon, ahogy a szem megpihent a hajnal opálhidegéből kibomló zöldeken, s a borszín meg a tengeri-sárga és a smaragd boltos ív is — az égre írva — amint a földtől földig ért. . .

Mindent ígért, ezt az izzó délszaki