Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3. szám - Végel László: Peremvidéki feljegyzések
vöröshagymát, a komisszáridézeteket. A segédkező művészek babérlevelet szórtak rá, és az egészet felöntötték vízzel. Amikor a liberalista megpuhult, a kimerítő eszmei harcok után jó étvággyal fogyasztották a „szubjektív erők”. A gurmanok előszeretettel ápolták a tájkonyhát. Remekre sikerült a Sinkó Ervin-könyv, felvágva, Remoulde-mártással. Cayenne-borssal, Worcesterrel, hogy ne mondja senki, nem gondolnak az európai ízekre. A helyi konyha remekműve volt az Új Symposion-kenőmájas, avagy Makavel- jev-film, aszpikban. Ehhez is kellett a Sztálin-étolaj, amelyet azonban felsőbb utasításra csak mértékkel használtak, mert a túlzástól bűzlött a táj. Pompás helyi csemegének bizonyult a göngyölt magyar nyelvművelőpecsenye és a majoránnás Zilnkik-film. Ezeket a helyi specialitásokat szívesen fogyasztották a távoli vidékekről érkező vadászok is. Évtizedeken át a vidám lakomákról értesülhetett a világ. Úgy tűnt, minden rendben van. Jugoszlávia népei és nemzetiségei ropták a népi táncokat, a külföldi látogatók fizettek a látványért, és elégedetten távoztak. A vadászterületek nem érdekelték őket, azt hitték: csupán népszokásról van szó. Mostanában azonban a romok láttán eláll a lélegzetük. Szívesen fizetnének, csak a Balkánon továbbra is ropják a népi táncokat. Késő! Most már mindenki vadászik. Az ellenségkép tömegáru lett, nem csak a komisszárok trófeája. (1991. május) (A városi sportcsarnok előtti tér). A Vojvodina-labdarúgópálya mellett található Újvidék legtágasabb tere. A Duna felől örökké lengedező szél homokszemeket perget a levegőben. Az ötvenes években errefelé volt a régi vasútállomás, körülötte mindig zajos volt az élet, most azonban jellegtelen s rideg a környék. Újvidék pár évtized alatt önmagát bomlasztó módon felduzzadt, miközben a várostesten egyre több fehér folt maradt. A tér mellett kis park lapul, s egy gomba alakú benzinkút; átellenben az ég peremén a Fruska gora lankáinak koszorúja. Itt fejeződik be a városmag, innen még jól látszik a néhai Vasút utca, s itt kezdődnek a limáni lakótelepek. A régi és az új Újvidék határterülete ez a hely. Vajdaság már az ötvenes években megváltoztatta az arculatát, demográfiai egyensúlyát, ám Újvidéken az új elitet tömörítő Limán városnegyed megformálásával a kolonizáció városrendészeti alapot nyert. A politika áltatja magát, a városrendészet viszont pontosan kimutatja a szellemi állapotrajzot, a politikai változásokat, a lelki sérüléseket, az emberi feszültségeket. Újvidéken az újvidékiek a hetvenes évek brezsnyevscsinájában kerültek végleg a margóra. A jövendő nemzedékeknek talán a városrendészet fejti meg a titkot, hogy a nyolcvanas évek végén miért éppen ezen a téren szöktek fel a kiszámíthatatlan és sokáig elfojtott tömegszenvedélyek, sokkal jobban, mint a közeli stadion lelátóin, és miért terjedtek azok éppen a rossz emlékű pártház irányába. A limáni politikai elit képezte a hetvenes évek elején az antiliberalista forradalom magját, hogy két évtized múlva egy másikkal, az antibürokratikussal cserélje fel. Újvidék története már évtizedek óta a limáni elit belső harcának története, amelynek a célja a Modena utcai pártház kisajátítása. Ezen a téren, a Limán tövében gyülemlettek fel az évtizedek rejtett ellentmondásai: már az anyaméhben hordozták az erőszak bélyegét. A polgárok külön adókat, illetéket fizettek, az igazgatókat a pártirodákban kényszerítették, hogy a 4
